I. al-Ádil egyiptomi szultán 1200-tól haláláig.

Élete Szaladin fivére volt. Testvére uralkodása idején (1171–1193) fontos feladatokkal bízták meg, 1183 és 1186 között Aleppó kormányzója volt. Többek között ő vezette a tárgyalásokat az Oroszlánszívű Richárd angol királlyal a harmadik keresztes hadjárat idején. Bar Hebraeus szír történetíró egy későbbi beszámolója szerint Szaladin 1191 októberében békekötés céljából házasságot kezdeményezett Al-Adil és Plantagenet Johanna hercegnő között. A házaspárnak Jeruzsálem uralmát szánták volna. A terv végül Al-Adil vonakodásán bukott meg, mivel nem volt hajlandó áttérni a keresztény hitre.

Szaladin 1193-as halála után Al-Adil Mezopotámia északi részét (Dzsazíra) kapta meg kormányzati területként. Szövetségre lépett unokaöccsével, az aleppói az-Záhir Gázival, 1193-ban leverte a moszuli Zengid-felkelést, majd 1196 körül bevonult Damaszkuszba, ahol megbuktatta unokaöccsét, al-Afdalt. 1200 körül Egyiptom ellen vonult, ahol szintén legyőzte unokaöccseit, és Al-Manszúr egyiptomi szultánt megfosztotta a tróntól, majd átvette a hatalmat. Al-Adil ekkor felvette az al-Malik al-Adil („Az igazságos király”) uralkodói nevet, és Egyiptom szultánjává, valamint az Ajjúbida-dinasztia főurává kiáltotta ki magát. Hamarosan sikerült is alávetnie a többi Ajjúbida-fejedelmet a fennhatóságának.

Bár Al-Adil igyekezett előmozdítani a kereskedelmet az olasz tengeri köztársaságokkal — többek között kereskedelmi szerződést kötöttek Pisával —, a keresztényekkel való kapcsolatok végül megromlottak. 1218 májusában keresztes sereg szállt partra Egyiptomban. Ebben a helyzetben halt meg al-Malik al-Adil 1218 augusztusában 18 évnyi uralkodás után 73 éves korában. Halála előtt legidősebb fiát, al-Kámilt nevezte ki Egyiptom szultánjává, al-Asráfnak Mezopotámiát, al-Muʿazzamnak pedig Szíriát adta.

Fordítás

Források Hans Eberhard Mayer: Geschichte der Kreuzzüge. 8. verbesserte und erweiterte Auflage. W. Kohlhammer, Stuttgart u. a. 1995, (Kohlhammer-Urban-Taschenbücher, 86). Steven Runciman: Geschichte der Kreuzzüge. Sonderausgabe in 1 Band ohne Quellen- und Literaturangabe. H. C. Beck, München 1978, (Beck’sche Sonderausgaben).

Kategória:Középkori uralkodók Kategória:Kurdok Kategória:Egyiptom szultánjai Kategória:Muszlim uralkodók Kategória:1145-ben született személyek Kategória:1218-ban elhunyt személyek