A Mercedes-Benz W196 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Mercedes gyári csapata tervezett és épített az 1954-es, valamint az 1955-ös Formula–1 világbajnokságra. Juan Manuel Fangio és Stirling Moss kezei alatt a 12 versenyből, amelyen indultak vele, kilencet megnyert, ezzel pedig Fangio kétszer is világbajnok lett.
A sikereket az autó továbbfejlesztett verziója, a 300 SLR által Le Mans-ban okozott balesete árnyékolta be, amelynek köszönhetően a Mercedes, mint gyári csapat, visszavonult, és motorgyártóként csak több mint három évtized, gyári csapatként pedig több mint negyven év után tért csak vissza.
Áttekintés Az autó forradalmi újdonsága volt a desmo, azaz a dezmodromikus szelepvezérlés, valamint a mechanikus üzemanyag-befecskendezés. Első szereplése az 1954-es francia nagydíjon volt. Kétféle kasztnija volt: a hagyományos, szivar alakú karosszéria mellett az úgynevezett "Monza-típusú" áramvonalasat is bevetették a gyors pályákon, köztük a debütáló versenyen is. Rögtön az első versenyt megnyerte vele Fangio, Karl Kling második lett, Hans Herrmann pedig megszerezte a leggyorsabb kört. Később még az 1954-es és az 1955-ös olasz nagydíjat is megnyerte vele Fangio. Ez a három futam volt az a sportág történetében, amelyet nem szabadon álló kerekű (open-wheel) formátumú autóval nyertek meg. balra|bélyegkép|Az áramvonalas, "Monza" típusú kasztni A szivar alakú kasztnit azért kellett bevetni, mert mint bebizonyosodott, a lassabb pályákon nincs sok esélye a többiekkel szemben. Fangio nehezen tudta tartani a tempót és ki is csúszott vele. A német nagydíjon, amely a csapat hazai versenye volt a Nürburgringen, ezért egy hagyományos kivitelű autóval álltak rajthoz. Fangio, aki az idényt már két győzelemmel kezdte a Maseratival, itt is nyert, valamint két újabb futamot, és ezzel megszerezte második világbajnoki címét. A szezonzáró spanyol nagydíjon csak azért nem tudott diadalmaskodni, mert a Mercedes légbeömlőjét eltömítették a levegőben szálló falevelek. Emiatt változtattak a konstrukción, és az addig az autó alján megtalálható szerkezet felülre került.
1955-ben a Mercedes egy verseny kivételével mindet megnyerte - igaz, a Le Mans-i tragédia miatt az idényt lerövidítették. Csak Monacóban voltak pechesek, ahol Hans Herrmann már a szabadedzés során összetörte az autóját, a másik három autó pedig nem ért célba. A csúcs a brit nagydíj volt, ahol Stirling Moss hazai pályán érte el első győzelmét, mindössze két tizeddel Fangio előtt, és a harmadik-negyedik helyeken is a Mercedesek végeztek. Fangio ebben az idényben harmadszor is világbajnok lett.
Az igen megbízható és gyors (bár túlkormányzott) autó, valamint a tehetséges versenyzők ellenére a Mercedes az 1955-ös idényt követően visszalépett.
Eredmények Félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör. ÉvCsapatMotorGumikPilóták1234567891954Daimler Benz AGMercedes M196ARG500BELFRAGBRGERSUIITAESP Juan Manuel Fangio141113 Karl Kling274KIKI5 Hans HerrmannKIKI34KI Hermann LangKI1955ARGMON500BELNEDGBRITA Juan Manuel Fangio1KI1121 Karl Kling4KIKI3KI Hans Herrmann4NK Stirling Moss49221KI André SimonKI Piero Taruffi42
Jegyzetek
Kategória:Mercedes F1 Kategória:Világbajnok Formula–1-es autók