Strausz László (Budapest, 1902. június 9. – Budapest, 1987. június 7.) belgyógyász, röntgenológus, Kosztolányi Dezsőné unokatestvére.Kosztolányi Dezsőné (szül. Schlesinger Ilona) apja (Schlesinger Vilmos) és Strausz László anyja (Schlesinger Matild) testvérek

Élete Strausz Joachim (1856–1932) és Schlesinger Matild (1867–1940) fiaként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányait 1912 és 1920 között a Budapesti VII. kerületi Barcsay utcai Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte, majd felvételt nyert a pécsi Erzsébet Tudományegyetemre, ahol 1927-ben avatták orvosdoktorrá.Dunántúl, 1927. március 2. (17. évfolyam, 49. szám) Az 1926/1927. tanévben a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt.Hivatalos Közlöny, 1926. október 1. (34. évfolyam, 19. szám) Medikus korától kezdve négy éven át az Erzsébet Tudományegyetem Entz Béla által vezetett Kórbonctani Intézetének kinevezett gyakornokaként működött. 1927 és 1933 között a székesfőváros Kun utcai, illetve Horthy Miklós úti közkórházainak volt segéd-, illetve alorvosa. Időközben (1930) belbetegségek tárgykörből szakorvosi végzettséget szerzett.Pesti Hírlap, 1930. április 18. (52. évfolyam, 89. szám) Az 1930-as években hosszabb tanulmányúton járt Bécsben Schlesinger professzor intézetében, illetve Szerb Zsigmond, Karczag László és Szőllőssy Lajos professzorok mellett fejtett ki belgyógyászati működést. 1934-ben a Budai Izraelita Hitközség rendelőintézetének belgyógyászati osztályának főorvosává nevezték ki.

1935. január 6-án Szegeden nőül vette László Ilonát (1909–1945), dr. László Adolf és Pollák Irén lányát.

Feleségét a nyilasok 1944 novemberében a Kapás u. 46. szám alól a Dunántúlra vitték. Utolsó értesítést róla Mosonmagyaróvárról kapott. 1946 novemberében holttá nyilvánították.

A második világháborút követően a Szent István Kórház Röntgenosztályán dolgozott.

A budapesti Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra.

Művei Egészségügyi intézkedések az 1848/49-iki szabadságharc alatt. (Gyógyászat, 1922, 5.) Linitis plastica. (Gyógyászat, 1927, 48.) A belsőszervek lueses megbetegedésének myosalvarsannal való kezeléséről. Klein Miklóssal. (Gyógyászat, 1929, 47.) Sepsist utánzó heveny malleus esete. Zsigmond Pállal. (Gyógyászat, 1929, 50.) A salicyllal nem befolyásolható polyarthritis kezelése trypaflavinnal. (Orvosi Hetilap, 1931, 16.) Endorodinnal szerzett tapasztalatok. (Budapesti Orvosi Újság, 1932, 44.) A nem-specifikus immuntherapia a vegyes fertőzéssel szövődött tüdőgümőkórnál. (Budapesti Orvosi Újság, 1933, 47.) Evipan, egy új altatószer. (Budapesti Orvosi Újság, 1934, 37.) Osteochondritis lueticát utánzó osteomyelitis esete. (Orvosok Lapja, 1947, 11.)

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar radiológusok Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A holokauszt magyar túlélői