Clora Bryant, amerikai dzsessztrombitás, énekesnő. Ő volt az egyetlen trombitásnő, aki Dizzy Gillespie-vel és Charlie Parkerrel is fellépett.

Pályafutása Három gyermek közül a legfiatalabb volt. Apja napszámos, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Akkor halt meg, amikor Clora még csak hároméves volt. Bryant a bátyjával tanult meg zongorázni. Egy baptista gyülekezet kórusának tagja lett. Amikor Fred bátyja belépett a katonasághoz, Bryant megtanult trombitán játszani. A középiskolában már a fúvószenekarban trombitált. Bryant visszautasította az Oberlin Conservatory of Music és a Bennett College ösztöndíjait, mert 1943-tól már a Prairie View Co-eds dzsessz-zenekar tagja volt. A zenekar Texasban turnézott, és 1944-ben fellépett a New York-i Apollo Színházban is. 1946-ban tagja lett az International Sweethearts of Rhythm nevű, teljesen női dzsesszzenekarnak. Megszerezte a szakszervezeti tagkártyáját, és otthagyta az iskolát. Dizzy Gillespie lett a mentora, aki munkát adott is neki. Dobosként csatlakozott a Queens of Swing nevű fekete női dzsesszzenekarhoz, és turnézott a velük. 1951-ben Los Angelesben trombitásként dolgozott Josephine Baker és Billie Holiday mellett. Két évvel később New Yorkba költözött. Először a Central Avenue-n hallott bebopot.

A Queens of Swing 1951-ben lépett fel a televízióban − The Hollywood Sepia Tones − néven egy félórás varietéműsorban a Los Angeles-i KTLA tévében. Ők voltak az első női dzsesszegyüttes, amelyik szerepelt a televízióban. A forgatás alatt Bryant hét hónapos terhes volt. Lánya születése után meghívták Ada Leonard műsorába; azonban csak egy hétig maradt, miután olyan üzeneteket kapott, hogy „vegyék le onnan azt a négert”.

1951-ben tagja volt egy Ginger Smock vezette női szextettnek, amelynek műsorát hat hétig sugároztak a CBS-en. 1954-ben rövid időre New Yorkba költözött. Bryant 1957-ben vette fel első és egyetlen albumát, a Gal with a Horn-t, és visszatért a turnézó élethez. Gyakran dolgozott chicagói és denveri klubokban. Las Vegasban Louis Armstronggal és Harry Jamesszel lépett fel. Billy Williams énekessel turnézott, vele volt az Ed Sullivan Show-ban.

Az 1960-as és 1970-es években a világ körül turnézott testvérével, Mellel − aki énekes volt. Tévéműsoruk volt Ausztráliában. 1989-ben Bryant lett az első női dzsesszzenész, aki turnézott a Szovjetunióban, miután Mihail Gorbacsovnak levelet írt.

Egy 1996-os szívroham és négyszeri bypass-műtét után Bryant kénytelen volt feladni a trombitálást, de továbbra is énekelt. Emellett előadásokat kezdett tartani a dzsessz történetéről, és társszerkesztője lett egy Los Angeles-i szakkönyvnek, ami általános iskolás gyerekek számára készült.

2002-ben életműdíjat kapott a washingtoni Kennedy Centertől (a Mary Lou Williams Women in Jazz Award). Két évvel később dokumentumfilm jelent meg róla.

Egy JazzTimes-nak adott interjúban Bryant azt mondta: „Soha senki nem mondta nekem, hogy nem trombitálhatsz, lány vagy. Sem akkor, amikor elkezdtem a középiskolát, sem akkor, amikor Los Angelesbe jöttem. Az apám azt mondta: Kihívás lesz, de ha meg akarod csinálni, végig melletted állok.”

Bryant 2019. augusztus 25-én hunyt el szívroham következtében. Kilenc unokája és öt dédunokája volt.

Diszkográfia Gal with a Horn (1957) Plays and Sings • Complete Recordings, 1957-1960 The Billy Williams Revue (1960 − két trombitaszóló)

Filmek

1968: The Rosey Grier Show (TV show) season 1, episode 18 „Clora Bryant, Sam Fletcher” 2000: Mysteries and Scandals (TV show) season 3, episode 25, Humphrey Bogart 2005: Trumpetistically, Clora Bryant (video rövidfilm, R.: Zeinabu Irene Davis) 2010: Leimert Park, Los Angeles Voices (dokumentumfilm, R.: Paul Calderon and Alan Swyer) 2011: The Girls in the Band (dokumentumfilm, R.: Judy Chaikin) 2014: Sound of Redemption: The Frank Morgan Story (dokumentumfilm, R.: N.C. Heiken)

Díjak 2002: Mary Lou Williams Women in Jazz Award

Jegyzetek

Források https://durfee.org/awardee/clora-bryant/ https://denisonartscouncil.org/clora-larea-bryant/ https://www.altaonline.com/dispatches/a6509/clora-bryant-jazz-trumpet/ https://aaregistry.org/story/clora-bryant-woman-with-a-horn/ https://www.allmusic.com/artist/clora-bryant-mn0001179578#biography https://www.nytimes.com/2019/09/01/arts/music/clora-bryant-dead.html https://adp.library.ucsb.edu/index.php/mastertalent/detail/306003/Bryant_Clora

Fordítás

Kategória:Amerikai énekesnők Kategória:Amerikai dzsessztrombitások Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Texasiak