Bencze Zsuzsa (Budapest, 1938. augusztus 3. –) magyar színházi rendező, rendezőasszisztens.

Pályája A színészettel gyerekkorában kezdett foglalkozni, 15 évesen az iskolája színjátszó csoportjának rendezője volt, ahol Déry Tibor A talpsimogató című darabjával aratott sikert. 1956 és 1961 között tanult a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendezői szakán, Marton Endre osztályában. Tanulmányai alatt évfolyamtárásával, Lengyel Györggyel a Nemzeti Színházban dolgoztak Major Tamás és Marton Endre rendezőasszisztenseiként olyan darabokon, mint a Sok hűhó semmiért 1960-as felújítása.

1961-ben diplomázott le, a vizsgaelődása Lope de Vega A kertész kutyája című műve volt. Ugyanezen évben a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol Jókai Mór A kőszívű ember fiai című művének színpadi adaptációjával mutatkozott be. 1965-től az Irodalmi Színpad, 1976-tól pedig a Radnóti Miklós Színház rendezője lett. Utóbbi színháznál dolgozva nyerte el 1984-ben a Színikritikusok Díja különdíját Bálint Andrással közösen a Szép Ernő és a lányok című előadásért.

Munkái nagyobb részt pozitív fogadtatásban részesültek. Lux Alfréd a Színház folyóiratba írt egyik cikkében például a rendezőnő Majakovszkij Teli torokból című művéből készült előadását "rendezői bravúr"nak nevezte, elmondása szerint "olyan modern volt ez az előadás, mint maga Majakovszkij; lerázta a mesterségesen ráragasztott unalmat és sémákat".

Munkásság Színházi munkái A Színházi adattárban nyilvántartott munkái: Benedek Katalin: Idegen utcában (Marton Endre társrendezésében) - Ódry Színpad (1960.06.10) Lope de Vega: A kertész kutyája - Szegedi Nemzeti Színház (1961.03.30) Földes Mihály: A kőszívű ember fiai - Veszprémi Petőfi Színház (1961.10.13) Szigligeti Ede: Liliomfi - Veszprémi Petőfi Színház (1962.01.19) Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya - Veszprémi Petőfi Színház (1962.03.30) Dévényi Róbert: Vidékiek - Veszprémi Petőfi Színház (1962.11.09) Viktor Szergejevics Rozov: Felnőnek a gyerekek - Veszprémi Petőfi Színház (1963.02.09) Heltai Jenő: A néma levente (Lendvay Ferenc társrendezésében) - Veszprémi Petőfi Színház (1963.03.15) Gyárfás Miklós: Lángeszű szerelmesek - Veszprémi Petőfi Színház (1963.11.22) Rácz György: Ólommérgezés (Tánczos Tibor társrendezésében) - Veszprémi Művelődési Ház (1963.12.31) Bertolt Brecht: Koldusopera - Veszprémi Petőfi Színház (1964.11.17) Peter Karvaš: Diplomaták - Veszprémi Petőfi Színház (1965.04.30) Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Teli torokból - Irodalmi Színpad (1973.05.30) Somlyó György: Teljes ének - Fáklya Klub (1974.10.13) Kiss Ferenc: Arcomról minden csillagot - Fáklya Klub (1976.01.30) Szentpál Mónika: Krónika az magyaroknak dolgairól - Radnóti Miklós Színház (1976.11.19) Karinthy Frigyes: Minden másképpen van - Radnóti Miklós Színház (1976.12.31) Görgey Gábor: Mikszáth különös házassága - Radnóti Miklós Színház (1977.02.17) Kuncz Aladár: Légy már legenda - Radnóti Miklós Színház (1977.03.30) Gosztonyi János: Szegényemberek - Radnóti Miklós Színház (1977.11.12) Szophoklész: Trakhiszi nők - Radnóti Miklós Színház (1978.03.31) Verebes István: Üzenet - Radnóti Miklós Színház (1979.04.10) William Luce: Amherst szépe - Radnóti Miklós Színház (1979.12.13) Jancsó Adrienne: Botozgató - Radnóti Miklós Színház (1982.03.03) Tom Kempinski: Magányos duett - Radnóti Miklós Színház (1982.12.17) Miskolczi Miklós: Színlelni boldog szeretőt - Radnóti Miklós Színház (1983.04.09) Kaló Flórián: Négyen éjfélkor - Radnóti Miklós Színház (1984.06.18) Kaposy Miklós: Ami a szerepeimből kimaradt - Radnóti Miklós Színház (1984.10.05) Bálint András: Szép Ernő és a lányok - Radnóti Miklós Színház (1984.11.24) Miskolczi Miklós: Hazudni boldog hitvest - Pesti Vigadó (1986.03.01) Herczeg Ferenc: Kék róka - Radnóti Miklós Színház (1986.09.26) Bálint András: Esti kérdés - Radnóti Miklós Színház (1990.02.14) Bálint András: Márai naplói - Radnóti Miklós Színház (1992.04.11) Julian Slade: Micimackó - Szolnoki Szigligeti Színház (1999.12.18)

Hangjátékok A nyilvántartott részvételei: William Saroyan: Apa és fia (1971.11.21.) Csáth Géza: Mariska az anyjánál (1972.07.29.) Kántor Zsuzsa: Nem ház – színház (1973.04.30.) Alekszandr Salimov: A halhatatlanság ára (1975.12.22.) Örkény István: Jelenség (1978.06.18.) Komjáthy Jenő: Törj össze mindent (1980.01.20.) Nemes István: Ablakok (1984.04.08.) Lőrincz Miklós: A temperamentumos asszony (1996.09.22.) Békeffy Lajos, Görög László, Lakatos László, Lőrincz Miklós, Rubio Lajos - Jaj, a feleségem!'' (1999.04.11.)

Jegyzetek

Források

Kategória:1938-ban született személyek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Élő személyek