A szamosfalvi Szent Erzsébet-templom 13. századi műemléképület Kolozsvár egyik római katolikus temploma, a Szentpéteri templom filiája.

Elhelyezkedése Szamosfalva főutcáján, a Traian Vuia úton, a jobb oldalon a harmadik mellékutca, a Szent György (Dobrogei) utca sarkán található.

Története A templomot a Mikola nemzetség építtette a 13. században, 1241 után az 1235-ben szentté avatott Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére. Első írásos említése az 1332–1337-es papi tizedjegyzékből származik. (Eszterházy János említ egy 1280-ból származó osztálylevelet is, amely szerint a templom a Mikola és Gyerőffy birtokok határán állt, de ezt az oklevelet nem sikerült fellelni.)

1488. május 1-jén, amikor a kolozsváriak kétezer fővel betörtek a szamosfalvi Mikola- és Gyerőfi-kúriába, a Mikola család a templom falai közé menekült.

A 15. század végén és a 16. század elején jelentősen átalakították; az új, reneszánsz stílusú szentély építése 1530-ban fejeződött be. A 16. században épült a templomot körbevevő kőfal is.

1724-ben Mikola Ferenc, 1806-ban pedig a Gyerőfi család utódai újíttatták fel. Az 1838-as felújításkor átalakításokra is került sor; ekkor faragták le a szentély keresztboltozatának bordáit és gyámköveit.

Tornya 1930-ban épült.

A reformáció során 1550-ben a templom a gyülekezettel együtt reformátussá lett; 1724-ben vagy 1730-ban a katolikus egyház visszakapta a templomot. 1991 és 1994 között a görögkatolikusok is itt tartották a misét.

Leírása Hajója téglalap alakú, egyenes záródású szentéllyel. A szentélyt kerek diadalív választja el a hajótól. A hajó falába a Gyerőfy–Mikola család tagjainak három reneszánsz stílusú sírkövét építették be. A szentély bordázott mennyezetű, zárókövén a Mikola-címer található (koronából kinövő szarvas, nap és hold).

A templomot kívülről kettős tagolású támfalak szegélyezik. A templom déli oldalán helyezkedik el 13. századi félköríves, román stílusú leveles frízű bejárata. Ablakai csúcsívesek.

A Szent Erzsébetet ábrázoló főoltárkép (1807) Franz Anton Bergman nagyszebeni festő munkája; a hagyomány szerint modellje Jósintzy Erzsébet bárónő volt. Az északi mellékoltáron Nepomuki Szent János, a délin Szent Mihály látható.

A templom 13. századi keresztelőmedencéje a kolozsvári Történelmi Múzeumban található.

Jegyzetek

További információk

Kategória:Kolozsvár keresztény templomai, kolostorai Kategória:Románia katolikus templomai, kolostorai Kategória:Kolozs megye műemlékei Kategória:Szent Erzsébet-templomok Kategória:A történelmi Magyarország katolikus templomai, kolostorai