A PIC16C84, PIC16F84 és PIC16F84A a Microchip Technology által gyártott PIC vezérlőcsaládba tartozó 8 bites mikrovezérlők sorozata. A csipek 16C84, 16F84 és 16F84A rövidített néven is ismertek. Ebből a sorozatból az EEPROM alapú PIC16C84 jelent meg először. 1993. március 16-án mutatták be, dolláros ajánlott kiskereskedelmi áron, tétel esetén. A vezérlők memóriaarchitektúrája a memóriaelérésben bankváltást használ. Az assembler, hibakereső és programozási szoftvereszközök csak DOS és Microsoft Windows 3.X operációs rendszerek alatt voltak elérhetők.
Leírás A PIC16x84 egy mikrovezérlő-típus a Microchip Technology által gyártott (eredetileg „Arizona Microchip” néven ismert) PIC vezérlőcsaládban. Ez a Microchip első mikrovezérlője, amely EEPROM-os memóriatechnológiát használt a programmemória számára. Az EEPROM technológiát ma már nem használják a programmemória céljaira, mivel azt nagyrészt felváltotta a flash technológia, melynek gyártása olcsóbb, környezetkímélőbb, és legfőképpen sokkal megbízhatóbb, mint az EEPROM. Az EEPROM és a flash egyaránt az adatok nem felejtő / megmaradó tárolására szolgál, és egyformán „lebegő kapus” (floating gate) technológiát alkalmaz a működéshez, de a flash modernebb módon. Az eszköz egy 8 bites időzítővel és 13 be-/kimeneti csatlakozással rendelkezik, A PIC16x84 népszerűvé vált sok hobbialkalmazásban, mert programozása soros algoritmussal történik, ami igen egyszerű (így olcsó) programozóeszközöket tesz lehetővé. Ezen kívül a PIC16C84 EEPROM memóriát használ, amit könnyű törölni és a törléshez nincs szükség speciális eszközökre. A PIC16F84 és frissített változata, a PIC16F84A is flash programmemóriát használt. A PIC16C84, PIC16C84A, PIC16F84 és a PIC16F84A mind további 64 bájtnyi EEPROM memóriát tartalmaz, amely a „DATA” jelölésű memóriaképben elérhető. Ez a kiegészítő memória „felhasználói adatok” tárolására szolgál, ezért van az, hogy csak a „DATA” memóriaképből érhető el.
F verzió A PIC16F84/PIC16F84A a PIC16C84 továbbfejlesztett változata, és szinte teljesen kompatibilis, jobb programbiztonságot nyújt, és flashmemóriát alkalmaz EEPROM helyett a programmemória számára. A PIC16F84/PIC16F84A csipekben a rendelkezésre álló RAM mérete 68 bájt, míg a PIC16C84-ben 36 bájt.
Mivel a két csip nagyon hasonló, ezekre gyakran a PIC16x84 kifejezéssel hivatkoznak (ahol az „x” csak egy helyettesítő karakter a típusjelölésben).
Történet
A PIC16C84 1993-ban jelent meg, és úgy tartják, hogy ez volt az első PIC mikrovezérlő, amely soros programozóalgoritmust és EEPROM memóriát használt (megelőzve ezzel a Motorola MC68HC805B6 és MC68HC805C4, valamint az MC68HC11E2 csipeket, amelyek soros bootloadert és EEPROM-os programtárolást kínáltak, és az 1980-as évek végén jelentek meg). Ezek a csipek igen alkalmasak hobbi célú felhasználásra: mindössze egy egyszerű és olcsó programozóeszköz szükséges a csip programozása, törlése és újraprogramozása céljaira (amely a fejlesztőkörnyezetben elkészített bináris programkód feltöltésére szolgál a lapka állandó progremmemóriájába). Ahogy a PIC16C84 készletei lecsökkentek a gyártás megszüntetésével, egyre népszerűbbé vált a PIC16F84, mivel ez majdnem teljes értékű helyettesítője. Ehhez újabb programozószoftverre volt szükség, mivel a programozási algoritmusa változott, de a programozó hardvert nem kellett cserélni.
Később, 1998-ban a Microchip Technology bevezette a továbbfejlesztett PIC16F84A jelű áramkört, amely gyorsabb órajeleket (akár -ig), gyorsabb programozást és alacsonyabb energiafogyasztást biztosított.
A PIC16x84 mikrovezérlő a Microchip 14 bites sorozatának tagja (az utasításszó mérete 14 bit, minden utasítás esetében), ezért a '84-es egy jó fejlesztési prototípusként volt használható más hasonló, olcsóbb egyszer programozható 14 bites eszközök fejlesztése során.
Újabb csatlakozáskompatibilis változatok A Microchip termékcsaládja számos átdolgozáson esett át az 16x84 óta, és több hatékony, rugalmas, olcsóbb lábkompatibilis PIC csip került kifejlesztésre.
A meglévő PIC 16x84-es kódokban kisebb módosításokat kell alkalmazni ezekhez a változatokhoz, ami leginkább a többfunkciós kivezetések/lábak megfelelő beállításait célozza.
PIC 16F84A – 1K programmemória, 68 bájt adatmemória, 64 bájt EEPROM, 1 időzítő (az összehasonlításban felsorolva) PIC 16F628A – 2K programmemória, 224 bájt adatmemória, 128 bájt EEPROM, 3 időzítő, hardveres PWM, beépített / RC oszcillátor PIC 16F648A – ugyanaz, mint az 16F628A, 4K programmemóriával PIC 16F88 – ‘Nanowatt Technology’ változat, 4K programmemória, 368 bájt adatmemória, 256 bájt EEPROM, 3 időzítő, hardveres PWM, kártyára szerelt /-es precíziós oszcillátor, 7 bemenetű 10 bites ADC (analóg-digitális átalakító), SPI és I²C sínt támogató szinkron soros port PIC 16F1827 – ‘Nanowatt XLP’ technológiájú változat, 4K programmemória, 368 bájt adatmemória, 256 bájt EEPROM, 5 időzítő, hardveres PWM, lapkára integrált /-es precíziós oszcillátor, 12 bemenetű 10 bites ADC, 4 PLL (fáziszárt hurok) PIC 16F1847 – ‘Nanowatt XL’ technológiájú változat, 8K programmemória, 1024 bájt adatmemória, 256 bájt EEPROM, 5 időzítő, hardveres PWM, lapkára integrált /-es precíziós oszcillátor, 12 bemenetű 10 bites ADC, 4 PLL, 5 bites DAC
Az utóbbi kettő 8 bites, továbbfejlesztett középkategóriás mag, 14 hozzáadott utasítással és a C programozási nyelvhez támogató optimalizációkkal.
Jegyzetek
Fordítás
Források További információk Microchip.com – hivatalos weboldal Hivatalos adatlap (2001), PIC16F84A adatlap, 18 tűs továbbfejlesztett FLASH/EEPROM 8 bites mikrovezérlő PIC 16x84 Basics, The Bare Necessities – a PIC 16C84 és 16F84 Microchip mikrovezérlőkkel kapcsolatos alapvető ismeretek Kapcsolódó szócikkek PIC mikrovezérlő Atmel AVR, 1996 óta konkurens, (a PIC gyártója 2016-ban felvásárolta az Atmel céget és jelenleg ezeket a gyártmányokat is forgalmazza)
Kategória:Mikrovezérlők Kategória:Mikroprocesszorok