Lettország gazdasága része az Európai Egységes Piacnak. Az ország 1999 óta tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), 2004 óta tagja az Európai Uniónak, 2014 óta az euróövezetnek, valamint 2016 óta az OECD-nek. A Világbank által készített üzletvitel-könnyűségi rangsorban a 14. helyen áll a világon. Az ENSZ Fejlesztési Programjának 2023/24-es Emberi fejlődési jelentése szerint az ország emberi fejlettségi indexe (HDI) 0,879 volt a 2022-es adatok alapján. Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban a tranzitszolgáltatások, a fa- és fafeldolgozás, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a gépgyártás és az elektronikai eszközök előállítása.
Lettország gazdasága 2006 és 2007 között évente több mint 10%-os GDP-növekedést ért el, ám 2009-ben súlyos recesszióba került. Ennek okai az akkori folyó fizetési mérleg fenntarthatatlan hiánya, az ingatlanpiac összeomlása és a nagy mértékű eladósodottság voltak a világgazdaság gyengülésének időszakában. A második legnagyobb bank, a Parex Bank csődje nyomán a GDP 2009-ben közel 18%-kal csökkent. Az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és más nemzetközi donorok jelentős pénzügyi támogatást nyújtottak Lettországnak, cserébe az euróhoz kötött árfolyam védelmét célzó intézkedésekért és a kormány szigorú megszorító politikáinak vállalásáért. 2011-ben a GDP már 5,5%-kal nőtt, így Lettország ismét az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdaságává vált. Az IMF/EU által támogatott program 2011 decemberében sikeresen lezárult.
A privatizáció nagyrészt befejeződött, néhány nagyobb állami közműszolgáltató kivételével. A gazdasági fellendüléshez hozzájárult az export növekedése is, ugyanakkor az ország gazdaságának túlnyomó része a szolgáltatási szektorban koncentrálódik.
Gazdaságtörténet Lettország évszázadokon át a Hanza-szövetség és a német gazdaság befolyása alatt állt, majd a két világháború közötti függetlensége idején földrajzi elhelyezkedését kelet–nyugati kereskedelmi és tranzitközpontként hasznosította. Az ipar elsősorban a belföldi piacokat szolgálta ki, miközben a faipari termékek, a papír és a mezőgazdasági áruk alkották a fő exportcikkeket.
Az első világháborút megelőzően Lettország fejlett ipari központként működött az Orosz Birodalmon belül, elsősorban az orosz piacot kiszolgálva. A függetlenség 1918-as elnyerését követően az ország elveszítette korábbi ipari központi szerepét. A két világháború között Lettország arra törekedett, hogy élelmiszer-exportőrként jelenjen meg a nemzetközi piacon, és újraiparosítsa gazdaságát. Az egy főre jutó GDP nőtt ebben az időszakban, bár egyes gazdaságtörténészek stagnálásról beszélnek az autoriter Kārlis Ulmanis kormányzása idején (1934–1940). Míg 1920-ban 1430 üzemben -en, 1937-ben már 5700 üzemben -en dolgoztak. Ebben az időszakban épült a ķegumsi vízerőmű, amely az ország áramfogyasztásának 40%-át biztosította.
1940-ben a szovjet megszállás kezdetén minden olyan vállalatot államosítottak, amelynek éves forgalma több volt, mint . A fizetőeszköz az orosz rubel lett, de ezzel párhuzamosan megmaradt a lats is. Az árfolyamokat a helyi valuta számára igen kedvezőtlenül állapították meg: korábban 10 rubel értékű latsot egy az egyhez arányban váltották. Az új földtörvény szerint a 30 hektár feletti földbirtokot elkobozták, ez a lett gazdaságok mintegy 15%-át érintette.
A második világháború után a lettországi ipari létesítmények és beruházások száma a Szovjetunió átlaga felett volt. Kiemelt szerepet kapott a gépgyártás és fémfeldolgozás. Új üzemek létesültek: Rigában a termelés 1947-ben indult el az elektromos gépgyárban és 1949-ben a diesel gyárban. Az 1938-as szinthez képest a fakitermelés 55%-kal, a szövetgyártás 27%-kal, a papírgyártás 77%-kal nőtt. Az előző évtized erőltetett iparosítása után 1955 és 1968 között a gazdaságpolitika stabilizálódott. A termékstruktúrát bővítették; Lettország ban többek között telefonokat, automata telefonközpontokat, motorkerékpárokat állítottak elő. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1958-ban 29%-kal, 1968-ban 42%-kal volt magasabb a szovjet átlagnál. Az 1960-as évek közepétől a gazdaság irányítását erőteljesen központosították. 1971-ben az ország termelésének 34%-át a szövetségi minisztériumok, 56%-a a szövetségi köztársasági minisztériumok irányították, és csak 10% maradt helyi hatáskörben, jellemzően a könnyűipari és élelmiszeripari üzemek. A központi irányítás a hatékonyság csökkenésével járt együtt.
A függetlenség 1991-es visszanyerése után Lettország fokozatosan piaci alapú reformokat vezetett be. Az új, szabadon átváltható pénznem, a lat 1993-ban került bevezetésre, és értéke stabil maradt, sőt erősödött a főbb világvalutákkal szemben. Az infláció az 1992-es 958,6%-ról 1995-re 25%-ra, majd 2002-re 1,4%-ra csökkent.
Az 1991 és 1995 közötti jelentős gazdasági visszaesést követően a gazdaság stabilizálódott, amit a könnyűipar helyreállása, valamint a kereskedelmi és pénzügyi szektor fellendülése segített. A növekedést azonban kétszer is megszakította válság: 1995-ben a legnagyobb lett bank, a Banka Baltija csődje, majd 1998-ban az orosz pénzügyi rendszer válsága. 2000 után a lett GDP négy egymást követő évben évi 6–8%-kal nőtt. Az államháztartás 1997-ben kiegyensúlyozott volt, de az 1998-as orosz válság miatt jelentős hiány alakult ki, amelyet 1999 és 2003 között 4%-ról 1,8%-ra sikerült csökkenteni – ez alacsonyabb volt, mint a legtöbb 2004-ben EU-hoz csatlakozó országban.
2008 közepéig Lettország Európa leggyorsabban fejlődő gazdaságával rendelkezett. 2003-ban a GDP-növekedés 7,5% volt, míg az infláció 2,9%. A szovjet időszak központilag irányított gazdaságát a szabadpiaci elveken alapuló rendszer váltotta fel. 2005-re a magánszektor részesedése a GDP-ben elérte a 70%-ot. A könnyűipar fellendülése és Riga regionális pénzügyi, illetve kereskedelmi központtá válása ellensúlyozta az állami ipar és a mezőgazdaság zsugorodását. A hivatalos munkanélküliségi ráta 7–10% között mozgott.
Gazdasági visszaesés 2008–2010 A 2007–2008-as pénzügyi válság súlyos zavarokat okozott a lett gazdaságban, elsősorban a 2004 után kialakuló hitelbuborék kipukkanása miatt. A gazdaság gyors gyengülését költségvetési, bér- és munkanélküliségi válság követte. Lettország 2009-ben az EU legrosszabb gazdasági teljesítményét produkálta, az éves GDP-növekedés -18% volt.
2008 második felétől Lettország gazdasága megszorító szakaszba lépett a korábbi hitelalapú spekulációk és az ingatlanárak irreális emelkedése után. 2007-ben például a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP több mint 22%-át tette ki, miközben az infláció elérte a 10%-ot. A munkanélküliség 2009-re 23%-ra nőtt, ami a legmagasabb arány volt az EU-ban.
Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász 2008. december 15-i New York Times publicisztikájában így írt:„A legsúlyosabb problémák Európa perifériáján jelentkeznek, ahol sok kisebb gazdaság válságot él át, amely kísértetiesen emlékeztet a múlt Latin-Amerikában és Ázsiában lezajlott válságaira: Lettország az új Argentína.”2009 augusztusára Lettország GDP-je 20%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, és a Standard & Poor’s további 16%-os visszaesést jósolt. A Nemzetközi Valutaalap a nemzeti valuta leértékelését javasolta, de az Európai Unió ezt ellenezte, mivel Lettország adósságainak többsége külföldi valutában volt denominálva. Michael Hudson közgazdász ezzel szemben a külföldi devizás adósságok átváltását javasolta lett latba a leértékelés előtt.
2010-re azonban már láthatóvá vált, hogy Lettország belső leértékelési politikája sikeresnek bizonyult.
Gazdasági fellendülés 2010–2012 2010-től a gazdasági helyzet javulni kezdett, és 2012-re Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója Lettországot sikertörténetként jellemezte, erőteljes növekedési kilátásokkal. A gazdaság 2011-ben 5,5%-kal, 2012-ben pedig 5,6%-kal bővült, ezzel az EU leggyorsabban növekvő gazdaságává vált. A GDP 2018-ra meghaladta a válság előtti szintet.
Gazdasági kihívások 2022–2023 A 2022 februári orosz invázió Ukrajna ellen gazdasági problémákat okozott Lettországban. A valós GDP-növekedés a 2021-es 4,3%-ról 2022-re 2,8%-ra lassult. Oroszország fontos kereskedelmi partner volt, és az EU-s szankciók jelentős hatással voltak az országra. Az energiaárak drasztikus emelkedése, az alternatív gáz- és olajforrások keresése, valamint a logisztikai nehézségek miatt az infláció 2022-ben átlagosan 17,2% volt, majd 2023-ban ismét egy számjegyűvé csökkent.
Privatizáció Lettországban a privatizáció már gyakorlatilag befejeződött. A korábban állami tulajdonban lévő kis- és középvállalatok szinte teljes egészében magánkézbe kerültek, mindössze néhány politikailag érzékeny nagyvállalat maradt állami tulajdonban. Kiemelten ilyen a nemzeti energia- és közműszolgáltató vállalat, a Latvenergo, amely továbbra is állami tulajdonban van, és a kormány nem tervezi annak privatizálását. Az állam kisebbségi részesedéssel rendelkezik a Ventspils Nafta olajtranzit-vállalatban és a fő távközlési szolgáltatóban, a Lattelecomban, de a kormány szándékában áll ezekről a részesedésekről a közeljövőben lemondani.
A külföldi befektetések szintje Lettországban még mindig mérsékelt, különösen Észak- és Közép-Európához képest. A földeladások, beleértve a külföldiek általi földvásárlást is, 1997-ben váltak lehetővé egy új törvény révén. Egyesült Államokban bejegyzett vállalatok 1999-ben 127 millió dollárt fektettek be Lettországban, ami az ország teljes külföldi közvetlentőke-befektetésének 10,2%-át tette ki. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok 58,2 millió dollár értékben exportált árut és szolgáltatást Lettországba, míg az import értéke 87,9 millió dollár volt.
Lettország a Nyugat gazdasági intézményeihez, például a Kereskedelmi Világszervezethez, az OECD-hez és az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében számos lépést tett. Az Európai Unióval 1995-ben társulási megállapodást (Europe Agreement) írt alá, négyéves átmeneti időszakkal. Az Egyesült Államokkal Lettország befektetési, kereskedelmi, szellemi tulajdonvédelmi és kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket is kötött.
Gazdasági szektorok Elsődleges szektor bélyegkép|400x400px|Foglalkoztatottak és munkanélküliek száma (ezer fő) a 15–74 éves lettországi munkaerőben 1996–2017 között, és a láncindexált GDP (mrd EUR, 2010-es bázisév) Mezőgazdaság
2018-ban Lettország mezőgazdasági termelése az alábbi főbb terményeket foglalta magában:
1,4 millió tonna búza 426 ezer tonna burgonya 306 ezer tonna árpa 229 ezer tonna repce 188 ezer tonna zab 81 ezer tonna rozs 80 ezer tonna bab
Ezen felül kisebb mennyiségben más mezőgazdasági terményeket is előállítottak. bélyegkép|400x400px|Lettország átlagos havi bruttó bérei régiónként 2017-ben (EUR) Másodlagos szektor
Feldolgozóipar
A lett ipar egyik hagyományos ágazata a textilipar. Például az Ogres Trikotāža (Ogres Knitwear) textilüzem 1965 óta működik.
Harmadlagos szektor
Szolgáltatások
2022-ben a legtöbb bejegyzett vállalkozás a szolgáltatási szektorban működött, szám szerint 71 692 cég. Ezt követte a kiskereskedelem 15 300, valamint a pénzügyi, biztosítási és ingatlanpiaci szektor 10 287 bejegyzett vállalkozással.
Vállalatok A legértékesebb vállalatok
A legnagyobb lettországi vállalatok piaci érték szerint (euróban, milliárd €), a Prudentia és a Nasdaq Riga 2024-es adatai alapján: HelyezésNévSzékhelyÉrték (mrd €)ÁgazatMegjegyzés1.Swedbank Baltics, ASRiga4,345banki szolgáltatások növekedés2.Latvenergo, ASRiga4,024energiaipar növekedés3.Latvijas valsts meži, ASRiga1,657erdőgazdálkodás csökkenés4.Mikrotīkls, SIARiga0,992hálózati eszközök gyártása csökkenés5.Maxima Latvija, SIARiga0,816kiskereskedelem növekedés7.SEB banka, ASValdlauči0,590banki szolgáltatások növekedés8.Latvijas Mobilais Telefons, SIARiga0,560távközlés növekedés9.Citadele Banka, ASRiga0,507banki szolgáltatások növekedés10.Rimi Latvia, SIARiga0,499kiskereskedelem növekedés11.Tele2, SIARiga0,425távközlés növekedés12.Elko Grupa, ASRiga0,402elektronikai nagykereskedelem csökkenés