Alexander Dunne (Offaly, 2005. november 11. –) ír autóversenyző, a A 2022-es brit Formula–4-es bajnokság győztese. 2025-től az FIA Formula–2-ben szereplő Rodin Motorsport versenyzője.
Pályafutása Gokart Dunne 8 évesen kezdte versenyzői pályafutását gokartozással, és hazájában, Nagy-Britanniában számos sikert ért el a géposztályban.
Ezután 2015-ben továbbjutott a nemzeti versenyekre, megnyerte a Motorsport Ireland díjat és hazavitte az Ironside Trophyt is. Abban az évben Írországon kívül is először szerepelt a Super 1 nemzeti bajnokságban az Egyesült Királyságban. Két év írországi és nagy-britanniai versenyzést követően, 2018-ban kezdett versenyezni Európában. 2020-ig maradt az európai gokartozásban, melynek csúcspontja a WSK Champions Cup megnyerése volt az OK-Junior osztályban 2019-ben.
Formula–4 2021-ben debütált az együléses formulaautózásban, a spanyol Forma–4-es és a német ADAC Formula–4 néhány versenyén versenyzett, ahol három dobogós helyezést ért el. A következő évben csatlakozott a Hitech Grand Prix csapatához a télen megrendezésre kerülő, Egyesült Arab Emírségekbeli Forma–4-es szériában és két győzelmet aratott. A brit csapattal a brit Forma–4-ben is részt vett, ahol dominált, tizenegy futamot nyerve. Annak ellenére, hogy az utolsó fordulót kihagyta, bajnok lett Oliver Gray és Ugo Ugochukwu előtt. Ugyanebben az évben részt vett az olasz Forma–4-ben is az US Racing csapatával. Az olasz sorozatban három győzelmet aratott, és ezüstérmes lett Andrea Kimi Antonelli mögött.
GB3 A 2023-as szezonban a brit Formula–3-as széria utódjaként létrejövő GB3 bajnokságban indult újra a Hitech Grand Prix színeiben. Magabiztos pontszerzéssel kezdte a szezont az Oulton Parkban, Silverstone-ban pedig egy negyedik és hatodik hellyel javított. A következő fordulóban, a szigetországon kívüli fordulóban, a belgiumi Spa-Francorchampsban, megszerezte első GB3-as győzelmeit az 1. és 2. futam során. Az utolsó előtti, zandvoorti fordulóban is kettős győzelmet aratott, ezzel csökkentve a különbséget az éllovas Callum Voisin előtt a bajnoki tabellán. A harmadik helyen végzett és újabb győzelmet aratott a záróétvége keretein belül, a Donington Parkban, de végül 18 ponttal lemaradt Voisin mögött és 2. lett összetettben 466 ponttal, és öt győzelmet aratott az egész szezonban.
Formula–3 2024-re a Formula–1 világbajnokság második utánpótlás sorozatába, az FIA Forma–3 bajnokságban indult a holland MP Motorsport csapatánál. Az első barcelonai versenyen megszerezte első dobogós helyezését az osztályban, második lett a spanyol Mari Boya mögött. A szezon második, egyben utolsó dobogós helyezését Monzában érte el, ahol harmadik lett. Dunne a 14. helyen zárta a szezont 50 ponttal a tabellán. Ugyanezen év novemberében részt vett a makaói nagydíjon az SJM Theodore Prema csapatával.
Formula–2 2025 220px|right|bélyeg|Dunne a 2025-ös FIA Formula–2 osztrák nagydíján. Részt vett a 2024-es FIA Formula–2 szezon utáni teszten Abu-dzabiban, a Rodin Motorsporttal. 2025 februárjában Dunne megerősítette, hogy a Rodin Motorsportnál fog vezetni a teljes 2025-ös szezonban, Amaury Cordeel csapattársaként. A szezonbeli első győzelmét a bahreini főversenyen szerezte meg, ahol több mint nyolc másodperccel Luke Browning ért célba a 4. pozícióból rajtolva. Két fordulóval később, Imolában újra győzött és a forduló után átvette a vezetést a bajnoki tabellán, hat ponttal Browning előtt. Monacóban 0,003 másodperccel szerezte meg első pole-pozícióját a sorozatban Victor Martins előtt.
Utólag kizárták az osztrák nagydíj főfutamáról, mivel csapata megsértette a technikai szabályokat. Ezután Silverstone-ban második lett Vasárnap, majd a leggyorsabb volt a belgiumi időmérőn, ezzel rajtelsőséget szerezve. Később megnyerte a futamot, de utána 10 másodperces büntetést kapott, mert szabálytalankodott a biztonsági autós fázis alatt. Dunne az évben további 3 dobogós helyezést ért el, így a szezont az 5. helyen zárta a pilóták ranglistáján.
2026 2025 decemberében bejelentették, hogy újraszerződött a Rodin Motorsporttal, hogy részt vegyen a 2026-os szezonban, Martinius Stenshorne társaként.
Formula–1 2022 szeptemberében részt vett a Ferrari Driver Academy által vezetett táborban. A 2024-es imolai Formula–3 májusi fordulója előtt Dunne bejelentette, hogy csatlakozik a McLaren akadémiájához.
2025 májusában tesztelt első alkalommal, Hollandiában a McLaren MCL60-nal a zandvoorti versenypályán. Egy hónap múlva ismét lehetőséget kapott, ezúttal a Circuit of the Americas versenypályán. Június 27-én, az osztrák nagydíj első szabadedzésén Lando Norris helyett vezetehetett és a 4. helyen végzett az egyórás gyakorláson.
A 2025-ös szingapúri nagydíj előtt kiderült, hogy távozott az alakulattól. Az évad végén felmerült a leigazolása a Red Bull Racing és Alpine csapatainál is.
Eredményei
Karrier összefoglaló Szezon Bajnokság Csapat Verseny Győzelem Pole Leggyorsabbkör Dobogó Pont Helyezés 2021 Spanyol Formula–4-bajnokság Pinnacle Motorsport 9 0 1 0 1 30 16. ADAC Formula–4 US Racing 8 0 2 3 2 76 8. 2022 Brit Formula–4-bajnokság Hitech Grand Prix 27 11 11 11 17 4121. Formula–4 UAE 20 2 0 1 4 168 6. Olasz Formula–4-bajnokság US Racing 20 3 1 3 11 258 2. 2023 GB3 bajnokság Hitech Grand Prix 23 5 1 8 7 466 2. Makaói nagydíj Hitech Pulse-Eight 1 0 0 0 0 — Kiesett 2024 Formula–3 MP Motorsport 20 0 0 0 2 50 14. Makaói nagydíj SJM Theodore Prema Racing 1 0 0 0 0 — 6. 2024–25 Formula–E McLarenTartalékversenyző 2025 Formula–2 Rodin Motorsport 27 2 2 3 8 150 5. Formula–1 McLaren Tesztversenyző 2026Formula–2 Rodin Motorsport000000 * A szezon jelenleg is zajlik. † Mivel vendégversenyző volt, így nem jogosult pontszerzésre.
Teljes FIA Formula–3-as eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2024 MP Motorsport BHRSPR BHRFEA AUSSPR AUSFEA IMOSPR IMOFEA MONSPR MONFEA ESPSPR ESPFEA AUTSPR AUTFEA GBRSPR GBRFEA HUNSPR HUNFEA BELSPR BELFEA ITASPR ITAFEA 14. 50 † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
ÉvCsapat12345678910111213141516171819202122232425262728HelyezésPont 2025 Rodin Motorsport AUSSPR AUSFEA BHRSPR BHRFEA KSASPR KSAFEA IMOSPR IMOFEA MONSPR MONFEA ESPSPR ESPFEA AUTSPR AUTFEA GBRSPR GBRFEA BELSPR BELFEA HUNSPR HUNFEA ITASPR ITAFEA AZESPR AZEFEA QATSPR QATFEA UAESPR UAEFEA 5. 150 2026 Rodin Motorsport AUSSPR AUSFEA BHRSPR BHRFEA KSASPR KSAFEA MONSPR MONFEA ESPSPR ESPFEA AUTSPR AUTFEA GBRSPR GBRFEA BELSPR BELFEA HUNSPR HUNFEA ITASPR ITAFEA MADSPR MADFEA AZESPR AZEFEA QATSPR QATFEA UAESPR UAEFEA 10.* 6* * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette. ‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így csak a pontok felét kapta meg.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 Helyezés Pont 2025 McLarenAUSCHNJPNBHRSAUMIAEMIMONESPCAN AUTTpGBRBELHUNNED ITATpAZESINUSAMEXBRALVSQATUAE — — * A szezon jelenleg is zajlik.
Jegyzetek
További információk Profilja az FIA Formula–2 honlapján (angolul) Hivatalos DriverDB honlapja (angolul)
Kategória:Élő személyek Kategória:2005-ben született személyek Kategória:Ír autóversenyzők Kategória:Formula–2-es versenyzők