A MegaFon () Oroszország második legnagyobb mobilszolgáltatója és harmadik legnagyobb távközlési vállalata, székhelye Moszkvában található. 2024-ben több mint 77 millió ügyfelet szolgál ki Oroszországban, Tádzsikisztánban és Dél-Oszétiában.
Története A cég 1993-ban jött létre North-West GSM néven Szentpéterváron, skandináv befektetőkkel. 1994-ben indították el Oroszország első kereskedelmi GSM-hálózatát. 1999-re már 100 ezer ügyfelük volt, és elsőként biztosítottak mobilszolgáltatást a szentpétervári metróban. Ugyanebben az évben elsőként kötöttek roaming szerződést minden európai országgal.
2002-ben a cég elérte az 1 millió ügyfelet, majd még abban az évben MegaFon néven országos márkává alakult, miután több regionális szolgáltatást beolvasztott magába. 2007-ben beindították az első 3G-szolgáltatást Szentpéterváron. 2009-re már több mint 43 millió ügyfelet szolgáltak ki egész Oroszország területén.
2012-ben a vállalat bemutatta saját márkás okostelefonját, a MegaFon Mintet. 2014-től beindították a nemzetközi 4G roamingot (elsőként Svájcban és Dél-Koreában), és a Moszkvában elindították az LTE Advanced technológiát. középre|keretnélküli 2021-ben bevételük elérte a 313 milliárd rubelt. 2022 márciusában kizárták őket a GSMA nemzetközi mobilszövetségből. 2023 áprilisában az Egyesült Államok szankciókat vetett ki a MegaFonra, mivel az a USM holding része, amely Aliser Uszmanov oligarchájához köthető.DEPARTMENT OF THE TREASURY WASHINGTON, D.C., OFFICE OF FOREIGN ASSETS CONTROL, Russian Harmful Foreign Activities Sanctions Regulations 31 CFR part 587
További információk
MegaFon Oroszország hivatalos honlapja MegaFon Tádzsikisztán hivatalos honlapja MegaFon Dél-Oszétia hivatalos honlapja
Jegyzetek
Kategória:Távközlési cégek Kategória:Oroszországi cégek Kategória:Moszkva