Al-Káhir Abbászida kalifa 929-ben, majd 932-től 934-ig.

Élete I. al-Mutadid abbászida kalifa fiaként született. 929-ben bátyja, Al-Muktadir kalifa ellenében rövid időre trónratették, majd Al-Muktadir 932-ers halála után ismét uralkodni kezdett. A főeunuch, al-Mu’nis al-Muzaffar ültette tulajdonképpen a trónra. Al-Mu’nis, aki már Al-Muktadir idején is gyakorlatilag irányította a kormányzást, azonban 933-ban intrikák következtében megbukott és kivégezték. Al-Káhir zsarnoki uralma, valamint a főeunuch halála utáni hatalmi harcok a régensi pozícióért végül teljesen szétzilálták az állami pénzügyeket, és az Abbászida államigazgatás végleges összeomlásához vezettek. Ez újabb tartományok elszakadását eredményezte.

Al-Káhir mindössze 2 évig uralkodott, és már 934 áprilisában le is váltották. Utóda unokaöccse, Al-Muktadir egyik fia, Ar-Rádi lett. Amikor Al-Káhir megtagadta a lemondást, megvakították és börtönbe vetették. Tizenegy év után szabadult, és a források szerint 950. október 18-án bekövetkezett haláláig koldusként élt Bagdadban. 51 éves korában hunyt el.

Fordítás

Kapcsolódó szócikkek Kalifák listája Kalifák családfája

Kategória:Kalifák Kategória:Abbászidák Kategória:950-ben elhunyt személyek