A Kalózok című filmzene album Geszti Péter csapatának első albuma, mely 1998-ban jelent meg, CD-n és kazettán, majd 25 évvel később bakelit lemezen is a bakelitfutár jóvoltából. Az első 250 db lemez sorszámozott limitált kiadásban. A hanglemezek a holland Record Industry lemezgyárban készültek 180 grammos vinylen.
Előzmények
A formáció Geszti Péter ötlete alapján született meg az 1997-es A miniszter félrelép és az 1998-ban forgatott, majd 1999-ben bemutatott "Kalózok" című magyar filmek nyomán. A filmzene album létrehozásához Dés László zeneszerzőt kérte fel Geszti, akivel már 1996-ban együtt dolgozott a A Dzsungel könyve című musicalen. A filmzene albumra Geszti írta a szövegeket a rapbetétekkel átszőtt, fülbemászó dallamvilágú, ugyanakkor igényes hangszerelésű zeneszámokhoz, amiket azóta a rádiók is szívesen játszanak. Vokalistának három fiatal és tehetséges énekesnőt kért fel: Kozma Orsolyát, Váczi Esztert és Behumi Dorottyát.
Hamarabb jelent meg és népszerűbb lett, mint maga a film, amelyet 1999-ben mutattak be a nagyközönségnek.
Számlista LP Bakelitfutár BFUT-005
Slágerlista
Slágerlista (2020) Helyezések Album Top 40 Slágerlista 46
Közreműködő előadók
Háttérének – Fehér Gábor, Jamie Winchester, Péhly Barnabás, Szolnoki Péter, Tunyogi Orsi Basszusgitár [Hamer Cruise Bass] – Studniczky László "Zsatyi" Borítóterv, Design – Stella Gábor Dobok – Borlai Gergő Dobprogramok – Dorozsmai Péter Dob, Dobprogramok – Szentmihályi Gábor "Michel" Hangmérnök – Dorozsmai Péter, Reményi László Gitár – Kormos János, László Attila, Sipeki Zoltán "Pipi" Billentyűs hangszerek – Lehr István, Kaltenecker Zsolt Dalszövegek – Geszti Péter, Nemes István Mix – Freddy Albreksten Zeneszerzők – Dés László, Joey Cavaseno, Irvine Weldon Ütőhangszerek – Dés András Fotók – Kende Tamás Stúdiófotók – Vas János Zenei producer, billentyűs hangszerek, szoprán, és tenor szaxofon – Dés László Producer, Trombita – Gőz László Rap, Ének – Geszti Péter Tenor és alto szaxofon – Csejtei Ákos Trombita – Fekete Kovács Kornél, Magyar Ferenc Ének, Háttérének – Behumi Dorottya., Kozma Orsolya, Váczi Eszter
Videoklipek
Csepp a tengerben Megint hétfő
Jegyzetek
Kategória:1998 nagylemezei Kategória:2025 nagylemezei