A Petőfi Mozi Kiskunfélegyháza egyetlen filmszínháza, amely több mint egy évszázada szolgálja a város közönségét. A Szent János tér 5. szám alatt található épület a magyar vidéki mozihálózat egyik legrégebbi, folyamatosan működő helyszíne, amely számos átalakuláson és névváltozáson ment keresztül.

Története

Kezdetek (1906–1911) A városban az első filmvetítésekre 1906-ban került sor Adler Zsigmond és Weisz Manó jóvoltából, akik a posta előtti téren, a Hattyúház melletti tejpiacon és a Kossuth utcai malomtelken felállított sátrakban, valamint bérelt helyiségekben tartottak előadásokat.

1911-ben Weisz Manó, aki félegyházi származású volt, állandó mozit próbált alapítani, de vállalkozása meghiúsult. Ebben az évben az Uránia Vállalat megbízásából Papp Antal tervei alapján moziterv is készült a Szabadság (ma Szent János) téri Schweiger-féle telekre, ahol a mai filmszínház áll. Az engedélyeztetés elhúzódott, így az épület csak 1913 novemberében kapott használatbavételi engedélyt.

Állandó filmszínházak megjelenése (1912–1925) 1912-ben nyílt meg az Apolló Mozi a Kossuth Lajos utcai Bányai-féle házban (a mai Tiszti Klub épületében). Másfél évtizeden keresztül vetélytársa volt a Szent János téri Korzó Mozgónak, amely 310 fős befogadóképességével és családi páholyaival a helyi közönség egyik kedvence volt.

A mozi különböző bérlők irányítása alatt több névváltozáson is átesett: Korzó Mozgó, Városi Mozgószínház, Munkás Mozgó, Marx Mozgó, Petőfi Mozgó, Uránia Mozgó. Minden név új szolgáltatási törekvéseket tükrözött.

1913 decemberében a képviselő-testület rendeletben szabályozta a város mozgóinak működését. Az I. világháború idején (1914–1918) a mozi ideiglenesen szüneteltette a vetítéseket, később a műsorok közé a harctéri híradók és háborús tudósítások kerültek. A Tanácsköztársaság idején gyermekműsorok és mesedélutánok színesítették a kínálatot.

1925-ben a Belügyminisztérium két mozijogot engedélyezett Félegyháza számára, a két intézmény pedig 1927 novemberében társult.

A hangosfilm korszaka és az épület átalakítása (1932–1945) 1932-ben Salgó Imre technikai korszerűsítést hajtott végre, amely lehetővé tette a hangosfilm vetítését. 1940-ben Novoszel János irányításával bővítették és átalakították az épületet: meghosszabbították a déli részt, emeletmagasságra emelték, és a vetítés irányát észak felé fordították.

1941-ben az alispán rendelete alapján a mozi végleg felvette a Petőfi Mozgóképszínház nevet.

A szocializmus évtizedei (1945–1989) A második világháború után az intézményt államosították, és a Petőfi Mozi a városi kulturális élet egyik központja lett. Az 1960-as években a Szabadság tér felőli falon széles vásznat helyeztek el, hogy alkalmas legyen a legmodernebb filmek bemutatására.

1988-ban egy újabb felújítás során ismét átalakították a nézőteret: létrejött egy 200 fős nagyterem, egy 50 fős kamaraterem és egy videotéka.

A rendszerváltás után (1990–2010) A ’90-es években a mozi önkormányzati fenntartásba került. Bár a nézőszámok sokáig kedvezően alakultak, a multiplexek megjelenése és az országos finanszírozási nehézségek hatására 1999-ben ideiglenesen bezárt.

2001-ben új bérlő nyitotta meg, 2003-ban pedig kéttermes kialakítással bővült. A fejlesztések egy részét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázata tette lehetővé.

A 2000-es évek közepétől a digitalizáció és a premierfilmekhez való hozzáférés nehézségei miatt ismét csökkent a látogatottság. 2010. december 22-én a mozi újra bezárásra kényszerült.

Újranyitás és modernizáció (2014–napjainkig) Négy év kényszerszünet után, 2014. március 21-én a mozi új üzemeltetővel, felújított környezetben nyitotta meg kapuit.

A kettéválasztott termet ismét egy naggyá építették vissza, az előtér korszerű álmennyezetet és világítást kapott, az épület homlokzata is megújult. Az analóg vetítőgépeket digitális 3D-s rendszer váltotta fel, a nézőtér Quinette-ülésekkel, perforált vászonnal és Dolby Digital hangrendszerrel gazdagodott. A Christie CP2215 típusú vetítőgép és a Dolby DSS200 szerver biztosítja a korszerű vetítést.

A mozi 158 férőhelyes, légkondicionált, akadálymentesített, és premierfilmeket ugyanabban az időben mutat be, mint a közeli nagyvárosok multiplexei. A kedvezményes jegyárak, moziünnepek és csoportos kedvezmények révén a Petőfi Mozi ismét a város egyik fontos kulturális intézményévé vált.

2025 áprilisában a filmszínház két hétre ismét bezárt, teljes körű belső felújítás miatt. A nézőtér átalakításának részeként a régi székeket új, korszerű kialakítású ülésekre cserélték, valamint új szőnyeget helyeztek el. A felújítás után a mozi környezete a modern filmszínházak színvonalához igazodott, miközben megőrizte közösségi jellegét. 2026-ban a mozi egyik bérlőjének, Kertész Mihálynak emléktábláját helyezték el az épületen, mely Kis Virág keramikus alkotása.

Jegyzetek

Forrás

Kategória:Kiskunfélegyháza Kategória:Magyarország kulturális intézményei