A böjt csodája (angol: Miracle of Fasting) Paul C. Bragg és Patricia Bragg nagy sikerű könyve, amely az USA-ban először 1972-ben jelent meg. Magyarországon az 1990-es években adták ki. A böjt mellett a helyes életmódról szól. A szerző élettörténeteket mesél el és a saját példáján keresztül bizonyítja, hogy szuperegészség érhető el a megfelelő életmóddal.

A könyv Könyve nem kizárólag a böjtről és a helyes étrendről szól, hanem szinte mindent felölel, ami hatással van az emberi egészségre; még a világhoz való helyes viszonyulást is tárgyalja. A kulcsszó azonban, amely megnyitja a jó egészséghez vezető bűvös ajtót, nem más, mint a rendszeres böjtölés. Nézete szerint minden embernek szüksége van arra, hogy hetente 24—36 órát, és évente többször 7—10 napot böjtöljön, ami azt jelenti, hogy ezalatt csak vizet iszik.

Könyvében Bragg a saját példáján keresztül bizonyítja, hogy szuper-egészség érhető a megfelelő életmóddal. Csak mi tudunk gondoskodni arról, hogy a szervezetünk jól működjön.

„A testi gyengeség, az ernyedtség mindig bűnös dolognak számított nálam, nemkülönben a szentségtörő visszaélés az emberi testtel… Vallást csináltam testem tökéletes egészségben tartásából, amelyet tudatos munkával érek el. Ragaszkodom a nagy ideálhoz: az állóképességhez, az életerőhöz, az egészséghez és a kitartáshoz. Munkám után állandó osztalékot kapok, felbecsülhetetlen értékű osztalékot, amely lehetővé teszi, hogy »egészségmilliomosnak« hívjam magamat.”

„Sok rosszul gondolkodó ember azt hiszi, hogy energiát nyerünk a gyógyszerekből, az alkoholból, a dohányból, a kávéból, a kólából, ami egy nagy tévedés. Az energia jutalom, amit akkor nyerünk el, ha a természet törvényei szerint élünk annyira, amennyire csak lehetséges… Sosem szabad elfelejtened, hogy meg kell dolgoznod az egészségedért! Azt nem lehet megvásárolni, mert az nem valami szabadon adható-vehető jószág. Nekem határtalan energiám és testi erőm van, és sugárzó, tökéletes egészségben élek, azért, mert megtanultam a Természet törvényeit, és híven követem őket.”

Rossz szokásaink legyengítenek és kimerítenek. Ahogyan romlik erőnlétünk és kimerülünk, úgy fogy el az az energiánk is, aminek segítségével testünk önmagát rendesen meg tudja tisztítani. Az alacsony energiaszint rontja az alapvető kiválasztószervek munkáját; a belek, a vesék, a bőr és a tüdő nem jut elég energiához, és ezért nem tud hatékonyan működni sem. Az a rengeteg méreg pedig, ami nem tudott rendesen kiürülni a szervezetből, elkezd felhalmozódni, és ez egy idő után komoly problémákhoz vezethet.

A mérgek a test különböző részein ülepednek le, nyomni kezdik az idegeket, mi pedig szenvedünk a különböző fájdalmaktól. Ez a természet figyelmeztető jele, hogy nem úgy élünk, ahogyan a természet szerint élnünk kellene.

„A legtöbb ember azt képzeli, hogy szakíthat a Természet igazságos törvényeivel. Nagyon tévednek. A Természet törvényeit soha senki nem szegheti meg büntetlenül. A ma embere azt hiszi megsértheti ezeket a törvényeket – utána pedig rohan az orvoshoz, hogy az játssza ki a törvényeket és csodákat tegyen vele…”

Nincsenek mellékutak az egészséghez. Az „ahogy esik úgy puffan életmód” az igazi oka annak, hogy miért érezzük magunkat kifacsartnak, gyengének, megviseltnek és öregnek, hiszen úgy élünk, mintha egyenesen az emberi szemétdombra készülnénk.

„Gyűjts életenergiát böjtöléssel és természetes életmóddal, és a gyötrő kimerültség és a fájdalmak hamarosan el fognak tűnni! A böjt a kulcs a Természet energiaraktárához. A böjt minden sejtet, minden szervet elér, és életerőt ad egész testednek. Senki sem böjtölhet helyetted – ezt a feladatot csak Te végezheted el. Senki sem ehet helyetted.”

A böjtnek az a hatalmas előnye, hogy a második vagy harmadik napon az összes éhségérzet megszűnik, viszont a különleges diétáknak – melyek általában alacsony kalóriatartalmúak – pont az a hátrányuk, hogy a diétázó szinte állandóan szerencsétlennek és éhesnek érzi magát. Úgy érzi, hogy valamit megvonnak tőle, és állandóan valami kiadós étel után vágyakozik. Ha pedig valaki böjtöl, akkor a második vagy a harmadik napon megszűnik az éhségérzete, a gyomra összehúzódik, és a böjtből valójában kellemes élmény lehet.

„A legtöbb ember nem tudja, mi az igazi élet, csak vegetál ezen a Földön. Testük annyira tele van mérgező anyagokkal, hogy az élet erőfeszítést jelent számukra. Kevesen ébrednek kipihenten és tettre készen, arra várva, hogy az élet kalandjait újra élvezhessék.”

Busásan megtérülő befektetés, ha időt és energiát szentelünk egészségünk megszerzésére és megtartására, mert ezáltal elkerülhetjük a korai öregedést, és cserébe értékes, aktív éveket nyerünk. Az észszerű, logikus, böjtből és a természetes ételek fogyasztásából álló életmódprogramnak a segítségével testünk, lelkünk, szellemünk megújul, és olyan csodás érzésekkel jutalmaz, hogy a böjtölés életünk szerves és nélkülözhetetlen részévé fog válni. Ahogy folyamatosan kitisztul a szervezetünk, egyre erősebbnek érezzük magunkat. Ez a belső erő tesz majd pozitívan gondolkodó, kiegyensúlyozott emberré.

„Önmagunk megismerése végeláthatatlan vállalkozásnak tűnik, de egyszerű és logikus törvények alkalmazásával az élet nemcsak a legizgalmasabb kalanddá, hanem kimeríthetetlen örömforrássá is válhat. Mindannyiunk ügye és érdeke, hogy elvégezzük az élet »egészségiskoláját«. Tanulj, és folytasd tanulmányaidat egész életed során! Tapasztald meg napról napra, hogy micsoda öröm, gyönyörűség és élvezet az egészséges, boldog, hosszú és energiától duzzadó élet!” „A Teremtő azt akarja, hogy mindannyian a Természet egyszerű törvényei szerint éljünk. Ha követed az Ő akaratát, akkor új utak nyílnak meg számodra egy magasabb rendű lét felé.”

Forrás Paul C. Bragg. A böjt csodája További információk A böjt csodája - PDF Scribd

Kategória:1972 könyvei Kategória:Böjt Kategória:Táplálkozástudomány