Dr. Baktay Zelka (Korsós Zelka, Siklós, 1969. június 8. —) magyar pszichológus, pár- és családterapeuta, természetgyógyász, tudományos kutató és író. Pszichológusként és szakpszichológusként párkapcsolati tanácsadással és terápiás módszerek fejlesztésével foglalkozik. Férjével, Baktay Miklóssal közös praxisban dolgoznak, és több szakmai publikációval, előadással járultak hozzá a hazai párterápiás ismeretekhez.
Élete és tanulmányai Korsós Ernő tanár és Máté Gizella tanítónő gyermekeként 1969. június 8-án született a Baranya megyei Siklóson. Magyarbólyon nevelkedett, majd 14 éves korától a pécsi Janus Pannonius Gimnáziumba járt. Kitűnő eredménnyel érettségizett, de az óvónőképzőben folytatott tanulmányait követően politikai okokból nem mehetett azonnal egyetemre, így előbb ápolónői képesítést szerzett. Három évig a Pécsi Pszichiátriai Klinika Pszichoterápiás Osztályán dolgozott, ahol betekintést nyert a nyílt osztály működésébe, valamint az orvostanhallgatók oktatásába. A rendszerváltást követően felvették az ELTE pszichológia szakos képzésére. Tanulmányait másodévtől a Pécsi Tudományegyetemen folytatta, ahol 1997-ben pszichológus diplomát szerzett. 2002-ben summa cum laude doktori fokozatot kapott az Orvostudományi Karon. PhD-disszertációját a haj pszichológiai szerepéről írta. Párkapcsolati tematikájú szakpszichológusi diplomamunkáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen védte meg 2004-ben. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen írt szakdolgozatában egy rendszerszemléletű családdiagnosztikai és -terápiás eszköz lehetőségeit vizsgálta.
Szakmai pályafutás Tíz éven át volt az ELTE PPK, négy éven át a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. Tanított általános pszichológiát, fejlődéslélektant, majd pár- és családi kapcsolatok vizsgálatára specializálódott.
2002 óta Baktay Zelka és férje, Baktay Miklós közös praxist működtetnek, ahol terápiás foglalkozásokat tartanak, valamint ismeretterjesztő és szakmai anyagokat publikálnak. A párkapcsolati konfliktusok kezelésére, a kapcsolatok megerősítésére és a párok összehangolására specializálódtak. Alkalmazzák az élményterápiát és a kapcsolatgazdagítás módszerét. Szakmai munkájukban a közös identitás megszilárdítására és a konfliktuskezelés új módszereire helyezik a hangsúlyt.
Baktay Zelka előadóként és trénerként is tevékenykedik. A Nyitott Akadémia rendezvényein például Csernus Imrével, Müller Péterrel és Popper Péterrel tartott előadásokat. A Védőháló a családokért program keretében férjével, Baktay Miklóssal közösen egy két éves előadás- és workshopsorozatot vezettek Párkapcsolat, szülőség, család címmel, amely a családi kapcsolatok erősítésére, a harmonikus családi élet támogatására, valamint a szülői és párkapcsolati kihívások kezelésére fókuszált. Az egyes workshopok különböző életszakaszokat öleltek fel a házasságkötéstől a gyermeknevelés szakaszain át egészen a nagyszülővé válásig, gyakorlati megoldásokkal is támogatva a résztvevőket.
Baktay Zelka és férje, Baktay Miklós 2017-ben kidolgozták a Házaskunyhó programot, amely egy párterápiás módszer az együttműködés elmélyítésére és a gyermekvárásra hangolódásra. A módszer azóta sokat fejlődött, jelenleg a párok természetközeli, egyszerű környezetbe – a Házaskunyhóba – vonulnak el néhány napra, ahol a külső zavaró tényezőket minimalizálva fókuszálnak a kapcsolatukra. A program nem csupán meddő párok megsegítését és fogantatásra hangolódását támogatja. Az elvonulás során végzett reflexiós gyakorlatok, a természetközeli légkör és a személyre szabott természetgyógyászati módszerek abban is segítik a résztvevőket, hogy új perspektívából tekintsenek magukra. A párok támogatása az elvonulás után is folytatódik, hiszen a program célja hosszútávú: az együttes élményeken keresztül a kötődés erősítése, a közös identitás mélyítése, a jövőkép együttes formálása.
Nem terápiás tevékenységek Pszichológiai kutatói munkája mellett érdeklődése kiterjed más területekre is. PhD-vizsgálatán túl a hajviselet pszichológiája, a testkép, a sakkjáték családterápiás felhasználása, a horkolás párkapcsolati összefüggései, valamint a táplálkozás pszichológiai vonatkozásai is kutatásainak tárgyát képezték.
Minősített GAPS-dietetikus (CGP) képesítéssel rendelkezik, így foglalkozik a bélflóra és a mentális jóllét közötti összefüggésekkel is – mindezt reflexológiával, fitoterápiával gazdagítva.
Baktay Zelka és családja 2019-ben közösen alkották meg az Aranyhaj kódex című mesekönyvet. A mű a középkori kódexek stílusában készült, és kiemelt szerepet kap benne a haj szimbolikája, amely összhangban áll Baktay Zelka doktori kutatásával. A mesekönyv a haj pszichológiai jelentőségét, az érintés fontosságát és a családi kapcsolatok dinamikáját dolgozza fel mesés formában.
Fontosabb művei
A sorozat egyes részei az alábbiak Házasságkötésre és családalapításra készülve Gyermeket váró párok Kisbabás család Kisgyerekes család Óvodás a családban Kisiskolás a családban Kamasz a családban Kirepült a gyerekünk. Örömszülők, nagyszülők lettünk
Források
További információk
Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar pszichológusok