Vadász Mihály (Zágráb, 1900. június 3. – Budapest, 1967. január 16.) építész, egyetemi docens.

Élete Vadász (Weisz) Károly (1876–1944)Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 80671/1898 és Steiner Paula (1879–1944) fiaként született zsidó családban. Gyermekkorát Zágrábban töltötte szüleivel és húgával, Vadász Erzsébettel (1901–1945?).

A Magyar Királyi József Műegyetemen 1925-ben szerezte meg építészmérnöki oklevelét. Mestere Hültl Dezső volt. Szakmai gyakorlatát Bauer Emil irodájában kezdte meg, ahol többek között részt vett a Corvin Mozi és a Corvin közi bérházak terveinek elkészítésében. Itt ismerte meg Preisich Gábort, akivel 1933-ban közös tervezőirodát nyitott. Egy évvel korábban felvették a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet tagjainak sorába.

1944–1945-ben többször behívták munkaszolgálatra. Szüleit 1944. november 9-én a nyilasok elhurcolták a Gömbös Gyula út 39/c-ből a Dohány utcai zsinagógába, ahonnan az újlaki téglagyárba, majd a Klauzál utca 35-be. November 13-án látták őket utoljára. Húgát egy sziléziai lágerbe, sógorát – Vas József építészmérnököt – 1944-ben Auschwitzba deportálták.

A felszabadulást követően előbb a budapesti Műegyetem Épületszervezési, utóbb a Kivitelezési Tanszékén tanított. 1949-ben megtervezte a Margitszigeti Gyógyszálló átépítését, s tíz évvel később részt vett a Balatonkörnyéki kisnyaraló pályázaton.

Halálát roncsoló agyvérzés okozta.

A budapesti Farkasréti temetőben helyezték nyugalomra.

Családja Felesége Pallos Vilma (1905–1967) volt, Pallos András és Szabó Vilma lánya, akivel 1926. július 13-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot. Egy fiuk született, Vadász György (1933–2024), aki szintén az építészeti hivatást választotta.

Művei Megvalósult épületei 1933. Budapest II., Káplár utca 7. bérház 1933: Budapest XIV., Erzsébet királyné útja 30/b lakóépület, üzletekkel 1933–34. Budapest XI., Bartók Béla (volt Horthy Miklós) út 62-64. bérház és Simplon-, később Bartók-mozi (Preisich Gáborral). A mozi megszűnt és átalakították. 1934–35. Budapest VIII., II. János Pál pápa tér (régen Tisza Kálmán) 14., 15., 16. és Vay Ádám utca 2. bérházcsoport (tervezőtársak: Árkay Bertalan, Faragó Sándor, Fischer József, Heysa Károly, Ligeti Pál, Molnár Farkas, Preisich Gábor, Pogány Móric) 1935. Budapest XII., Városmajor utca 26/b bérvilla Preisich Gáborral) 1935. Budapest XIV., Örs vezér út 52. családi ház (Preisich Gáborral) 1936. Budapest XII., Bazin utca 20. családi ház (Preisich Gáborral) 1936. Budapest XII., Rácz Aladár út 46. családi ház (Preisich Gáborral) 1936. Budapest XII., Tusnádi utca 34. családi ház (Preisich Gáborral) 1936. Balatonföldvár, Bethlen Gábor utca 30. a Preisich család nyaralója (Preisich Gáborral) 1937. Budapest I., Krisztina krt. 69. bérház (Preisich Gáborral) 1937. Budapest II., Margit krt. 65. bérház (Preisich Gáborral) 1937–38. Budapest I., Csalogány utca 4/d. bérház (Preisich Gáborral) 1937–38. Budapest V., Balassi Bálint (régen: Személynöki) utca 2-4. Markó utca 1. Széchenyi rkp. 12–13. és Kossuth tér 18. bérháztömb Kossuth tér 18. sz. alatti épülete (Preisich Gáborral). Az egységes homlokzatot Wellisch Andor építész tervezte.

Könyvei Preisich – Reischl – Vadász: Városi családi ház, Budapest, 1959

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1967-ben elhunyt személyek Kategória:Zágrábiak Kategória:Budapestiek Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek