A Macatė kontra Litvánia ügyben hozott ítélet egy mérföldkő az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) gyakorlatában, amely a véleménynyilvánítás szabadsága és az LMBTI-jogok határterületét érinti. Az ügy középpontjában egy mesekönyv állt, amely azonos nemű párok kapcsolatát is bemutatta, és amelynek terjesztését a litván hatóságok előbb ideiglenesen felfüggesztették, majd a könyvet a 14 év alatti gyermekek számára károsnak minősítették.Ítélet 1. pont

Az EJEB döntése szerint ez a beavatkozás sértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének (EJEE) 10. cikkében biztosított véleménynyilvánítás szabadságát. Az ítélet fontos üzenetet hordoz: a szexuális irányultságon alapuló tartalmakhoz való hozzáférés önmagában nem tekinthető ártalmasnak, és az ilyen tartalmak korlátozása összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalmak alapvető értékeivel, mint az egyenlőség, pluralizmus és tolerancia.Ítélet 215. pont

Tények A kérelmező Neringa Dangvydė Macatė gyermekíró, aki nyíltan vállalta homoszexualitását.Ítélet 12. pont 2013-ban a Litván Oktatástudományi Egyetem (Lithuanian University of Educational Sciences) kiadója – állami támogatással – megjelentette Borostyánszív (litvánul: Gintarinė širdis) című mesekönyvét, amely hat mesét tartalmazott, köztük kettő azonos nemű párok kapcsolatát és házasságát mutatta be.Ítélet 15. pont A mesék célja a különböző társadalmi csoportokkal, így például a fogyatékossággal élőkkel, bevándorlókkal és az LMBTQ-közösség tagjaival szembeni elfogadásra és toleranciára nevelés volt.Ítélet 13. pont

A könyv egyik meséjében egy királyfi egy férfi szabóba szeret bele, egy másikban pedig egy hercegnő gyermekkori barátnőjét, egy suszter lányát veszi feleségül.Ítélet 16-17. pontok A történetek célja nem az azonos nemű kapcsolatok népszerűsítése, hanem az elfogadásra nevelés volt.

A könyv megjelenése után a litván sajtóban és közéletben éles viták bontakoztak ki.Ítélet 19. pont Egy országos napilap cikke nyomán a litván parlament több tagja és konzervatív szervezetek aggodalmukat fejezték ki.Ítélet 21. pont A parlamenti nyomás hatására az egyetem rektora 2014 márciusában elrendelte a könyv terjesztésének felfüggesztését.Ítélet 22. pont

A Kulturális Minisztérium kéréséreÍtélet 20. pont a litván Újságírói Etikai Felügyelőség jelentést készített, amely szerint a könyvben ábrázolt kapcsolatok ellentétesek a litván alkotmányban és törvényekben rögzített családfogalommal. A jelentés szerint a könyv veszélyt jelenthet a gyermekek értékrendjének fejlődésére. Ennek alapján a könyvet kötelezően figyelmeztető címkével kellett ellátni: „A tartalom káros hatással lehet a 14 év alattiakra” vagy „N-14”.Ítélet 23. pont

A könyv kiadása és visszavonása után Macatė polgári pert indított az Egyetem ellen, kifogásolva a könyv terjesztésének felfüggesztésére vonatkozó döntést és a könyvön elhelyezett figyelmeztető címkét.Ítélet 33. pont A Vilniusi Kerületi Bíróság elutasította a keresetet, majd a Vilniusi Regionális Bíróság helybenhagyta ezt a döntést.Ítélet 40. pont A Legfelsőbb Bíróság végül az alsóbb fokú bíróságok döntéseinek hatályon kívül helyezésével új eljárásra utalta az ügyet, megállapítva, hogy nem vizsgálták megfelelően a népszerűsítés és a tolerancia előmozdítása közötti különbséget, a Felügyelőség megállapításainak megalapozottságát, illetve a diszkrimináció kérdését.Ítélet 41. pont A bíróságok a kereset, majd a fellebbezés elutasításával fenntartották, hogy a korlátozás a gyermekek védelmét szolgálta, és nem volt mögötte diszkriminatív szándék.Ítélet 50., 52., 55. pontok

A kérelem

A kérelmező érvei A kérelmező azzal érvelt, hogy kizárólag azért függesztették fel könyvének terjesztését, majd látták el figyelmeztető címkével, mert az pozitív módon ábrázolta az azonos nemű párok kapcsolatát. Álláspontja szerint ez megalapozatlan korlátozás volt, amely sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkét, a véleménynyilvánítás szabadságát.Ítélet 141. pont

A kérelmező arra hivatkozott, hogy több körülmény arra utal: az egyetem kizárólag azért döntött a könyv terjesztésének felfüggesztéséről, mert az azonos nemű párok kapcsolatát kedvező színben mutatta be, és mert ő maga nyíltan homoszexuális. Minderre előzetes értesítés vagy szakértői vizsgálat nélkül került sor, miközben az egyetem nyilatkozatai nyíltan elutasítóak voltak a könyv témájával szemben.Ítélet 146. pont

A kérelmező szerint a figyelmeztető címke ugyanúgy korlátozó hatású volt, mint a terjesztési tilalom, mivel elriasztotta a gyerekeket és szüleiket a könyv elolvasásától. Úgy vélte, hogy a címke nemcsak a könyv társadalmi megítélését rontotta, hanem személyesen is sértette őt homoszexuális szerzőként, és erősítette azt az üzenetet, hogy kisebbségi csoportok bemutatása káros lehet a gyermekekre.Ítélet 148. pont

A kérelmező álláspontja szerint a könyv tartalmának korlátozása semmilyen jogszerű célt nem szolgált, és nem volt indokolt egy demokratikus társadalomban, mivel az nem volt káros egyetlen korosztály számára sem. Hivatkozott az EJEB gyakorlatára, amely szerint az LMBTI-személyekről és azonos nemű kapcsolatokról szóló tájékoztatás nem korlátozható, és nem tekinthető összeegyeztethetetlennek a társadalmi normákkal. Éppen ellenkezőleg, ezek az információk alapvető fontosságúak a demokrácia, az egyenlőség és a társadalmi sokszínűség szempontjából.Ítélet 151. pont

A Kormány érvei A Kormány ezzel szemben azzal érvelt, hogy az intézkedések célja a gyermekek védelme volt, különösen a szexuális orientációval kapcsolatos témák idő előtti megismertetésének elkerülése.Ítélet 155. pont Érvelésük szerint az állami beavatkozás csupán azt jelezte, hogy a benne szereplő tartalom 14 év alattiak számára nem ajánlott. Álláspontjuk szerint ezzel biztosították a szülők tájékozódáshoz való jogát, miközben nem akadályozták meg teljesen a kiadvány elérhetőségét.Ítélet 156. pont

A Kormány szerint a könyv terjesztésének felfüggesztése nem hatósági utasításra történt, hanem az egyetem saját döntése volt. Ezt támasztja alá az is, hogy a második kiadás már figyelmeztető címke nélkül jelent meg, ami szerintük azt mutatja, hogy az intézkedések az egyetem önálló kezdeményezéséből fakadtak.Ítélet 157. pont

A Kormány azzal érvelt, hogy a Vilniusi Regionális Bíróság nem az azonos nemű kapcsolatok pozitív bemutatását kifogásolta, hanem azt tartotta problémásnak, ahogyan ezek a kapcsolatok megjelentek a könyvben. Álláspontjuk szerint a testi vonatkozások ábrázolása túl részletes volt a 9–10 éves korosztály számára.Ítélet 161. pont

A Kormány azt is kifogásolta, hogy a mesék azt a látszatot kelthették, mintha az érzelmi kötődés és a szerelem kizárólag azonos nemű párok között valósulhatna meg, míg a különnemű kapcsolatok célja csupán a családalapítás és az öröklés lenne.Ítélet 162. pont

A Bíróság értékelése balra|bélyegkép|390x390px|Tárgyalóterem az Emberi Jogok Európai Bíróságán Az EJEB megállapította, hogy a litván hatóságok beavatkozása a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságába a 10. cikk alapján megvalósult. A Bíróság rámutatott, hogy bár a Litván Oktatástudományi Egyetem a nemzeti jog szerint széleskörű önállósággal rendelkezik, mégis közjogi szervnek minősül. Ennek megfelelően a könyv terjesztésének felfüggesztése és figyelmeztető címkével való ellátása – amelyeket az egyetem rendelt el – állami beavatkozásnak tekintendő.Ítélet 174. pont

A Bíróság megállapította, hogy mivel a litván jogszabályok szankciókat írnak elő azokkal a kiadókkal és terjesztőkkel szemben, akik nem tartják be a címkézési előírásokat, a könyvvel kapcsolatos intézkedések állami szabályozási környezetben valósultak meg. Ezért a vitatott korlátozások Litvániának mint alperes államnak tulajdoníthatók.Ítélet 175. pont

A Bíróság megállapította, hogy a könyv egyéves terjesztési tilalma és bolti visszavonása jelentős mértékben korlátozta az olvasók hozzáférését, így beavatkozást jelentett a szerző véleménynyilvánítási szabadságába.Ítélet 180. pont A figyelmeztető címkék – amelyek hasonlóak erőszakos vagy szexuális tartalmak esetén – elriaszthatták a szülőket a könyv megvásárlásától, különösen egy előítéletes társadalmi környezetben.Ítélet 181. pont Emellett a könyv „káros” minősítése rontotta a szerző szakmai megítélését, és visszatartó hatással lehetett más szerzőkre is, akik hasonló témákról írnának.Ítélet 182. pont

A Bíróság megvizsgálta a beavatkozási célokat. A Kormány szerint a korlátozások kettős célt szolgáltak: egyrészt a gyermekek védelmét a túlságosan szexuális tartalmaktól, másrészt attól, hogy olyan információkhoz jussanak, amelyek azonos nemű kapcsolatok „népszerűsítésére” alkalmasak lehetnek.Ítélet 189. pont A Kormány érvelése szerint egy konkrét mesejelenet – amelyben a hercegnő és a suszter lánya az esküvőjük után együtt alszanak – túl nyíltan utal a testi kapcsolatra, ezért nem lett volna megfelelő 9–10 éves gyermekek számára. A Bíróság azonban ezt az értelmezést nem tartotta megalapozottnak, továbbá nem is volt semmilyen erre vonatkozó megállapítás a hazai eljárások során.Ítélet 190. pont

Emellett a litván bíróságok nem indokolták megfelelően, hogy miért tekintették a könyvet olyannak, amely „bátorít” bizonyos kapcsolatokat mások rovására, ahelyett, hogy az elfogadás üzenetét hordozná. A könyv többféle társadalmi háttérrel, fizikai és mentális adottságokkal rendelkező szereplőt mutat be – köztük azonos nemű párokat is – pozitív, szerethető, méltóságteljes módon. A Bíróság ezért nem látta alátámasztottnak a Kormány azon állítását, hogy a kérelmező célja a heteroszexuális kapcsolatok lejáratása vagy kigúnyolása lett volna.Ítélet 194. pont Ebből következően a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a valódi cél az volt, hogy a gyermekeket elzárják az olyan információktól, amelyek azonos nemű kapcsolatokat a különneműekkel egyenértékűként mutatnak be.Ítélet 200. pont bélyegkép|360x360px|''Robert Spano (középen), az Emberi Jogok Európai Bíróságának (korábbi) elnöke A Bíróság korábbi gyakorlata szerint az olyan törvényi tilalmak, amelyek a homoszexualitás vagy „nem hagyományos” szexuális kapcsolatok kiskorúak számára való bemutatását korlátozzák, nem védik sem az erkölcsöt, sem a gyermekek egészségét vagy jogaikat. Éppen ellenkezőleg: ezek az intézkedések megbélyegzést, előítéleteket és homofóbiát erősítenek, ami szembemegy a demokratikus társadalmak alapértékeivel, mint az egyenlőség, pluralizmus és tolerancia. A Nagykamara ezzel teljes mértékben egyetértett.Ítélet 202. pont  

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a gyermekek legfőbb érdekét figyelembe kell venni, ugyanakkor nincs olyan tudományos vagy szociológiai bizonyíték, amely igazolná, hogy a homoszexualitás említése vagy a szexuális kisebbségek nyílt bemutatása ártalmas lenne a gyermekekre.Ítélet 204., 210. pontok A Bíróság többször hangsúlyozta, hogy a szexuális orientáció esetében bármilyen eltérő bánásmódot rendkívül alapos és nyomós indokkal kell igazolni. Ha a megkülönböztetés kizárólag a szexuális orientáción alapul, az önmagában ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével.Ítélet 209. pont

A Bíróság megállapította, hogy ha a gyermekek számára az azonos nemű kapcsolatokról szóló információkhoz való hozzáférést kizárólag a szexuális irányultság alapján korlátozzák – vagyis anélkül, hogy ténylegesen bizonyított lenne, hogy az ilyen tartalom ártalmas –, akkor az ilyen beavatkozás nem tekinthető jogszerű célnak a 10. cikk 2. bekezdése szerint.Ítélet 216. pont A kérelmező könyvével szembeni intézkedések célja az volt, hogy meggátolják az azonos nemű kapcsolatok különnemű kapcsolatokkal azonos értékű bemutatását, és e tartalmakat károsként tüntessék fel.Ítélet 217. pont A Bíróság ennek alapján megállapította a 10. cikk megsértését.Ítélet 218. pont