Oliver "Olly" Stanley Murs angol énekes, dalszerző és televíziós személyiség. 2009-ben tett szert jelentős hírnévre, amikor második helyezett lett a brit X Factor hatodik évadának döntőjében. Ezt követően több kiadó is szerződtette: az Egyesült Királyságban az RCA Records és a Sony Music, az Egyesült Államokban pedig a Columbia Records.

Első, saját magáról elnevezett nagylemeze 2010-ben jelent meg, amely második helyezett lett a brit albumlistán, és kétszeres platina minősítést ért el, olyan slágereket tartalmazva, mint a "Please Don't Let Me Go" és a "Thinking of Me". Egy évvel később megjelenő második stúdióalbuma (In Case You Didn't Know), már első helyezett lett hazájában, és két kislemeze szintén első helyezett lett a brit listán: a "Heart Skips a Beat" és a "Dance with Me Tonight". Egy évre rá már harmadik nagylemeze is megjelent (Right Place Right Time), amelyről hat kislemezt adott ki, köztük a "Troublemaker"-t, amely negyedik első helyezése volt az Egyesült Királyságban. 2014-es, Travie McCoy-jal közös "Wrapped Up" című szerzeménye szintén a toplista élére került. Ezt a Demi Lovatoval közös "Up" követte, mindkettő negyedik stúdióalbumáról (Never Been Better). 2025-ig összesen hét nagylemeze és három EP-je jelent meg, továbbá számos televíziós műsorban és néhány szinkronszerepben is feltűnt.

Diszkográfia Stúdióalbumok Olly Murs (2010) In Case You Didn't Know (2011) Right Place Right Time (2012) Never Been Better (2014) 24 Hrs (2016) You Know I Know (2018) Marry Me (2022)

Jegyzetek

További információk

Kategória:Brit énekesek Kategória:Angol dalszerzők Kategória:Essexiek Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek