Benke József magyar történész, orvostörténész, az arabisztika kutatója, egyetemi docens.
Életpályája Kaposváron érettségizett 1956-ban. Az ELTE-n történelem–magyar–francia szakon végzett 1961-ben, majd doktorált 1965-ben. A történettudomány kandidátusa fokozatot 1973-ban szerezte meg. Nizzában szerzett az Európai Unióban munkavállalásra jogosító postuniversitaire diplomát 1969–1970-ben. 1971-ben három-három hónapot töltött Damaszkuszban, majd 1973-ban Brüsszelben.
A pécsi JPTE ÁJTK Marxizmus-Leninizmus Tanszék tanársegéde (1961–1963), a POTE Marxizmus-Leninizmus Tanszék tanársegéde (1963–1973), adjunktusa, docense (1973–1989). A POTE-n 1992. szeptember 17-én nyílt meg az általa létrehozott Egyetemtörténeti Gyűjtemény Orvoskari Múzeuma. 2000-ben hozta létre a Király utca 19. sz. alatti Vasváry házban a Pécsi Tudományegyetem egyetemtörténeti múzeumát.
Kezdetben agrártörténettel foglalkozott. A szocialista agrárviszonyok kialakulását és fejlődését vizsgálta. Utóbb érdeklődése a közel-keleti térség nemzetiségi viszonyai felé fordult. Nemzetközileg is jelentős arabisztikai tevékenysége, vizsgálta az arab és a zsidó nemzettudat kialakulását, fejlődését, feldolgozta az arab országok történetét. Mintegy 60 nagyobb terjedelmű tanulmánya jelent meg magyar és idegen nyelven országos, akadémiai és külföldi folyóiratokban.
Három gyermeke született, Csilla (1959), Zsuzsanna (1963) és József (1980).
Főbb könyvei Demokratikus és szocialista átalakulás Somogyban. Kandidátusi értekezés is. Pécs, 1974 A palesztinok társadalmi struktúrája; MTA Szociológiai Intézet, Bp., 1982 (Műhelytanulmányok Elmaradottság és modernizáció) Egy magyar szocialista mezőgazdasági nagyüzem története. A barcsi Vörös Csillag 40 éve. Barcs, 1987 Az arabok története. A kezdetektől a függetlenné válásig; Tankönyvkiadó, Bp., 1986 Az arabok története; Kossuth, Bp., 1987 Ígéretek földje (A "független" Libanon négy évtizede, 1943-1983) Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1987 A babócsai Határőr Termelőszövetkezet története. Pécs, 1988 Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989 (Gyorsuló idő sorozat) A Pécsi Orvostudományi Egyetem története. Egyetemi jegyzet; Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, 1992 Arab kalifák. A világtörténelem nagy alakjai. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1994 A 800 éves magyar orvosképzés (szerkesztő: Benke József) POTE Pécs, 1996 Az arab országok története I-II-III. 1996, 1997 Az Erzsébet Tudományegyetem rektorai és dékánjai. Pécs, 1998 Egyetemünk története. Alexandra, Pécs, 2000 Kis arcképcsarnok. POTE Pécs, 2000 Az arab orvostudomány története a kalifátusok korában (632–1258). Speciálkollégiumi jegyzet; PTE ÁOK, Pécs, 2001 Egyetemünk a Kárpát-medencében. Alexandra Kiadó, 2002 85 éves a Pathologiai Intézet. Pozsony – Budapest – Pécs, 1918–2003; szerk. Benke József; Alexandra, Pécs, 2003 Az arab országok története III. Alexandra Kiadó-Kairosz Kiadó. Pécs, 2003 Pécsi Tudományegyetem Egyetemtörténeti Múzeum; PTE, Pécs, 2004 Történeti, művelődéstörténeti írások, előadások; s.n., Pécs, 2005 Az ó- és középkor egyetemei. Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2006 40 év. Pécsi Ortopédiai Klinika; szerk. Benke József, Kránicz János; Fact Intézet, Pécs, 2006 Az orvostudomány története. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2007 Az orvostudomány története. Egyetemi tankönyv; 2. bőv. kiad.; Medicina, Bp., 2009 Medicina a képzőművészetekben. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2010 Fertőző járványos betegségek képekben; PTE ÁOK, Pécs, 2011 Arab kalifák. Kossuth Kiadó, Budapest, 2014
Kitüntetései Felsőoktatás Kiváló Dolgozója (1986) Pro Universitate (1993) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2010)
Jegyzetek
Források
Szerző: Benke József.
Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2026-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar arabisták Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei