Heather Dawn Ezell (Springfield, Missouri, 1987. február 15. –) amerikai kosárlabdaedző, 2022-től a Wyoming Cowgirls kosárlabdacsapatának vezetőedzője. 2009–2010-ben az izlandi Haukar csapatában játszott.

Fiatalkora 2005-ben érettségizett a Kickapoo középiskolában. Ugyan harmadévesen térdsérülés miatt nem játszott, két bajnokságon is részt vett. Negyedévesen Missouri államban az év játékosának választották és jelölték a McDonald’s All-American Game díjára.

Játékosként Egyetemi 2005 és 2009 között az Iowa State Cyclones irányítója volt. 287 hárompontos gólja holtversenyben az egyetem legjobbja. Elnyerte az All-Big 12 elismerést és 2008-ban beválogatták az All-Tournament csapatba. 2009-ben három NCAA-bajnokságon játszott.

2009-ben menedzsment-marketing szakos diplomát szerzett.

Profi 2009-ben az izlandi Haukar csapatával szerződött. Első mérkőzésén legyőzték a Njarðvíket, 2009 decemberében pedig játszott az All-Star mérkőzés keretében az év legértékesebb játékosának választották. 2010 januárjában az öt legjobb játékos egyike lett. Január 9-én huszonöt, négy nappal később pedig negyven pontot ért el, ami a szezon legtöbbje. Január 17-én játszott az Izlandi kupa elődöntőjén, 31-én pedig döntőjén, ahol legyőzték a Keflavíket. Az ellenfél csapatában korábbi riválisa, Kristi Smith is játszott.

Az Úrvalsdeildben mérkőzésenként átlagosan 29,9 pontot ért el és a szezon második felében a legjobb játékosnak választották. Március 8-án bejutottak a középdöntőbe, ahol kikaptak a KR ellen. A szezon végén az Úrvalsdeild legjobb külföldi játékosának választották; ezt követően visszavonult és edző lett.

Nemzeti válogatott A 2006-os William Jones-kupán az amerikai nemzeti női kosárlabda-válogatott tagjaként játszott.

Edzőként 2022-ben a Wyoming Cowgirls kosárlabdacsapata vezetőedzőjének nevezték ki.

Statisztika SzezonCsapatPontok 2005–06 Iowa State Cyclones 31 309 34,1% 32,2% 79,4% 3,6 3,4 1,6 0,1 10 2006–07 25 263 37,6% 32,1% 76,1% 3,2 2,3 1,2 0,1 7,5 2007–08 34 357 35,8% 33,6% 71,4% 3,1 3,1 1,4 0,3 10,5 2008–09 35 410 36,6% 35,3% 80,4% 3,3 3,5 1,8 0,1 11,7 Összesen:135133936%33,5%77,1%3,33,11,50,29,9

Eredményei vezetőedzőként Szezon Eredmény Helyezés TovábbjutásÖsszesenKonferencia Wyoming Cowgirls (Mountain West Conference) 2022–23 23–11 13–5 2. WNIT második kör 2023–24 18–15 11–7 3. WNIT Great 8 2024–25 22–12 11–4 2. WBIT első körÖsszesen:63–38 (.624)38–16 (.704) –

Jegyzetek

Fordítás

További információk Pályafutása a Wyoming Cowboys és Cowgirls honlapján Adatlapja az Izlandi Kosárlabda-szövetség honlapján

Kategória:A Wyoming Cowgirls kosárlabdaedzői Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Amerikai nők Kategória:Missouriak Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek