A McLaren M9A egy Formula–1-es versenyautó, amit a McLaren tervezett és versenyeztetett az 1969-es Formula–1 brit nagydíjon. Különlegessége abban állt, hogy nem hátsókerék-meghajtásos, hanem összkerék-meghajtásos kivitelű volt. Az autót egyedül Derek Bell vezette.
Áttekintés A McLaren csapata volt az utolsó, amely összkerékhajtással kísérletezett a csapatok közül. A jellegzetes, tálcaszerű, extrém széles kivitelű hátsó szárnnyal épített autót az 1969-es brit nagydíjra sikerült megépíteni.
Annak érdekében, hogy össze tudják hasonlítani az elődmodellhez képest a teljesítményt, három másik McLaren-autó is a pályán volt. Bruce McLaren egy M7C-t, Denny Hulme egy M7A-t vezetett, valamint privát nevezőként Vic Elford is vezetett egy M7A-t.
Az autót vezető Derek Bell csak a tizenötödik helyre tudott kvalifikálni, amivel a leggyengébb volt a négy autó közül. Az ötödik körben aztán eltört a felfüggesztése, Bell pedig kiesett.
Néhány nappal a nagydíj után maga McLaren is tesztelte az autót. Nem volt túl jó véleménnyel róla, úgy jellemezte, hogy olyan vezetni, mintha úgy osztana autogramot az ember, hogy valaki folyamatosan lökdösi a könyökét. Ennek megfelelően több futamon nem is vett részt. Miután kiderült, hogy a négykerék-hajtás a Formula–1-ben zsákutca, mert nem ad akkora előnyt, mint amekkora költséggel és bonyolultsággal jár az üzemben tartása, a technológia eltűnt a sportágból. Az M9A-t 1971-ben Tom Wheatcroft vásárolta meg, aki a doningtoni múzeumában tartotta kiállítási tárgyként, egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig. Ezután egy francia magángyűjtőhöz került, aki restauráltatta.
Jegyzetek
További információk
A McLaren hivatalos honlapja
Kategória:McLaren F1 Kategória:1969-es Formula–1-es autók