Madge Bellamy, amerikai színpadi- és filmszínésznő.
Pályafutása Madge Bellamy William Bledsoe Philpott, a Texas A&M University angolprofesszora és Annie Margaret Derden gyermekeként született. 1905-ben a család Brownwoodba költözött, ahol apja a főiskolán kapott állást. Négy évvel később, 1909-ben Denverbe, (Colorado) költöztek. 1916-ban Bellamy New Yorkba szökött. Ott kapta első Broadway-szerepét 1918.-ban, és egy életű szerepet Earl Carroll musicaljében, a „The Love Mill”-ben. James M. Barrie „Dear Brutus” című darabjában is játszott. Röviddel ezután leszerződtette Daniel Frohman színházi producer. Madge Bellamy művésznevet is ő találta ki. Vele turnézott az Egyesült Államokban. Hamarosan heti 100 dolláros, akkoriban tekintélyes fizetést kapott.
1920-ban Hollywood is felfigyelt Bellamyra. Filmes debütálása Edward José A The Riddle: Woma filmjében történt. Az elkövetkező évek sikerei ellenére egyike volt azoknak a színésznőknek, akiknek nehézséget okozott az átállás a némafilmről a hangosfilmre. 1928-ban szerepelt a Mother Knows Best című filmben, a 20th Century Fox első hangosfilmjében, de a film fordulópontot nem jelentett karrierjében. Mivel az 1930-as évektől kezdve csak korlátozott filmszereplési ajánlatokat kapott – gyakran B-kategóriás filmekben szerepelt. Utolsó filmszerepét az 1945-ös Western Northwest Trail című filmben kapta.
Viszonr Madge Bellamy színészi karrierjén kívül is címlapokra került. 1928-ban feleségül ment Logan Metcalf tőzsdeügynökhöz a mexikói Tijuanában. A házasság ugyan mindössze négy nap után válással végződött – így az Hollywood egyik legrövidebb házassága lett. Utána soha nem ment újra férjhez. 1943-ban ismét címlapokra került, amikor a pillanat hevében fegyverrel leszúrta akkori partnerét, Stanford Murphyt, mert az egy másik nő miatt el akarta hagyni.
Élete utolsó évtizedeiben nagyon visszahúzódó életet élt kaliforniai házában. Megírta önéletrajzát, A Darling of the Twenties (A húszas évek kedvese) címmel, amelynek megjelenését már nem érte meg. 90 éves korában szívelégtelenségben halt meg.
Mindig ateistának, vegetáriánusnak és baloldalinak vallotta magát. Csillaga van a Hollywood Walk of Fame-en.
Filmjei
Év cím Szerep Megjegyzés 1920 The Riddle: Woman Marie Meyer Elveszett 1921The Cup of Life Pain Elveszett 1921Passing Through Mary Spivins Elveszett 1921 Blind Hearts Julia Larson 1921Love Never Dies Tilly Whaley 1921The Call of the North Virginia Albret Elveszett 1921 Hail the Woman Nan Higgins 1922Lorna Doone Lorna Doone 1922The Hottentot Peggy Fairfax 'Incomplete' film 1923 Garrison's Finish Sue Desha 1923 Are You a Failure? Phyllis Thorpe Elveszett 1923 Soul of the Beast Ruth Lorrimore 1924No More Women Peggy Van Dyke Elveszett 1924Do It Now Elveszett 1924 The White Sin Hattie Lou Harkness 1924Love's Whirlpool Nadine Milton 1924 His Forgotten Wife Suzanne 1924Love and Glory Gabrielle Elveszett 1924 The Fire Patrol Molly Thatcher 1924The Iron Horse Miriam Marsh 1924 Secrets of the Night Anne Maynard 1924 On the Stroke of Three Mary Jordan Elveszett 1925A Fool and His Money Countess von Pless Elveszett 1925The Dancers Una 1925The Parasite Joan Laird 1925 The Reckless Sex Mary Hamilton Elveszett 1925Wings of Youth Madelyne Manners/Angela Du Bois Elveszett 1925The Man in Blue Teresa "Tita" Sartori 1925Lightnin' Millie 1925Havoc Tessie Dunton Elveszett 1925Thunder Mountain Azalea Elveszett 1925Lazybones Kit 1925 The Golden Strain Dixie Denniston 1926 The Dixie Merchant Aida Fippany Elveszett 1926Sandy Sandy McNeil 1926 Black Paradise Sylvia Douglas Elveszett 1926 Summer Bachelors Derry Thomas 1926 Bertha, the Sewing Machine Girl Bertha Sloan Elveszett 1927 Ankles Preferred Nora 1927The Telephone Girl Kitty O'Brien 1927Colleen Sheila Kelly Elveszett 1927 Very Confidential Madge Murphy Elveszett 1927 Silk Legs Ruth Stevens Elveszett 1928 Soft Living Nancy Woods 1928 The Play Girl Madge Norton Elveszett 1928Mother Knows Best Sally Quail Elveszett 1929Fugitives Alice Carroll 1929 Tonight at Twelve Jane Eldridge 1932White Zombie Madeline Short Parker 1933Riot Squad Lil Daley Alternative title: Police Patrol 1933 Gordon of Ghost City Mary Gray 1933 Gigolettes of Paris Suzanne Ricord 1934 Charlie Chan in London Mrs. Fothergill 1935 The Great Hotel Murder Tessie 1935 The Daring Young Man Sally 1935Metropolitan Woman in Negligee Uncredited 1936Champagne Charlie Woman in Cab Uncredited 1936Under Your Spell Miss Stafford 1936Crack-Up Secretary Uncredited 1945 Northwest Trail Mrs. Yeager
Díjak 1960: Hollywood Walk of Fame
Jegyzetek
Források https://projects.latimes.com/hollywood/star-walk/madge-bellamy/ https://walkoffame.com/madge-bellamy/ https://www.youtube.com/watch?v=CBYTx1s7Q4M https://www.performing-arts.eu/discovery/agent/gnd_119031531 https://www.imdb.com/name/nm0068705/bio/ https://www.tshaonline.org/handbook/entries/philpott-margaret Fordítás
Kategória:Amerikai színésznők Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek