A jelzésű regionális autóbuszvonal Eger, Sirok és Parád között húzódik, amelyet a MÁV Személyszállítási Zrt. üzemeltet.
Útvonala Az autóbuszvonal Heves vármegye megyeszékhelyét és egyik községét, Egert és Parádot köti össze, útvonalára fűzve Egerbakta, Sirok, Recsk és Parádfürdő településeket.
A járatok Egeren belül a buszállomáson kívül csak a Bartakovics út / Baktai út kereszteződésekben; azon túl a legtöbb állomáson és megállóhelyen megállnak. A megyeszékhelyen belül Hajdúhegyen, valamint a 24-es főúton keresztül haladnak, csak úgy, mint az út további részében.
Az autóbuszok a Mátrán át közlekednek, legtöbbjén annak erdős szakaszain. 8 kilométer után Egerbaktát, majd Sirokot érintik, mely egy járatpárnak végállomásul is szolgál. Később az egykori személyszállítást lefolytató egyik nagyobb forgalmú állomásán, Recsk-Parádfürdő vasútállomáson is átmennek, mígnem Parádra érkeznek, a Parádi-Tarna menti faluközpontba.
Közlekedése Az autóbuszjáratok kiegészítő járatokként indulnak hétköznaponta, egy-egy járatpár Sirokig és Parádig, melyet tovább fokoz egy Sirokról Egerbe induló busz délben.
Eger és Parád között a 3471-es, 3472-es és 3604-es buszokkal halad egy úton.
ViszonylatIndításszámKözlekedési rendEger, aut. áll. – Sirok, lakótelep1 oda, 2 visszamunkanapontaEger, aut. áll. – Parád, központ1 pártanítási naponta
Eger és Sirok kapcsolata Tovább emelik: azonos útvonalon az -es; Verpelét–Tarnaszentmária–Kőkútpuszta felé a -es autóbuszjáratok.
Járművek Az autóbuszvonalon kizárólag szóló autóbuszok közlekednek, melyek vegyesen a Credo, Ikarus, Irisbus és Volvo márkajelzések alatt ingáznak. Legnagyobb arányban a Credo EC 12 és Credo Econell 12 kap szerepet.
Megállóhelyei
!colspan=2|Sorszám (↓) ! Megállóhely !colspan=2|Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok |- |colspan=2|0|| Innen induló és ide érkező járatok listája a Közlekedése alcím alatt.<small>végállomás ||colspan=2|0.0 km |align=left| |- |colspan=2|1|| Eger, Bartakovics út (↓) ||colspan=2|1.0 km |align=left| |- |colspan=2|∫|| Eger, Baktai út (↑) ||colspan=2|∫ |align=left| |- |colspan=2|∫|| TöviskesvölgyA megállóban csak egyes járatok tesznek megállást. ||colspan=2|4.9 km |align=left| |- |colspan=2|2|| Egerbakta, tető ||colspan=2|5.6 km |align=left| |- |colspan=2|3|| Egerbakta, Egri út 14. ||colspan=2|8.0 km |align=left| |- |colspan=2|4|| Egerbakta, autóbusz-váróterem ||colspan=2|8.9 km |align=left| |- |colspan=2|5|| Rábcavölgyi erdészház ||colspan=2|12.9 km |align=left| |- |colspan=2|6|| Sirok, Rozsnoki völgy ||colspan=2|16.0 km |align=left| |- |colspan=2|7|| Sirok, Széchenyi út 112. ||colspan=2|18.6 km |align=left| |- |colspan=2|8|| Sirok, központ ||colspan=2|19.5 km |align=left| |- ! |9|| <small>vonalközi végállomás ! |20.4 km |align=left| |- |9 !rowspan=5| | Sirok, Nyírjes út (lakótelepi átjáró) ||20.2 km !rowspan=5| |align=left| |- |10|| Sirok, Dallapuszta ||23.7 km |align=left| |- |11|| Recsk, kőbánya bejárati út ||26.2 km |align=left| |- |12|| Recsk, mátraderecskei elágazás ||27.2 km |align=left| |- |13|| Recsk, OTP ||27.8 km |align=left| |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=6|Tanítási naponta 1 járat által érintett. |-bgcolor=#F9CD66 |colspan=2|∫|| Recsk-Parádfürdő vasútállomás ||colspan=2|∫ |align=left| |- |14 !rowspan=7| | Recsk, Kossuth út 45. ||28.3 km !rowspan=7| |align=left| |- |15|| Recsk, ércbánya bejárati út ||29.3 km |align=left| |- |16|| Parádfürdő, kórház ||31.5 km |align=left| |- |17|| Parád, alsó ||32.2 km |align=left| |- |18|| Parád, Gyopár ||32.8 km |align=left| |- |19|| Parád, Fáy iskola ||33.3 km |align=left| |- |20|| <small>végállomás ||33.8 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz autóbuszvonalai Kategória:Magyarország helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Heves megye autóbusz-közlekedése