Szepesi György magyar klarinétművész, zongorista, zenepedagógus.

Életrajza Egerben, 1935. augusztus 8-án született Szepesi Lajos szabómester gyermekeként. Tizenöt éves volt, mikor zongorázni kezdett tanulni Várkonyi Istvánnénál. Zenetanári képesítést 1962-ben szolfézs-karvezetés szakon Debrecenben szerzett, melyet később klarinét szakos diplomával is kiegészített. Szintúgy ebben az évben házasodott meg, június 16-án, ezután költöztek vissza Egerbe.

Tanári pályáját a Farkas Ferenc Zeneiskola jogelődjében, az Egri Állami Zeneiskolában kezdte, ahol 1995-ben történt nyugállományba vonulásáig klarinéttanárként közel negyven évet töltött, melyből 28 évet igazgatóként dolgozott.

Az Országos Filmharmónia megyei vezetőjeként három évtizeden át szervezett hangversenyeket. Az Országos Könnyűzenei Központ egri kirendeltségét irányította.

Az Egri Szimfonikus Zenekar alapítója és az Egri Fúvósötös alapító tagja volt. A Szepesi Jazz Quartettel bejárta egész Európát, jazz-zongoristaként számos európai helyszínen szerepelt.

Életéről, tapasztalatairól A fregolisapka címmel könyvet írt. A könyvet 2008-ban fejezte be. A kéziratot lánya, Szepesi Andrea gépelte, szerkesztette, bővítette fotókkal, kiadta az Egri Zenészek Egyesülete 2023-ban. 2023. július 4-én Egerben, a Bródy Sándor Könyvtárban mutatták be.

2015. február 2-án távozott el, végső búcsúztatása 2015. február 14-én volt Egerben, a Hatvani temetőben.

Magánélete Felesége, Magyar Ildikó szintén zenepedagógus volt. Két gyermekük született: Andrea 1966-ban, György 1969-ben.

Díjai

Pro Agria díj (2010)

Emléke 2015-ben az Egri Zenészek Egyesülete Szepesi Györgyről nevezte el Bárzenész Fesztiválját. 2017. május 5-én emléktermet avattak az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában. Életének eseményeit és munkásságát a teremben elhelyezett tabló, illetve fényképek mutatják be. 2022-ben az Egri Zenészek Egyesülete emlékfát ültetett Egerben az Egészségház utcában. 2025. július 14-én az Egri Zenészek Egyesülete emléktáblát avatott lakóházán, a Szálloda utca 4. szám alatt.

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar zongoristák Kategória:Magyar klarinétosok Kategória:1935-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Egriek