A Bűnös utakon (eredeti cím: Rogue) 2013 és 2017 között futott kanadai-brit-amerikai rendőrségi dráma televíziós sorozat, amit Matthew Parkhill készített. A történet egy a maffiába beépült rendőrnőt követ, akinek fia meggyilkolása után az elkövető nyomába ered, amiben a maffiacsalád feje is segítségére lesz. A főbb szerepeket Thandiwe Newton, Sarah Jeffery, Kavan Smith, Ian Tracey és Marton Csokas játszották.

A sorozatot először az Amerikai Egyesült Államokban mutatta be Audience Network 2013. április 3-án és 2017. május 24-én ért véget, míg Kanadában a The Movie Network és a Movie Central prémium adták le. Magyarországon az első évada került bemutatásra a Filmbox Pluson 2014. november 5-én, majd november 6-tól a Filmbox HD is műsorra tűzte.

Cselekmény A sorozat főszereplője Grace Travist, egy rendőr San Joséból, aki Oaklandben épül be, hogy leleplezze Jimmy Laszlo maffiavezér és családja bűnszervezetét. Grace-nek azonban váratlanul végeznek a fiával, ezért a nő bosszúhadjáratba kezd, majd kiderül, hogy a fia gyilkosai Jimmyvel is végezni akartak, így a közös ügy érdekében összefognak.

A sorozat második évadában Grace új munkát vállal, az FBI egyik munkacsoportjának végez munkát San Franciscoban, ahol vállalati kémkedés után nyomoznak. Az egyik beépített ügynökük eltűnése után Grace kénytelen lesz maga is beépülni, mely során összeismerkedik egy Ethan nevű biztonsági tanácsadóval, akit az ügynök eltűnése mögött sejt.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hang Grace Travis Thandiwe Newton Evie Travis Sarah Jeffery Tom Travis Kavan Smith Lucas "Mitch" Mitchel Ian Tracey Jimmy Laszlo Marton Csokas Alec Laszlo Joshua Sasse Max Laszlo Matthew Beard Cathy Laszlo Leah Gibson Buddy Wilson Ian Hart Nicholas Fleming Jarod Joseph Sophia Hernandez Claudia Ferri

Gyártás A sorozat 10 részes első évadát még 2012. márciusában rendelte be az Audience Network csatorna tulajdonosa, a DirecTV. A Matthew Parkhill által írt sorozat fejlesztésével a Momentum Entertainment és a Entertainment One lett megbízva, Thandie Newton pedig ekkor már tárgyalt a főszerepre való leszerződésről. Az első évad premierje az Egyesült Államokban volt az Audience Networkön 2013. április 3-án. Kanadában a The Movie Network és a Movie Central adta, valamint francia nyelven is bemutatták a Super Écran, az Investigation és a SériesPlus televízióadókon.

2014. május 28-án adásba került a szintén 10 részes második évad, augusztus 12-én pedig berendeltek további 20 részt a sorozathoz. 2016. augusztus 1-jén egy utolsó, negyedik évad is berendelést kapott, aminek premierje 2017. március 22-én volt.

2020-ban a főszerepet játszó Thandie Newton interjút adott a Variety magazinnak, ahol a Bűnös utakon forgatása során átélt traumáiról mesélt. Newton úgy érezte, hogy csak azért szerződtették, hogy a sorozatnak legyen egy jelképes fekete karaktere; ráadásul rákényszerítették egy meztelen jelenetre, amit nem akart vállalni, erre elmondása szerint a műsor készítő Parkhill a jelenetbeli partnerét kérte meg, hogy a nő beleegyezése nélkül, erővel vegye le róla a ruháját. A színésznőnek nem engedték megszüntetni a második évadra kötött szerződését, így végül csak a harmadik évadban írták ki a karakterét.

Epizódok

1. évad (2013)

2. évad (2014)

3. évad (2015-2016)

4. évad (2017)

Jegyzetek

További információk

Kategória:2013-ban bemutatott kanadai televíziós sorozatok Kategória:2017-ben befejezett kanadai televíziós sorozatok Kategória:Bűnügyi televíziós sorozatok