Tibor Levay (Szabadka, 1956. május 27. – ) magyar származású zeneszerző, és zongoraművész. Egyik legnagyobb slágere a Gipsy Boobie című 1985-ben megjelent Ethno Pop projekt keretében készült dala.
Élete
Tibor Levay Szerbiában, Szabadkán született 1956. május 27-én Édesanyja Ana Alaker zeneprofesszor. Édesapja Lévay Endre író, szerkesztő. Tanulmányait a szabadkai Zeneiskolában kezdte. 1971-ben megalapította első rockbandáját a "Super Session"-t, majd 1972-ben csatlakozott a Purgatorium csapathoz. Később a csapat megváltozott felállásban zenélt. 1975-ben Levay Budapestre költözött, és a Bartók Béla konzervatóriumban tanult, majd csatlakozott a Piramis együtteshez. Hazatérése, és katonai szolgálata után megalapította a LYTY 33 triót, majd ezt követően csatlakozott a Smak kragujevaci csoporthoz. 1979-ben Münchenbe költözött, ahol elkezdődött zenei karrierje. Itt együtt dolgozott Udo Jürgensszel, és Peter Alexanderrel is, részt vette a tokiói Yamaha Fesztiválon. 1985-ben megjelent a Gipsy Boobie című kislemeze az azonos című albumról. Saját stúdiót alapított, ahol reklámzenéket, és filmzenéket ír, valamint bátyja, Sylvester produkcióiban vesz részt. 2007-ben családjával Dél-Afrikába költözött.
Pályafutása
1974: Diplomát szerzett a szabadkai Zeneművészeti Konzervatóriumban 1975: Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakán végezte Budapesten. 1978 – 1979: A SMAK rockzenekar tagjaként tevékenykedett. Az együttes Ezüzt és aranylemezt kapott a "Smak dub in the Middle" című nagylemezért. 1979: Németországba emigrált, és dalokat írt az argentin TRIX együttesnek, Maria Mendiola spanyol énekesnőnek, a brit Chosen Few együttesnek, a német White Heat-nek, Emily Woods énekesnőnek, és másoknak. Dolgozott a legjobb müncheni stúdiókban, és Peter Alexanderrel együtt turnézott a Big Band csapattal. 1981: A tokiói Yamaha Fesztiválon két díjat is kapott, mint "kiemelkedő dal" és "kiváló eladó díj" címen. 1980 – 1984: Udo Jürgens turnéjának zenei igazgatójaként, és életművének hangosítójaként dolgozott világszerte. Dalait olyan híres művészek adták elő, mint Frank Sinatra, Shirley Bassey és Sammy Davis Jr. 1982 – 1984: Számos fellépés, hangszerelés több nagylemezen is, többek között a "Barcode", "Gunter Gabriel", "Swe3et Substitute", "Berlin Openchor", és nagyon híres Berlini Filharmonikusokkal való fellépés Herbert von Karajan vezényletével. 1983: Televíziós és filmreklám zeneszerzés kezdete 1984: Megalapítja saját produkciós cégét "Tibor Levay Music Production" néven, valamint az "Alcatraz" nevű stúdiót Münchenben. Később a "Human Recording Stúdió" Ilmried és Schloss Stúdió nyílik meg Schwindeggben és Ljubljanában. 1985: Megjelenik a "Gipsy Boobie" című kislemez, amely egy etnopop projekt keretében készül el. A mai napig játszott dal a klubokban. 1986: A magyar R-GO együttes albumán lévő közreműködése, mely később platinalemez lett. 1988: A "Black Cave Project" kísérleti zenekari és elektronikus zenével, táncosokkal és színészekkel a Fekete-barlangban. 1992: A "Killing Boxes" című film a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon 1993: A "Mianmar Moments" nevű adaptáció bemutatása, mely Burma kultúrtörténetének zenei örökségének adaptációja, illusztratív zenei és fényképes benyomásokkal. A kiállítás és előadás számo Európai országot bejárt, úgy mint München, Velence, Bécs, Prága, Párizs. Még ugyanebben az évben elindul a Time-Warner kiadó által megjelent CD sorozat, a "The Poweer of the Elements", amely a tematikus expresszionizmus, és az 1990-es évek pszichedelikája. 1994: Megjelenik a "Bey Schwindeckh" nevű dokumentumfilm 1995 – 1997: Négy darab kisgyermekeknek készült albumot készít, melyek mindegyike más célt szolgál. Beleértve az alvást, az evést, és a fókuszálást. Egy albumot az anyáknak szentel, hogy fiatalosak maradjanak. 1996: Részt vesz a Golden Medal Díjkiosztón – NEWYORKFESTIVAL Creativity 26 – USA, a Németország újraegyesítésének 5. évfordulója alkalmából komponált fimzenéért. 2000: A "TechnoOpera" bemutatója a Cannes-i Filmfesztiválon. 2001 – 2003: Egy új tudományos zeneterápia kifejlesztése "Az új élet lehelete" című projekt koraszülöttek számára. 2005: Előadást tart az I. Nemzetközi Zenei és Orvostudományi Kongresszuson Hamburgban. 2006: A Music Stúdiójának belső kialakítása exkluzív bútorokkal 2007: Új Grand Piano Design és műszaki innováció fejlesztése. 2008: Dél-Afrikába költözik, hogy új kulturális hatásokat fedezzen fel 2009: TJ Bless számára ír egy reggae albumot 2010: A "Smarter Planet" nevű Al Gore film bemutatója Johannesburgban. 2011: Új zenei stílus és album kidolgozása a "King Star Brothers" számára. Az Isicathamiya Zulu acapella énekzenei stílus megalapítói 2011 – 2016: A GOLDEN HORN nevű akciófilm koncepciójának megfogalmazása, fejlesztése, és írása 2014 – 2017: A "Developing the Opera" fejlesztése "Theodora császárné" Befejezése 2021-22-ben történt. 2017: A Grand Piano számára új design és műszaki innováció bemutatása 2018 – 2019: 7 Környezetvédelmi dokumentum – és imázsfilm megvalósítása szimfonikus zenekari stílusban 2019 – 2020: Élő koncertelőadások koncepcióalkotása, írása, és előadása az új koncepcióanyag készítése a Blue Planet Voyage – Tiberius aka Tibor Levay számára 2020: Lockdown Family Video Spot projekt: "Nature is the Lord" – Tiberius YouTube. A Tiberius projekt hanganyagának CD és bakelit megjelenésére való előkészítése 2022: A "Gipsy Boobie" LTD album 2022-es újrakiadása streaming és letöltési platformokra. A "Fingertips" nevű LILI KONGO album megjelenése a digitális platformokon. 2023: A GECCO album újrakiadása 2024: Új kislemez megjelenések: Tibor Levay Ft. – PORTIA – Child as Stars on the Sky Tibor Levay ft. Cveto Kobal & Samantha Ray – Breath me to the Ocean Tibor Levay ft. Samantha Ray & Cveto Kobal – Lakme
Díjai
SMAK – Dub in the Middle ∞ arany és platinalemez (világszerte megjelent) Tibor Levay "Gipsy Boobie" kislemez "aranylemez" Chosen Few – Boogie Army ∞ UK Top 20 (#11) R-GO – RGO ∞ arany és platinalemez Yamaha World Pop Festival – Legkiemelkedőbb dal 5 Jahre Wiedervereinigung ∞ Gold Award, közösségi film NewYorkTVF Gold Award, social-film NewYorkTVF Lenor – Clean Breeze / Poetry ∞ Gold European EFFI
Külső hivatkozások
Hivatalos weboldal A "Breathe Me to the Ocean" című dal a YouTube-on
Jegyzetek
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Magyar rockzenészek Kategória:Zeneszerzők Kategória:Szabadkaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar emigránsok Németországban