A Poison Cake () a bosnyák-horvát Marko Bošnjak dala, mellyel Horvátországot képviselte a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben. A dal 2025. március 2-án, a horvát nemzeti döntőben, a Dora-ban megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.
Eurovíziós Dalfesztivál 2024. december 5-én vált hivatalossá, hogy az énekes dala bekerült a Dora horvát eurovíziós nemzeti döntő mezőnyébe. A dal 2025. február 28-án továbbjutott a dalválasztó műsor második elődöntőjéből a két nappal később rendezett döntőbe, ahol a nemzeti és nemzetközi zsűri, valamint a nézők szavazatai által összesítésben az első helyet érte el, és megnyerte a versenyt, így ez a dal képviselheti Horvátországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A dalt először a május 13-án rendezett első elődöntőben, fellépési sorrendben tizennegyedikként adta elő, a Hollandiát képviselő Claude C’est la vie című dala után és a Svájcot képviselő Zoë Më Voyage című dala előtt. Az elődöntőben a nézői szavazatok pontjai alapján a dal nem jutott tovább a május 17-én megrendezésre került döntőbe.
A következő horvát induló a Lelek Andromeda című dala volt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon.
Dalszöveg
Galéria
Jegyzetek
További információk
Kategória:Dalok a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Kategória:2025 kislemezei