Tasnádi László Károly (Budapest, 1954. június 12. –) Magyar Művészeti Akadémia Életút-díjas magyar fotóművész, tipográfus, grafikus, szakoktató.
Nevéhez kötődik képzőművészeti alkotásként a Polaroid 107 szubjektív szekvenciáinak felfedezése és az SX70 felületi módosításai képzőművészeti célzattal. Egyik legismertebb munkája a nyolc nyelven megjelenő Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv (Corvina Könyvkiadó, 1987) című könyv grafikai-tipográfiai tervezése. A „Szép Magyar Könyv” versenyen fődíjat (nívódíjat) nyert. A fagylaktfotózás esetében új technológiát találtak ki, Kopcsik Lajossal együtt, a fagylaltok stabil állagára, amit azóta is használnak a szakmában. Szintén a nevéhez köthető a negatív fény felfedezése és tudatos használata a fotográfiában és a Virtuális fotóillúziók megalkotása. A mai napig alkot és oktat. 2025 novemberében a Magyar Művészeti Akadémia Életút-Díjat adott neki.
Életrajza Korai évek
Tasnádi László Károly édesapja Tasnádi László festőművész (mestere Rudnay Gyula) és amatőr fotográfus, a híres MADOME fotóklub tagja volt, ezért az analóg fotográfiával már gyermekkorában megismerkedhetett. Otthonukban festett különböző témájú (tájkép, életkép, akt, csendélet) olajképeket, és pasztellrajzokat is készített. A MADOME fotóklub által szervezett úgynevezett fotósétákra többször is elkísérte édesapját, így ismerkedhetett meg az analóg fotózás alapjaival.
Már fiatalkorában látszott, hogy jó érzéke van a rajzoláshoz, hetedikes korától a híres Gutenberg rajzkörbe járt, ahol Xantus Gyula, később Szabados Árpád grafikusművészek voltak a mesterei.
Középiskolai tanulmányait a Kisképzőben szerette volna folytatni, de „kialakult stílusa" miatt nem vették fel. Így a Madách Imre Gimnázium matematika-fizika tagozatán folytatta, amely elsőre nem túlságosan érdekelte, de a későbbiekben nagy hasznát vette az ábrázoló geometriában is megmutatkozó térlátásának.
Gimnáziumi évei alatt már az iskolai kirándulásokon fényképezett, de apja halála után 1975-ben, gépeit eladva, vett egy Praktica Super TL típusú fényképezőgépet, mellyel komolyabban tudott foglalkozni a fotográfiával. Apjától maradt laborfelszereléssel már a saját filmjeit és papírképeit is elő tudta hívni.
Középiskolás korától autodidakta módon, párhuzamosan, fejlesztette képzőművészeti és fotográfiai elméleti és technikai tudását. A TIT szabadegyetem fotó- és művészettörténeti előadásain Albertini Béla és Beke László előadásait hallgatta. Később pszichológiai előadásokra is bejárt. Hagyományos fotográfiai témákat: portrékat, táj- és városképeket készített. Képzőművészeti körökben rajzolt (Gutenberg, Derkovits) és mintázott (MÁV).
Az iskolás éveit végig kísérte a sport a zene és a képzőművészet. Evezett, amiben szép eredményeket ért el, korosztályában az országos elitben volt. 1972-ben azonban inkább a zenét választotta, és emiatt felhagyott az evezéssel, hogy több ideje jusson a zongoraórákra. A zeneóráival párhuzamosan folyamatosan járt rajzolni és belekóstolt a szobrászkodásba is. Kereste az útját, amin kiteljesedhet. A döntések hátterében komoly belső vívódás volt, mert a sportban a zenében és a képzőművészetben is tehetségesnek mutatkozott.
Érettségi után többször jelentkezett művészeti főiskolákra (MKF, MIF) sikertelenül. 1975-ben bejutott a Magyar Iparművészeti Főiskola felvételijének harmadik, végső fordulójába. Ebben az időszakban veszítette el édesapját, ami miatt nem tudott kellőképpen koncentrálni a felvételire, így a harmadik fordulón végül nem jutott túl.
Fiatal felnőttként
Mivel tanulmányait így nem tudta folytatni, munkába állt, és a Corvin Áruház dekorációs osztályára vették fel, ahol megtanulta a dekorációhoz, kirakatrendezéshez szükséges ismereteket, például a nagyméretű képek kasírozását, aminek később nagy hasznát vette. Ajánlások útján a Magyar Nemzeti Galériába, Dr. Brestyánszky Ilona művészettörténészhez került, aki éppen Lengyel Lajos fotográfus-tipográfusnak (a Kossuth Nyomda akkori igazgatója) szervezte a kiállítását. A kiállítási katalógus-előkészítésben (kutatási fázis), majd a kiállítási képek kasírozásában vett részt, és eközben többször találkozott Lengyel Lajossal, aki a személyes beszélgetések során rábeszélte, hogy álljon nyomdász tanulónak. Így kéziszedő tanuló lett.
Az első időszakban nem szerette a nyomdai munkát, de mikor az idős szakik elmondták neki, hogy az ügyes nyomdászokból lesznek a tipográfusok, rájött, hogy ez mennyire közel áll a terveihez, hogy tervező grafikus lehessen. Jelentkezett egy tipográfus képzésre, ahol különböző kiadványokat kellett tervezni. A kitanult tipográfiai tervezésben nagyon jól összetudta kapcsolni a grafikai és a fotográfiai tevékenységeket. Az általa tervezett reklám kiadványokhoz elkezdett reklámfotókat is készíteni. A megrendelőknek tetszettek a képei, így egy idő után megbízták, hogy nekik is készítsek nyomdai felhasználásra alkalmas fotográfiákat.
Ebben az időszakban évente reklámfotó pályázatok, kétévente grafikai biennálék voltak, melyeken díjakat nyert. Az alkalmazott fotográfiák mellett fontos volt számára az önkifejező experimentális (kísérletező) fotográfiák készítése is.
A polaroidtól a digitális fotókig
1981-ben a Magyar Reklámszövetség és a PanAm (amerikai légitársaság) szervezésében, filmes és fotós kollégák társaságában, Washingtonba és New Yorkba fotózhatott pár napot.
A nyolcvanas évek elején a polaroid technika irányába fordult, szerette volna megismerni teljesen. Ezt a technikát dr. Edwin Land fejlesztettek ki gyermeke türelmetlensége miatt, hiszen gyermeke azonnal szerette volna látni az elkészített képet.
A Közületi Ofotért raktára (mely az Asbóth utcában volt) csőtörés miatt elázott és több ládányi polaroid anyag kidobásra várt. A boltvezető (aki Tasnádi László Károly ismerőse volt, hiszen a fotóművész gyakran látogatta a boltot, és mély szakmai beszélgetéseket folytattak) hívta fel Tasnádi figyelmét arra, hogy elviheti, ha akarja a több ládányi anyagot. A csőtörés nem tudta eláztatni a filmet, csak a külső papírdobozokat, hiszen légmentes, vízálló fóliában voltak a filmeket és az elemet is tartalmazó SX-70-es kazetták. Ez rengeteg lehetőséget adott a fotóművésznek a kísérletezésekhez.
Az új technika elbűvölte a rögtön megjelenő kép varázsával, méretével, színeivel.
A film szétbontásával és applikálásával, az emulzió lemosásával, elkenésével képzőművészeti hatásokat tudott létrehozni. „Az SX-70 film alsó zárt részében található az előhíváshoz szükséges vegyszer. Expozíció után a filmet egy mechanika fémhengerek között kitolja, amikor a hívó elterül az emulzión. A kép előhívása egy perc alatt megtörténik, de az emulzió a rétegek között még fél órán keresztül nedves marad. Ezt megtapasztalva kezdtem el a képek emulzióját különböző keménységű eszközökkel módosítani, modifikálni.” – nyilatkozta a modifikációs eljárásról.
Az egyik kedvelt fotográfusa, Duane Michals inspirációjára, Polaroid 107 típusú anyagra (Instant Black & White Pack of 8 Film, ISO 3000) készített szubjektív szekvenciákat.
A Polaroid 107-es nyersanyagra, magas fényérzékenysége (ISO 3000) miatt, már egy neoncső fényénél is lehetett fényképezni. Kézzel színezett kedvenc képpárja, melynek címe „Testem elhagyva érzem lelkem gyönyörűségét”, több kiállításon és publikációban is megjelent, egyedi (nem sokszorosítható!) vintázs alkotás.
A Polaroid SX-70 filmeket bontott szét melyek emulziós felülete önmagában is izgalmas volt, de így képzőművészeti hatású felületeket és textúrákat mutatott meg.
A nyolcvanas évek közepén több olyan megbízást is kapott, ami lehetőséget adott a kibontakozásra, így kiemelkedő tipográfiai és fotográfiai munkák készülhettek. Dolgozott a HungarHotelsnek (szállodák, éttermek, csárdák és cukrászdák fényképezése és kiadványainak tervezése), a Corvina Könyvkiadónak (szakácskönyv, koktélkönyv, lakáskultúra és művészeti könyvek fényképezése és tipográfiai tervezése), és a MIRELITE Magyar Hűtőipari Vállalatnak (ételfotók és csomagolástervek). Ezek között volt több olyan ötlet és felkérés, amit addig senki sem csinált, így az első alkotások csodáival és kihívásaival is szembekerült.
Az egyik legismertebb, nyolc nyelven megjelenő munkája „Gundel Károly, Kis magyar szakácskönyv” (Corvina Könyvkiadó, 1987) című könyv grafikai-tipográfiai tervezése. A könyv a „Szép Magyar Könyv” versenyen fődíjat (nívódíjat) nyert.
„Az italok világa, a világ italai” című koktélkönyv (Corvina Könyvkiadó, 1987), melynek a fotográfiáit és tipográfiai tervét (alkotótárssal) is ő készíthette. Ez volt az első igényes koktélkönyv, mely szintén nívódíjat nyert a „Szép Magyar Könyv” versenyen.
Még a rendszerváltás előtt a Corvina Kiadó felkért egy „Szép otthon” című lakáskultúra könyvsorozat elkészítésére. Négy kötet (több éves munka) fotográfiáit és könyvterveit is ő készítette (1987, 1988, 1991). Ez a sorozat több díjat is nyert „Szép Magyar Könyv” versenyeken.
A nyolcvanas évek közepén a HungarHotels felkért egy exkluzív fagylaltlap elkészítésére. Itt a Flamenco Hotel Oscar-díjas cukrászmesterével Kopcsik Lajossal kitaláltak egy új technológiát a fagylaltok stabil állagára, amit azóta is alkalmaznak. Nyomdai ismereteinek köszönhetően a fagylaltlapot – az alkalmazott legújabb technológia miatt – csak külföldi nyomda (Németország) tudta elkészíteni, olyan minőségben, ami azóta is nívósnak számít. Ez a munkája Grafikai Biennálé különdíját, és az Országos Reklámfotó pályázat fődíját hozta meg számára.
A nyolcvanas évek második felében a Képzőművészeti Kiadó adta ki a fali-, a poszter és az asztali naptárak nagy részét. A Kiadó megbízásából „régi báli táncrendek” és „régi dobozok” témában készített tizenhárom lapos falinaptárakat. Mindkettő sikeres volt, különösen a táncrendek, melynek képeiből a magyar Playboyban is megjelent egy többoldalas válogatás. A kétezres években retronaptárként adták ki újra.
A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának (FFS) 1982 és 1990 között aktív tagja volt. 1985-től a Stúdió titkári tevékenységét végezte.
1989-ben Flesch Bálint kollégájával közösen elnyerték az Air France (francia légitársaság) és Párizs város Tanácsának 10 napos alkotói ösztöndíját. A – több országgal kötött – kulturális megállapodás keretében cserébe két francia fotográfus dolgozott Budapesten. Az összes fotográfus által készített válogatott anyagból Párizs egyik jelentős kulturális központjában rendeztek kiállítást. A kiállítási anyag a világ 52 országában található AirFrance képviseleteken is be lett mutatva.
Az 1990-es években a fényképezés területén is utat tört a digitális technika. Felkérésre elsőként fényképezhetett professzionális digitális Sinar fényképezőgéppel. A Sinar gép esetében a filmkazetta helyére kellett feltenni a nagyfelbontású, 42 megapixeles digitális hátfalat. A felkérés alkalmával aukciós ékszereket fényképezett. Az addig nem látott technikai minőség (pixelek, színmélység és dinamika) miatt elnyerte az Országos Reklámfotó pályázat digitális kategória fődíját.
A kilencvenes években rengeteg fotósmunkája volt, de hiányérzet alakult ki a művészben amiatt, hogy csak fizikai valóságot tudott fényképezni.
Képzőművészként „a fantáziájában létező” virtuális képeket is szerette volna megjeleníteni. Ennek megvalósítására 3Dimenziós számítógépes virtuális valóság programokat keresett, és ismert meg.
Virtuális fotóillúziók
Új alkotásait „virtuális fotóillúzióknak” nevezte. A kihívást jelentő alkotásához fantáziára, számítástechnikai, ábrázoló geometriai és fotográfiai ismereteire is szükség volt. Képeinek technikai minősége a teljes fotós szakmát meglepte. A hatalmas másfél terabyte-os,180x120 centiméteres kiállítási képeken is minden „borotvaéles” volt. Több év alatt, közel hatezer „virtuális fotóillúziót” készített, mellyel megelőzte korát.