Balázs-Arth Valéria (Szabadka, 1956. április 4. –) vajdasági magyar művelődéstörténész, lexikográfus, művészeti szakíró, szerkesztő, fordító.
Életpályája
Családja Szülei Art János vegyész, Kurai Mária könyvelő. Férje Balázs Gábor okl. villamosmérnök. Gyermekei: Zita (1987) közgazdász, Lili (1993) közgazdász.
Tanulmányai Az általános iskolát és a gimnáziumot (1975) szülővárosában végezte. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén tanári és fordítói oklevelet (1981), magiszteri fokozatot (1991, dolgozatának címe: Szövegtípus – szövegszerkezet – fordítás), A bácskai magyar sajtó és könyvkiadás irodalmi vetületei az 1947–1952 közötti időszakban disszertációjával az irodalomtudomány doktora fokozatot szerzett (2016).https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=10050729
2007–2009 között elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi/Régiótörténeti Doktori Iskoláját. Doktori disszertációját megírta, de nem adta be.
Munkahelyei Szabadkán középiskolai tanár (1981–1983), majd egy koncepciós politikai ügy miatt el kellett jönnie az iskolából, és a tanítástól is eltiltották (bár erről semmilyen írást nem kapott, de hogy érvényben volt, azt későbbi eredménytelen álláskeresései bizonyították). Ezt követően a polgármesteri hivatal szakszolgálatának fordítója (1983–1991), közben az Újvidéki Egyetemen több tudományos projektben is részt vett Papp György nyelvész irányításával (pl. Magyar-szerbhorvát szótár munkatársa volt, 1990–1991, a délszláv háború miatt abbamaradt a munka).
Az ELTE Névtani Tanszékével együttműködve részt vett a Hajdú Mihály nevéhez köthető névtani kutatásokban, konferenciákon, több tanulmány szerzője. Fordított az újvidéki Tankönyvkiadónak egy középiskolai és öt általános iskolai tankönyvet, továbbá folyóiratcikkeket, katalógusokat, valamint a jagodinai Naiv Művészetek Múzeuma által kiadott Kalmár Ferenc-monográfiát (2009).
A délszláv háború kitörésekor munkahelyéről elbocsátották (1991), ekkor Budapestre költözött, ahol 1992-től szerkesztőként és szócikkíróként dolgozott. A Magyar színházművészeti lexikon után a 19 kötetes Révai Új Lexikona szerkesztője, délvidéki szakszerkesztője és szócikkírója; a magyarországi délszláv nemzetiségek szócikkeinek szerzője és szerkesztője. A Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány szakértői testületének tagja.
Munkássága Szakterülete: nyelvészet, délvidéki irodalom- és művelődéstörténet, a délvidéki magyarok és németek története, délvidéki magyar képzőművészet, magyar-szerb kapcsolattörténet.
Szerb nyelvből szakfordításokat készített.
Szócikkíróként és szerkesztőként közreműködött a Magyar színházművészeti lexikon (1994, főszerk. Székely György), a Révai új lexikona (1996–2009, főszerk. Kollega Tarsoly István), a Kortárs magyar írók, 1945–1997. Bibliográfia és fotótár (1998–2000), a Kortárs magyar művészeti lexikon (1999–2001), az Új magyar életrajzi lexikon (2001–2007, főszerk. Markó László), a Humorlexikon (2001), a Magyar múzeumi arcképcsarnok (2002) munkálataiban.
A Babits Kiadó (1997–2000) és a Tarsoly Kiadó szerkesztője (2000–2006).
Botlik József Eltitkolt népirtás c. könyvének (Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány, Bp., 2023) egyik szerkesztője.
Lexikográfusként Több mint harmincöt lexikon-kötet anyagának szerkesztésében, írásában vett részt.
Több ezer délvidéki szócikk anyagát gyűjtötte össze és írta meg. A Közép-Európai Kulturális Intézet délvidéki programjainak egyik szervezője, kiállítások kurátora. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége küldöttgyűlésének tagjaként több magyarországi–szerbiai cserekiállítás rendezésében közreműködött. A jagodinai 14. Naiv és Marginális Művészeti Biennále zsűrielnöke (2009).
Szócikkíróként és szerkesztőként közreműködött a Magyar színházművészeti lexikon (1994), a Révai új lexikona (1996–2008), a Révai Új Lexikona Kiegészítés (2009), a Kortárs magyar írók, 1945–1997. Bibliográfia és fotótár (1998–2000), a Kortárs magyar művészeti lexikon (1999–2001), az Új magyar életrajzi lexikon (2001–2007), a Humorlexikon (2001), a Magyar múzeumi arcképcsarnok (2002) munkálataiban.
Az újvidéki Szerb Matica (Matica srpska) külső munkatársa, a Matica kiadásában megjelenő Leksikon pisaca Srbije (Szerbiai írók lexikona) VI. kötetében a vajdasági magyar írók szócikkeinek szerzője (2005–2006).
Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon Mintegy tíz év munkájának eredménye önálló lexikona, a Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon, melynek szerzője, szerkesztője és egyben képszerkesztője (2007).Szakolczay Lajos: Érték iránti alázat, teljességigény; in: Magyar Napló, 2011. június, 65-66. old. A lexikon a XX. századi délvidéki – azaz a történelmi Magyarország I. világháború után leválasztott déli részein, majd a volt Jugoszlávia, később Szerbia, azon belül a Vajdaság, valamint Horvátország és Szlovénia területén született, élt vagy ma is ott élő, illetve onnan származó és pályájukat külföldön folytató magyar képzőművészek (festőművészek, grafikusok, szobrászok, keramikusok, iparművészek, grafikai formatervezők, díszlet- és jelmeztervezők, divattervezők, fotográfusok stb.) életét és pályáját; a délvidéki magyar képzőművészettel foglalkozó művészettörténészeket, művészeti írókat, képzőművészeti filmek rendezőit; illetve a képzőművészetről rendszeresen publikáló (többségükben) irodalmárokat mutatja be 402 részletes szócikkben. Ezért a könyvéért kapta meg (pályázás nélkül) a Magyar Művészeti Akadémia alkotói ösztöndíját (2019/2020).
A budapesti, Módos Péter vezette Közép-Európai Kulturális Intézet (KeKI, Budapest Rákóczi út 15.) délvidéki programjainak egyik szervezője, kiállítások kurátora (2007–2013).
Borislav Pekić szerb író (1930–1992) emlékkiállítása (a Belgrádi Városi Könyvtár kiállítása, magyar nyelvű adaptáció Lastić Pero A történelem tanúja, beszélgetés Borbándi Gyulával (2008. március 12.) Muravidék: kultúrák keresztútján (2008. május 17.) Dubrovnik Budapesten – beszélgetés Ivica Prlenderrel, a Dubrovniki Nyári Játékok igazgatójával – Dubrovniki Nyári Játékok kiállítás (2008. március) Milorad Pavić irodalmi estje 2009. december 17. – Milorad Pavić műveinek magyar vonatkozásai. A Kultúrák találkozása rendezvénysorozatban a Zenta szerepe a magyar történelemben és kultúrában (2010) A horvát-magyar (kulturális) kapcsolatok egy könyv apropóján (Kiss Gy. Csaba: Ariadné, avagy bolyongások könyve) – Csordás Gábor, Kiss Gy. Csaba, Végel László (2008. december 3.) Kéznyújtás a szomszédoknak című rendezvénysorozat első programja. Todor Manoilovics-emlékest Emlékezés arra a bánsági irodalmárra, aki egyaránt otthon volt a magyar, a szerb és a román kultúrában Előadók: Brindula Arrianca (Bukarest) Pomogáts Béla JH Szekernyés János (Temesvár) Gojko M. Tisic (Belgrád) Végel Lásló (Újvidék) Együttműködve a Főváros Szerb Önkormányzattal. (2009. március 11.) Közép-Európa húsz év múlva nemzetközi konferencia (Budapest, 2009. dec. 12., 13.) Közép-Európai Kulturális Intézet igazgatójának és munkatársainak zentai látogatása (2010. április 3–5.) Közép-Európai Kulturális Intézet igazgatójának és munkatársainak szabadkai látogatása (2010. szeptember 16.) Duna-nap Vukováron 2011. május 19.: Hidak – Korok – Budapest kiállítás (26 pannó) – kiállításrendezés Vukováron A Duna összeköt. A kulturális együttműködés lehetőségei a Duna Stratégiában. Nemzetközi konferencia (A Szlovák Intézettel és az Osztrák Kulturális Fórummal közös szervezésben.) A palicsi kék vázákról Budapesten, a Közép-európai Kulturális Intézet bemutatja Boško Krstić a palicsi kék vázákkal foglalkozó kötetét, Az azúr őrzőinek legendáját Kultúra, identitás, Közép-Európa nemzetközi fórum és konferencia. Közép-európai Kulturális Intézet (2013. május 16.)
Főbb művei
Önálló kötetek Balázs Art Valéria: Szabadka (Subotica) keresztnevei, 1986; ELTE, Budapest, 1991 (Magyar személynévi adattárak) Vajdasági íróportrék. Penovác Endre és Szajkó István rajzai. Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 1993. június 3.–szeptember 30.; szemelvényvál., jegyz. Balázs Arth Valéria, kiállításrend., képanyagvál. Baranyi Anna; PIM–Forum, Budapest–Újvidék, 1993https://www.vamadia.rs/irodalom/vajdasagi-iroportrek Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon; esszé Tolnai Ottó; Timp, Budapest, 2007Bacsa Gábor: Képek a „nagyvilágból". Balázs-Arth Valéria: Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon; in: Forrás, 2008/6., 122-124. old. Kortárs magyar grafika. Galerija likovne umetnosti poklon zbirka Rajka Mamuzića, 15. jul.–10. avgust 2010 / Savremena mađarska grafika / Contemporary Hungarian graphic art; szöveg Balázs-Arth Valéria; Galerija likovne umetnosti poklon zbirka Rajka Mamuzića, Novi Sad, 2010 Fordítások
Higiénia és egészségnevelés. A szakirányú oktatás és nevelés egészségügyi szakának 3. oszt. 1. évf. számára; tan. Miomir Savićević et al., ford. Balázs Art Valéria; Egészségügyi Oktatási Központ–Tankönyvkiadó Intézet, Szabadka– Újvidék, 1982 Kosta Bogdanović–Rajka Bošković: Képzőművészeti kultúra. Az általános iskolák 5. osztálya számára; ford. Balázs-Arth Valéria; Zavod za ud̂benike, Beograd, 2007 Kosta Bogdanović–Rajka Bošković: Képzőművészeti kultúra. Az általános iskolák 6. osztálya számára; ford. Balázs-Arth Valéria; Zavod za ud̂benike, Beograd, 2008
Online publikációk
A jugoszláviai magyar és a szerb személynévkutatás (2005) https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bal%C3%A1zs-Arth_Val%C3%A9ria&veaction=edit Történelmi tudat – kulturális emlékezet. Konferencia Zentán (2007) Írótábor Magyarkanizsán 2008-ban (2008) Művészeink, tollforgatóink listája (A szlovéniai magyarság a lexikonokban – rádióinterjú, 2008. ápr. 19.) Kalmár Ferenc madárszobrai Budapesten (2010) Vajdasági képzőművészet a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikonban (2015)in: Adalékok a délvidéki magyarok nyelvéhez és kultúrájához; Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2015 Történelmi adósságunk cselekvő törlesztője. Interjú Cseresnyésné Kiss Magdolnával, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány kuratóriumának elnökével (2017)
Szervezeti tagságok
Magyarságkutató Tudományos Társaság (Szabadka, 1991) Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (Pilisvörösvár, 1997) Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekció (2007) Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége tagja (2008-tól), a Művészeti író szakosztály elnöke (2013-tól) Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (2009) MTA Köztestület (2016)
Jegyzetek
Források Hódi Éva–Hódi Sándor: Ki kicsoda 2004. Vajdasági magyar közéleti lexikon (2003) Who is who Magyarországon; szerk. Bartha Gizella et al.; Hübners Who is Who, Zug, 2012 https://www.vamadia.rs/profil/balazs-arth-valeria Https://csaladikor.com/pdf/2024-marcius-28/#page/16
További információk
Szombathy Bálint: Nem volt mögötte se intézmény, se pénz. Beszélgetés Balázs-Arth Valériával, a Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon szerzőjével és szerkesztőjével (Hungaricum, 2007/1., Alexandra Kiadó, 148–153. old.) K. Debreceni Mihály: Lexikon a Délvidékről. Beszélgetés Balázs-Arth Valériával (Nyugati Magyarság, 2007/júl.–aug., 14. old.) Kimagasló művészeti pályák, új adatok. Összefoglaló kiadvány a délvidéki magyar képzőművészeti alkotótevékenységről. Baranyi Anna recenzens Balázs-Arth Valéria könyvéről (Magyar Szó, 2007. május 31., 16. old.) Farkas Zsuzsa: Maga is élő lexikon (Hét Nap, 2007. jún. 13.) Vajda Gábor: Visszaütés kenyérrel, 1-3. (Hét Nap, 2007. okt. 24., okt. 31., nov. 7.) Tari István: Gyilkosok közt élünk? Aranytartalékainkról (Bécsi Napló, 2009. júl.–aug., 5. old.) Szakolczay Lajos: Határon túli magyar képzőművészet. Egy vázlat vázlata (Hitel, XXXI. évf. 2018. augusztus, 62–75. old.)
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Magyar művelődéstörténészek Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Élő személyek Kategória:Vajdasági magyarok Kategória:Szabadkaiak Kategória:Budapestiek