A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar a Debreceni Egyetem egyik, 1912 óta működő kara.
A kar története A 18. század végére a Debreceni Református Kollégium már öt állandó tanszékkel rendelkezett, melyek közül három a filozófiai tudományok oktatásával foglalkozott. Az oktatás gyors fejlődésének köszönhetően az 1840-es évek végére öt professzor tanított bölcsészeti tárgyakat. A század végére azonban a tanszékek száma kettőre csökkent, amelyek a teológiai és jogi képzést egészítették ki.
1908-ban jött létre a Református Bölcsészeti Akadémia, amely szerény keretek között, de megindította a tanárképzést. Az akadémia rövid működés után, az 1913–1914-es tanévben megszűnt, helyét pedig 1914 szeptemberében az egyetemi bölcsészkari fakultás vette át. Az új intézmény ekkor már a református egyháztól függetlenül, de továbbra is a Kollégium épületében működött.
A kar az 1931–1932-es tanév végén költözött az 1932. május 15-én (pünkösd vasárnapján) átadott Központi Egyetem épületébe.
A karon négy doktori iskola működik, összesen kilenc doktori programmal. A kutatási tevékenység számos területen nemzetközileg is elismert és a kar tudományos életében fontos szerepet töltenek be a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutatócsoportok.
A kar vezetése Legutóbb frissítve: 2025. 09. 08. Cím Név Dékán Keményfi Róbert Dékánhelyettes Csatár Péter Dezső Takács Levente Bozzay Réka Kornélia
Szervezeti egységek Intézet TanszékekAngol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti (nem önálló) TanszékAngol Nyelvpedagógiai és Szakmódszertani (nem önálló) TanszékBrit Kultúra (nem önálló) TanszékÉszak-amerikai (nem önálló) TanszékFilozófiai IntézetEsztétika és Etika (nem önálló) TanszékFilozófia (nem önálló) TanszékGermanisztikai IntézetFordítástudományi és Nyelvpedagógiai (nem önálló) TanszékNéderlandisztika (nem önálló) TanszékNémet Nyelvészeti (nem önálló) TanszékNémet Nyelvű Irodalmak (nem önálló) TanszékeMagyar Irodalom- és Kultúratudományi IntézetMagyar Nyelvtudományi TanszékFinnugor Nyelvtudományi (nem önálló) TanszékMagyar Nyelvtudományi (nem önálló) TanszékMediterrán Nyelvek és Kultúrák IntézeteFrancia TanszékOlasz TanszékSpanyol TanszékMédia- és Könyvtártudományi IntézetKommunikáció- és Médiatudományi TanszékKönyvtár- és Információtudományi TanszékAlkalmazott Könyvtár- és Információtudományi Tanulmányok Kihelyezett Tanszéke/KecskemétNevelés- és Művelődéstudományi IntézetMűvelődéstudományi és Humán Tanulmányok TanszékNeveléstudományi TanszékNéprajztudományi és Muzeológiai IntézetNéprajzi (nem önálló) TanszékAlkalmazott Muzeológiai Tanulmányok Kihelyezett Tanszéke/Szabadtéri Néprajzi Múzeum, SzentendreHUN-REN Néprajzi KutatócsoportPolitikatudományi és Szociológiai IntézetPolitikatudományi TanszékSzociológiai és Szociálpolitikai Tanszék Pszichológiai IntézetÁltalános Pszichológiai (nem önálló) TanszékSzemélyiség és Klinikai Pszichológiai (nem önálló) TanszékSzociál- és Munkapszichológiai (nem önálló) TanszékTanácsadás, Fejlődés- és Iskolapszichológiai (nem önálló) TanszékSzlavisztikai IntézetTörténelmi IntézetEgyetemes Történeti (nem önálló) TanszékKlasszika-filológiai és Ókortörténeti (nem önálló) TanszékKözépkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi (nem önálló) TanszékModernkori Magyar Történeti (nem önálló) Tanszék
Hírességek
Jegyzetek
Források
Kategória:Debreceni Egyetem