A júliusi puccs (németül: Juliputsch) a nemzetiszocialista párt sikertelen kísérlete volt az osztrák kormány megdöntésére 1934. július 25. és július 30. között. Az államcsíny a kancellári hivatal megtámadásával kezdődött és a katonáknak és rendőröknek álcázott SS-legények meggyilkolták Engelbert Dollfuß szövetségi kancellárt. Ezzel egy időben a puccsisták egy másik csoportja elfoglalta az állami rádió épületét és hamis közleményt adtak ki a kancellár lemondásáról. Utóbbi volt a megbeszélt jel arra, hogy a nemzetiszocialista párt tagjai országszerte felkelést kezdjenek. A tartományokban (főleg Stájerországban és Karintiában) heves harcok kezdődtek a Németországból is segített nácik és a kormányhű hadsereg és rendőrség, valamint az osztrák állampárt Hazafias Fronttal szövetséges félkatonai Heimwehr erői között.
A puccskísérletet július 30-ra elfojtották. A harcok során több mint 200-an haltak meg. Az államcsíny kudarca után az erre a célra felállított katonai bíróságok mintegy 4000 nemzetiszocialistát ítéltek el, vagy küldtek ideiglenes büntetőtáborokba; 13 puccsistát kivégeztek. A felkelés számos résztvevője a letartóztatás elől a Német Birodalomba vagy Jugoszláviába menekült.
Háttér: Ausztria 1933 januárja és 1934 júliusa között thumb|260px|Dollfuß-ellenes náci propagandaplakát (1933 júliusa) 1933. január 30-án Adolf Hitler lett Németország kancellárja és ez hatalmas lendületet adott az osztrák nemzetiszocialistáknak is. Azonban március 4-én az osztrák parlament működésképtelenné vált és Dollfuß kancellár ezt követően tekintélyelvű rendszert kezdett kiépíteni; így a nemzetiszocialisták előtt lezárult az út, hogy a német példát követve a választások megnyerésével juthassanak hatalomra. Dollfuß egyik első intézkedéseként korlátozta a sajtószabadságot és 1933. március 8-tól kezdve utcai gyülekezési tilalmat rendelt el. A náci pártvezetés kiadta az utasítást, hogy a tilalmat minden legális eszközzel próbálják megkerülni, tartsanak klubgyűléseket, előadásokat, filmvetítéseket, aktivistáik járjanak házról házra. Semmiképpen sem akarták hagyni, hogy mozgalmuk lendületét, aktivitását a hatóságok megtörjék; akcióikkal be akarták bizonyítani, hogy a párt „A tiltás ellenére sem halt meg!” (Trotz Verbot nicht tot! hangzott a párt szlogenje).Vgl. dazu beispielsweise Bauer (2001), S. 21 f.
A jobboldali bécsi kormány ekkor a szociáldemokrata pártot tartotta fő ellenfelének és 1933 márciusa és áprilisa belpolitikai szempontból viszonylag nyugodtan telt. Május 15-én azonban Dollfuß kiutasította Hans Frank bajor igazságügyminisztert, aki bécsi látogatása során náci propagandát folytatott. Hitler válaszul elrendelte, hogy minden német állampolgárnak, aki Ausztriába akar látogatni, ezer márkát kell befizetnie az államkasszába.Bauer (2001), S. 22. Az osztrák kormány erre elkezdte a nemzetiszocialista párt zaklatását: házkutatásokat tartottak a pártirodákban és letartóztatták az aktivistákat.Gerhard Botz: Gewalt in der Politik. Attentate, Zusammenstöße, Putschversuche, Unruhen in Österreich 1918 bis 1938. 2. Aufl., München 1983, S. 215 f. Június 17-ig mintegy 2500 osztrák nácit zártak be, köztük a párt szinte valamennyi kulcsfontosságú funkcionáriusát.Vgl. dazu Bruce F. Pauley: Der Weg in den Nationalsozialismus. Ursprünge und Entwicklungen in Österreich. Aus dem Amerikanischen übersetzt von Gertraud und Peter Broucek. Vom Autor revidierte und ergänzte Ausgabe, Wien 1988, S. 105–107.
1933. június 19-én Kremsben két náci aktivista kézigránátot dobott egy "keresztény-német" (kormánypárti) sportegylet tagjai közé és harmincan megsérültek. Az NSDAP-t és a vele szövetséges stájer Heimatschutzot még azon a napon betiltották.Botz (1983), S. 217. Bár a betiltás felkészületlenül érte az osztrák nemzetiszocialistákat, azért nem volt teljesen váratlan fejlemény. A nemzetiszocialista mozgalom úgy tartotta fenn belső koherenciáját, hogy tagjai látszólag apolitikus szervezetekhez csatlakoztak, beszivárogtak azokba; illetve azokat a német nemzeti egyesületeket (mint pl. a német nemzeti tornászegyleteket, a Südmark Német Iskolaszövetséget, az Alpesi Szövetséget és másokat), amelyeket már befolyásuk alá vontak, viszonylag rövid idő alatt az illegalitásban folytatott harc platformjaivá alakították át.Bauer (2001), S. 24. 1933. július 5-én a Birodalomba menekült osztrák náci vezetőség kiáltványt bocsátott ki támogatói részére, amelyben megesküdtek, hogy minden eszközzel és „kíméletlen keménységgel” harcolnak a bécsi kormány ellen, amíg el nem érik a célt, „Ausztria felszabadítását”.Wolf (2008), S. 110.
A nácik illegális akciói a betiltást követően alábbhagytak, de még 1933 nyarán ismét meredeken emelkedni kezdtek. A kormány ezért kénytelen volt ún. szükségrendeletek sorozatához folyamodni az ellenük folytatott küzdelemben. A fontos infrastrukturális létesítmények ellen elkövetett támadások növekvő száma miatt 1933 júliusában lépett hatályba egy rendelet, amely lehetővé tette, hogy az ilyen támadások elkövetőit ne rendes bírósági, hanem sokkal gyorsabb közigazgatási eljárásban lehessen megbüntetni, ahol viszont csak háromtól hat hónapig terjedő szabadságvesztést lehetett kiszabni. Egy szeptemberi rendelet lehetővé tette az államellenes tevékenységgel gyanúsítottak megelőző őrizetbe vételét, amit aztán határozatlan időre meghosszabbíthattak. Az év végén már ismeretlen tettesek esetén is letartóztatták az adott település prominens nemzetiszocialistáit. A rendőrséget, amely az egyre gyakoribbá váló ügyeletek, járőrözések, megfigyelések teljesítőképességének határára juttattak, 1933 szeptemberében az ún. önkéntes védegyletek segítségével tehermentesítették.Vgl. dazu Bauer (2001), S. 24 und Wolf (2008), S. 122–124.
A kormány intézkedései nem voltak elegendőek a nácik akcióinak érezhető visszaszorítására. A nemzetiszocialisták csak még inkább az osztrák állam ellen fordultak és 1933. december 31-től még erősebb terrorhullámmal válaszoltak. 1934. január 8-ig legalább 140 robbantásos merényletet hajtottak végre,Gerhard Jagschitz: Zur Struktur der NSDAP in Österreich vor dem Juliputsch 1934. In: Jedlicka/Neck (1975), S. 36–45. hogy megzavarják a gazdasági életet, akadályozzák az idegenforgalmat és általában nyugtalanítsák a lakosságot. Ezt követően a helyzet áprilisig nyugodtabbá vált, de aztán újabb hatalmas terrorhullám vette kezdetét, amely változó intenzitással és súlypontokkal egészen a júliusi puccsig folytatódott.Botz (1983), S. 264.
A júliusi puccsot megelőző hónapokban a náci párt és a kormány viszonya erőszakspirálba torkollott és egyre kevésbé volt valószínű, hogy belátható időn belül vissza tudnak térni a békés együttéléshez. A nemzetiszocialisták kénytelenek voltak belátni, hogy pusztán terrorakciókkal nem tudják megbuktatni a kormányt. A hatalomátvétel egyre távolabbinak tűnt, emiatti frusztrációjukat viszont még féktelenebb terrorban élték ki.Bauer (2001), S. 26f.
Előzmények és tervek 1934 márciusában Fridolin Glass, a bécsi 89-es SS-osztag parancsnoka a müncheni SA-központ helyett közvetlenül a berlini SS-vezetés alá rendelte egységét. Ez az intézkedés erős rivalizálást váltott ki az SS és az SA között; Hermann Reschny SA-Obergruppenführer lázadással vádolta meg Glasst és rövid időre őrizetbe is vétette Münchenben. A leendő puccskísérlet két másik vezetőjéhez, Otto Wächterhez és Rudolf Weydenhammerhez hasonlóan Glass is elszigetelődött. Hogy visszanyerje befolyását a mozgalmon belül, kapcsolatba lépett Alfred Rodenbücher SS-csoportfőnökkel és Hanns Albin Rauterrel, a nácik ausztriai regionális vezetőségének vezérkari főnökével (aki korábban a Heimatschutz vezetője volt). Ők dolgozták ki a fegyveres hatalomátvétel terveit, miközben az osztrák SA-t az előkészületek során figyelmen kívül hagyták vagy szándékosan félrevezették.Schafranek (2006), S. 33ff. August Edler von Meyszner például, a 27-es SA-osztag parancsnoka, szándékosan nem tájékoztatta a tervről a stábját. A terv stratégiai sarokköveit egy június 25-i zürichi megbeszélésen fektették le. Itt jelen volt Glass, a puccs katonai vezetője; Wächter mint politikai szervező; a Münchennel és Anton Rintelen stájer kormányzóval kapcsolatot tartó Weydenhammer; valamint német részről a Hitler által küldött Theo Habicht.
Hitler elvben csak arra hatalmazta fel Habichtot, hogy csatlakozzon az osztrák hadsereg esetleges puccsához, de ennek valószínűsége igen csekély vol.;Reichhold (1984) S. 140f. Újabb kutatások szerint Hitler tisztában volt Habicht terveivel és személyesen rendelte el a júliusi puccsot.“Der-Standard: 1934: Putsch gegen Dollfuß-Regime von Hitler persönlich angeordnet. In: derstandard.at vom 19. Oktober 2011.ORF-Bericht: Historiker: Hitler ordnete Juli-Putsch 1934 an In: orf.at vom 19. Oktober 2011.
Június utolsó napjaiban megkezdték előkészíteni az akcióban érintett egységeket, de az osztrák SA vezetését csak július 10. és 17. között tájékoztatták (a pontos időpontot ekkor sem árulták el nekik). Az osztrák belbiztonság így is tudomást szerzett a zürichi találkozóról.Schafranek (2006), S. 102. Megkapták egy magyar diplomata memorandumát is, akit a párizsi osztrák katonai attasé, a náciszimpatizáns Lothar Rendulic tájékoztatott a tervezett akcióról.Meysels (1992), S. 84. Az előkészületek Stájerországban jutottak a legtovább, ahol Walther Oberhaidacher náci Gauleiter a járási vezetők gyűlésén részletes utasításokat adott és rádiólehallgató szolgálatot állítottak fel, hogy ne mulasszák el az általános felkelés jeleként szolgáló rádióüzenetet.Schafranek (2008), S. 94 ff.
Az államcsíny thumb|A rádió áldozatainak emléktáblája 1933 közepétől az osztrák nácik számos, többé-kevésbé kiforrott tervet dolgoztak ki az erőszakos hatalomátvételre. A rendőrség és a belső elhárítás nyomozásaik és a náci párttagok árulásai révén rendszeresen kaptak róluk nem túl megbízható információkat és többször is fokozott készültségbe helyezték őket. Emiatt a tényleges puccs kitörésekor nem reagáltak elég gyorsan és erélyesen; így július 25-én a nemzetiszocialisták akciója sikeresen indulhatott.Jagschitz (1976), S. 68–93, Schafranek (2006), S. 13–39, 52–80, 90–124.
1934. július 25-én a puccsisták Bécs Neubau kerületében egy tornászegylet épületében gyűltek össze, ahol fegyverekkel és egyenruhákkal látták el őket.Gerhard Jagschitz: Der Putsch. Die Nationalsozialisten 1934 in Österreich. Verlag Styria, Graz 1976, , S. 101 ff; Heinrich Drimmel: Vom Kanzlermord zum Anschluss. Österreich 1934–1938. Amalthea, Wien 1987, , S. 159. Innen 154, az osztrák hadsereg katonáinak és rendőreinek egyenruhájába öltözött SS-tag behatolt a szövetségi kancellári hivatalba, ahol meggyilkolták Engelbert Dollfuß kancellárt. Dollfußt két halálos lövés érte, a munkanélküli Otto Planetta és Rudolf Prochaska, az SA illegális tagja részéről. A kormány többi tagjának sikerült elmenekülnie. A haldokló Dollfuß hiába kérte, nem hívtak hozzá sem orvost, sem papot.