V. Mohamed granadai szultán 1354-től 1359-ig, majd 1362-től haláláig.
Élete I. Juszuf granadai szultán fia és utóda. 16 éves lépett a trónra 1354-ben. Uralma kezdetben nem volt biztosított. 1359-ben egy keresztény flotta elfoglalta Málagát, ami trónfosztásához vezetett. Ekkor rokona, Abú Szaid elűzte őt, Mohamed pedig Marokkóba menekült. AbÚ Said ezután Mohamed fivérét, II. Iszmáilt nevezte ki uralkodónak (1359–1360), majd ő maga lépett a trónra VI. Mohamed néven (1360–1362). Kezdetben sikerült ellenállnia a marokkói Marínidák és az észak-hispániai keresztény Kasztíliai Királyság támogatását élvező V. Mohamednek, de zsarnoki uralma miatt több tartomány is fellázadt ellene. VI. Mohamed végül Sevillába menekült, ahol I. Péter kasztíliai király kivégeztette. Ekkor, 1362-ben V. Mohamed vissza tudott térni a trónra.
A szultán barátságot ápolt a kasztíliai Péter királlyal, és be is avatkozott a kasztíliai polgárháborúba, Pétert támogatva Trastámarai Henrik ellen. Péter később Granadába menekült, ahol Mohamed befogadta. Ez a politikai szövetség kifizetődött: a Naszridák 1369-ben elfoglalták Algeciras városát, amely stratégiailag fontos volt a Gibraltári-szorosnál, és korábban Kasztília birtokában állt.
1371-ig a birodalmat a nagyhírű vezír, Lisān al-Dīn Ibn al-Chaṭīb irányította, aki a marokkói Marínidákhoz igazodó politikát folytatott, és az utolsó nagy muszlim tudós volt Andalúziában. Történelmi és orvosi műveket is írt, nagy hatással bírt korára. 1371-ben Mohamed leváltotta őt, és átvette a közvetlen kormányzást. Ibn al-Chaṭīb Fászba (Fez) menekült, ahol 1374-ben Mohamed parancsára meggyilkolták. A kasztíliai polgárháború komoly gyengülést hozott Kasztília számára, így a szultán megszilárdíthatta Granada hatalmát, és uralkodása alatt a város az iszlám kultúra nyugati központjává vált. A kulturális virágzásról többek között Ibn Battúta és Ibn Khaldún is beszámoltak. E korszakban épült meg például a granadai kórház, valamint az Alhambrában a híres Oroszlános udvar (Patio de los Leones) is.
Mohamed 1391-ben hunyt el összesen 34 éves (5 + 29) uralkodás után 52 éves korában. Halála után fia, II. Juszuf lépett a trónra.
Jegyzetek
Fordítás
Források Thomas Freller: Granada. Königreich zwischen Orient und Okzident. Jan Thorbecke Verlag, Ostfildern 2009, , S. 78–86. Arnold Hottinger: Die Mauren. Arabische Kultur in Spanien. Wilhelm Fink Verlag, München 1995, , S. 296–302. Stephan Ronart, Nandy Ronart: Lexikon der Arabischen Welt. Ein historisch-politisches Nachschlagewerk. Artemis Verlag, Zürich u. a. 1972, .
Kapcsolódó szócikk Granada uralkodóinak listája
Kategória:1339-ben született személyek Kategória:1391-ben elhunyt személyek Kategória:Szultánok Kategória:Granada tartomány