Catherine Frot (Párizs, 1956. május 1. –) kétszeres César-díjas francia színésznő. Tizenegyszer jelölték a díjra.Internet Movie Database Legismertebb szerepe a Florence Foster Jenkins élete által ihletett Marguerite – A tökéletlen hang (2016) című vígjátékdrámában volt.

Élete és pályafutása Frot Párizsban született 1956. május 1-jén. Két testvére született, egy öccse és egy húga, Dominique Frot (1957–2026), aki szintén színésznő volt.gala.fr Szülei értelmiségiek, apja mérnök és anyja matektanár.fnac.com Szülei elváltak, mikor tinédzser volt, és úgy döntött, hogy színésznő lesz. Tizennégy évesen felvételt nyert a Versailles-i Konzervatóriumba, majd a Rue Blanche Iskolában folytatta tanulmányait, és a Párizsi Konzervatóriumban tökéletesítette tudását. A kísérleti színházban tevékenykedett, tizennyolcévesen társalapítója lett saját társulatának, a La Compagnie du Chapeau Rouge-nak.

Az 1980-as évek elején kezdett el filmszerepekre jelentkezni, és kisebb szerepet kapott Alain Resnais Mon oncle d'Amérique című filmjében. Ezután több filmben is szerepelt, többek között A lélekdoktor, a Les Babas-Cool és a Guy de Maupassant címűekben. 1986-ban César-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában az Escalier C című filmben nyújtott alakításáért. Áttörése 1995-ben következett be, amikor Yolande szerepét játszotta a Családi ünnep című filmben, amiért elnyerte a Molière-díjat a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Ugyanezt a szerepet játszotta Cédric Klapisch filmadaptációjában is, és 1997-ben César-díjat nyert. 1999-ben kapta meg első főszerepét a La dilettante című filmben, amelyben egy svájci polgári nőt alakított, aki Párizsban kezdi újra az életét. Továbbra is termékenyen dolgozott olyan filmekben, mint a Chaos, a Les soeurs fâchées és a Bomlott Boudu beköltözött, és rendszeresen együttműködött Pascal Thomas rendezővel olyan detektívtörténetekben, mint a Titkok háza, a Le crime est notre affaire és a Bűnvadász házaspár. 2012-ben Jean d’Ormesson mellett Danièle Delpeuch-t, François Mitterrand személyi szakácsa szerepét játszotta az Ízek palotája című filmben. 2016-ban Frot elnyerte a César-díjat a legjobb színésznő kategóriában Marguerite Dumont szerepéért a Xavier Giannoli rendezte Marguerite – A tökéletlen hang című filmben. 2025-ben ismét César-díjra jelölték a Miséricorde című fekete humorú thrillerben nyújtott alakításáért.

Magánélete Az 1970-es években Frot-nak romantikus kapcsolata volt Pierre Pradinas rendezővel. 1987-ben feleségül ment Michel Couvelard rendezőhöz, 1996-ban pedig örökbe fogadtak egy mauritiusi kislányt, Suzanne-t. 2013-ban a házaspár elvált. 2022 óta Gilles Chiriaux a párja.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hangiszdb.hu 1980 Mon oncle d'Amérique Arlette, fiatal lány 1981 A lélekdoktor Psy Babette F. Nagy Eszter Les babas-cool Véronique 1982 Guy de Maupassant Mouche 1983 Une pierre dans la bouche Jacqueline "Jacky" 1985 Du sel sur la peau Charlotte Escalier C Béatrice Elsa, Elsa! Juliette 1987 Le moine et la sorcière Cécile 1989 Chambre à part Babette 1990 Tom et Lola Catherine, Tom anyja Üdvözlöm a fedélzeten Bienvenue à bord! a szőke Udvarias Anna 1991 Sushi Sushi a bankárhölgy 1992 Juste avant l'orage Irène Vieille canaille Marylin 1993 Vent d'est Martha Hubber 1994 J'ai pas sommeil a nő a könyvespolccal 1996 Családi ünnep Un air de famille Yolande Orosz Helga1998 Dilisek vacsorája Le dîner de cons Marlène Sasseur Molnár Zsuzsa Paparazzi Paparazzi Evelyne Bordoni Udvarias Anna Ça reste entre nous Hélène Dormez, je le veux! Marie-Louise, az anya 1999 La nouvelle Ève Isabelle La dilettante Pierrette Dumortier Inséparables Gisèle À vot' service Fanny 2001 Mercredi, folle journée! Sophie Chaos Hélène 2002 Trilógia – Menekülés Cavale Jeanne Rivet Törtei Tünde Après la vie Jeanne Coste Trilógia – Csodás páros Un couple épatant Jeanne Törtei Tünde2003 Szívem csücske: Chouchou Chouchou Nicole Milovavovich doktor Molnár Zsuzsa 7 ans de mariage Audrey / a feleség 2004 Eros thérapie Agnès Viperát markolva Vipère au poing Paule "Folcoche" Rézeau Les soeurs fâchées Louise Mollet 2005 Bomlott Boudu beköltözött Boudu Yseult Lespinglet Kovács Nóra Titkok háza Mon petit doigt m'a dit... Prudence Beresford Pápai Erika2006 La tourneuse de pages Ariane Le passager de l'été Monique Odette Toulemonde Odette Toulemonde 2008 L'empreinte de L'ange Elsa Valentin Le crime est notre affaire Prudence Beresford 2009 Les derniers jours du monde Ombeline Anyaszív-szomorító Le vilain Maniette Pásztor Erzsi 2010 Imogène McCarthery Imogène 2011 Fabienne Fabienne Bourrier 2012 Bowling Catherine Bűnvadász házaspár Associés contre le crime Prudence Beresford Bertalan Ágnes Ízek palotája Les saveurs du palais Hortense Laborie Kovács Nóra 2015 Marguerite – A tökéletlen hang Marguerite Marguerite Dumont Pápai Erika2017 Én és a mostohám Sage femme Claire Breton Kovács Nóra Derült égből család Momo Laurence Prioux Kovács Nóra 2019 Qui m'aime me suive! Simone 2020 A rózsák királynője La fine fleur Eve Vernet Kovács Nóra Des hommes Solange Sous les étoiles de Paris Christine 2023 Un homme heureux Édith / Eddy Leroy 2024 Miséricorde Martine Rigal

Televízió Év Eredeti cím SzerepMegjegyzések1975 Les charmes de l'été Béatrice 5 epizód Les compagnons d'Eleusis a házmester 1 epizód 1977 L'enlèvement du régent – Le chevalier d'Harmental Bathilde tévéfilm 1980 Mont-Oriol Charlotte Oriol tévéfilm1981 La ville noire Tonine tévéfilm Mon meilleur Noël Tante Claude 1 epizód 1981–82 Cinéma 16 Nathalie Juliette 2 epizód1982 La cerisaie Donniacha tévéfilm Egmont Claire Klare tévéfilm1983 Emmenez-moi au théâtre Eurydice 1 epizód Le Chemin de Saint Pancrace ? tévéfilm1984 Les amis de monsieur Gazon Patricia tévéfilm Les timides aventure d'un laveur de carreaux Jacqueline tévéfilm Jacques le fataliste et son maître Sophie tévéfilm 1986 L'inconnue de Vienne Juliette tévéfilm 1987 L'heure Simenon Louise 1 epizód 1988 A szörny arca (La face de l'ogre) Marion tévéfilm, magyar hangja Málnai Zsuzsa 1989 Personne ne m'aime ? tévéfilm 1990 Sésame, ouvre-toi! ? tévéfilm1991 Haute tension Fabienne 1 epizód Cycle Simenon Anna 1 epizód 1992 Les cinq dernières minutes Jacqueline Cauvin 1 epizód 1993 Ma petite Mimi Mimi tévéfilm 1994 Un été à l'envers Marie tévéfilm 1995 Sa dernière lettre Cécile tévéfilm1997 Un homme Gisèle tévéfilm Quand j'étais p'tit Suzanne tévéfilm Le dernier été Béatrice Bretty tévéfilm 1997–99 L'histoire du samedi Antoinette Bomme Josy 2 epizód 1998 Je vais t'apprendre la politesse a bárónő 2002 L'enfant éternel Carole tévéfilm 2007 L'affaire Christian Ranucci: Le combat d'une mère Héloïse Ranucci tévéfilm 2015 La tueuse caméléon Elle tévéfilm 2017 Fleur de Cactus Stéphane tévéfilm 2022 Capitain Marleau Florence Rougier 1 epizód 2023 Une confession Maud Duberry tévéfilm

Fontosabb díjak és jelölések CímEseményDíjKategóriaEredmény Escalier C 1986-os César-gála César-díj Legjobb mellékszereplő színésznő Családi ünnep 1997-es César-gála Dilisek vacsorája 1999-es César-gála La dilettante 2000-es César-gála Legjobb színésznő Chaos 2002-es César-gála La tourneuse de pages 2007-es César-gála Odette Toulemonde 2008-as César-gála Le crime est notre affaire 2009-es César-gála Ízek palotája 2013-as César-gála Marguerite – A tökéletlen hang 2016-os César-gála Misericordia 2025-ös César-gála Legjobb mellékszereplő színésznő

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia színésznők Kategória:César-díjasok Kategória:Párizsiak Kategória:A Becsületrend lovagjai