Janez Kozinc (Celje, 1975. augusztus 21.) – szlovén kémikus, katolikus pap, a Muraszombati egyházmegye kinevezett püspöke.
Élete Tanulmányai A Ljubljanai Egyetemen kémiát és természettudományt tanult, s 1999-ben diplomázott, majd 2005-ben analitikai kémiából doktorált.
Papi pályafutása Teológiát 2006-ban kezdett tanulni. 2010. június 29-én szentelték pappá és inkardinálták a Celjei egyházmegyében. A püspökség több plébániáján is volt káplán, illetőleg plébános. 2018-ban kiegészítő tanulmányokat végzett a vatikáni Gergely Egyetemen (Centro San Pietro Favre per i Formatori al Sacerdozio e alla Vita Consacrata). Stanislav Lipovšek celjei püspök több fontos pozícióba is kinevezte az egyházmegyén belül, úgy mint a lelkipásztori tanács tagjának.
Püspöki pályafutása 2025. június 18-án XIV. Leó pápa kinevezte a Muraszombati egyházmegye ordináriusává Peter Štumpf utódjának, aki még 2024-ben távozott a muravidéki püspökség éléről. Kozinc a püspökség harmadik vezetője.
Beiktatására szentmise keretében került sor 2025. szeptember 14-én a cserföldi Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomban, ahol annak idején a Muravidék jelentős politikai vezetője és a katolikusok élenjárója, id. Klekl József is munkálkodott.
Fordítás
Jegyzetek
Bibliográfia catholic-hierarchy.org.
Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Celjeiek Kategória:21. századi püspökök Kategória:Muraszombati egyházmegye Kategória:Szlovén katolikus püspökök Kategória:Kémikusok