Diósgyőri Madonna (dombormű)

A Diósgyőri Madonna egy Szűz Máriát a gyermek Jézussal és két szenttel ábrázoló, töredékesen fennmaradt márvány dombormű, a magyar reneszánsz művészet kiemelkedő műkincse. A mű Mátyás király udvari szobrásza, Giovanni Dalmata alkotása. Két töredéke közül a nagyobbik, alsó rész 1892-ben került elő a diósgyőri pálos kolostor falából,Havasi Krisztina: „1200 körüli” faragványcsoport töredékei a középkori egri székesegyházból. In: Agria 39. (Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis, 2003) p. 144 a másikat 1959-ben, a diósgyőri várban folytatott ásatások alkalmával találták meg. Eredeti helyéről, rendeltetéséről és megrendelőjéről máig viták folynak, és mivel a két töredék nem illeszkedik egymáshoz, sokáig az sem volt világos, nem két külön műalkotásról van-e szó.Joó Tibor – Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973) p. 106Lovász Emese: A pálos rend története a diósgyőr-majládi kolostor életének tükrében. In: Dobrossy István – Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban – Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000). p. 34 A dombormű jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria reneszánsz kőtárában látható.

Leírása A dombormű alsó részének magassága 79, szélessége 120, vastagsága 12 cm; a felső rész mérete 36×89×21 cm. Anyaga az Eger környéki püspöki bányákban fejtett „fehér márvány” (valójában kristályos kemény mészkő).Mikó Árpád: Reneszánsz, magyar reneszánsz, magyarországi reneszánsz. Részletek egy stíluskorszak kutatásának történetéből. In: Mikó Árpád – Verő Mária – Jávor Anna (szerk.): Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai, Budapest, 2008/4) p. 138 Architektonikusan tagolt, akantuszlevelekkel díszített keretben elhelyezkedő főalakjai három, kagylós záródású fülkében helyezkednek el: középen Szűz Mária ül, ölében a gyermek Jézussal, két oldalán, alacsonyabb fülkékben két szent alakja áll: tőle jobbra Alexandriai Szent Katalin, balra valószínűleg Szent Lúcia.Czeglédy Ilona: Diósgyőri Madonnák. In: Művészet, 14. évfolyam 12. szám (1973), p. 4 A bal felső mezőben Gábriel arkangyal lobogó ruhás alakja lebeg, az angyali üdvözlet ábrázolásának részeként. A Szűzanya lába alatt, külön keretben egy erősen hiányosan fennmaradt püspöki címer felső része látható.Mikó Árpád: A reneszánsz művészet története Magyarországon. Budapest, 2011 A mű minden alakja erősen megrongálódott. Mária felsőtestének nagy része és Jézus felsőteste hiányzik.Joó–Sólyom, 1973, p.108–109 A felső töredék egy részét erősen savas behatás érte, Mária arcát már a töredék földbe kerülésekor lezúzta egy nehéz tárgy.

Máig legrészletesebb leírását Éber László készítette el 1898-ban. A mű fő alakja, Mária trónon ül, súlyos, redőzött ruházatban – ez még a középkori művészet hatását érezteti, ahol az emberi testnek nem a hangsúlyozása, hanem az eltakarása volt jellemző, és a szépségre inkább a ruházat részletességében, redőzöttségében, éles törésvonalaiban és más apró részleteiben törekedtek.Éber László: Magyarhoni kora renaissance emlékek a Nemzeti Múzeumban. 2. rész. In: Hampel József (szerk.): Archaeologiai Értesítő, új folyam 18. kötet (1898) 1898 / 3. füzet. p. 206 Ugyanakkor már döntő módon érvényesül a reneszánsz szelleme abban, ahogy a ruházatot összhangba hozza a testrészek formájával és funkciójával. Mária minden mozdulata kirajzolódik a nehéz ruházat alatt: bal lábát kissé előretolja, a jobbat kicsit behúzza, hogy stabilabban tartsa az ülő gyermeket. Bal lábszárán megfeszül a ruha, a jobb láb eltűnik a leomló köpeny alatt, kivéve a térdét, melyen megfeszül; a ruházatnak a két térd közötti vízszintes ráncai alapul szolgálnak a kisgyermek alakjának elhelyezéséhez. Mária ruhájának mellrészét függőleges ráncok díszítik, köpenye valószínűleg takarta a bal vállát és felkarját, a gyermek mögött pedig ki volt hajtva.Éber, 1898, p. 208 A kis Jézus alakja meztelen, tartása nyugtalannak, izgő-mozgónak tűnik, anyja valószínűleg azért fogja meg a bal lábát, hogy megvédje a leeséstől. Felsőteste teljesen elpusztult, de sejthető, hogy anyja felé nyújtotta karjait. Ez az életteli gyermekábrázolás ellentétben áll a középkori szigorúbb Madonna-ábrázolásaival, ahol a kisded Jézust kedvetlen, egy helyben ülő gyermekként ábrázolják: az itáliai reneszánsz már eleven, vidám, sokszor pajkos gyermekként szereti megjeleníteni. Ezen a művön is kiemelkedik testének élethű lágysága, realisztikus gyermeki arányai. Máriának a gyermeket tartó kezei közül csak a jobb maradt sértetlen, ezen látható az ujjak finom kidolgozása.Éber, 1898, p. 209 Éber véleménye szerint a kompozíció a dombormű gyenge pontja: a főalak túlságosan kitölti a rendelkezésre álló teret, nincs körülötte szabad tér; szinte „kidagad” a keretből, ami kétoldalt összeszorítja; ez, valamint a keret dísztelen egyszerűsége Éber szerint arra utal, hogy az alkotó nem tartozott a korszak kiemelkedő olasz mesterei közé.Éber, 1898, p. 210

A két mellékalak teljes alakja az alsó töredéken látható, így majdnem egészben fennmaradtak, csak a lábuk hiányzik, illetve az arcuk van letörve. Szemből nézve jobboldalt áll Alexandriai Szent Katalin, bal kezét a szöges keréken nyugtatva, jobb kezében a vértanúságra utaló pálmaágat tartja. Arca teljesen elpusztult, csak kendője és glóriája maradt meg, reneszánsz divatú ruhájának mellrészét ékkövek és hímzés díszíti, övén díszes csat. Ruházata neki is dúsan redőzött, helyenként eltúlozva, a két kar egymáshoz viszonyítva aránytalan, az alak kissé balra dől, de részleteinek kidolgozása jól sikerült. Térben őt is kevéssé sikerült elhelyezni, a félköríves kagylóval koronázott építészeti háttér szoborfülkeként akarna funkcionálni, de az alak nem benne, hanem előtte áll.Éber, 1898, p. 211Éber, 1898, p. 212 A baloldalt álló szent jobb kezében is kivehető a pálmaág nyoma, baljában erősen sérült lábas csészét tart, benne feltehetően a szemeit, ami arra utal, Szent Lúciáról van szó. Alakja nyúlánkabb, tagjai finomabbak és mozdulata is jobban sikerült, mint a Kataliné.Éber, 1898, p. 212 Vékony, mell alatt átkötött köntöst visel, melyet csak a nyaknál díszít pár ékkő, így nem vonja el a figyelmet a test mozdulatáról. Karjának tartása, köpenyének elrendezése is jobban sikerült.Éber, 1898, p. 213

A dombormű alján, Mária alakja alatt egy címer látható, amelynek szélei túlterjednek a kereten, sőt, a talapzaton is. A címerből semmi nem maradt meg, de felső részén egy püspöki süveg vehető ki, kétoldalt pedig két angyal tartja, akik közül az egyiknek a törzse és finoman kidolgozott szárnyai viszonylag épen megmaradtak. Ennek az angyalfigurának a kidolgozása a mű egyik legjobban sikerült részlete, szárnyait valószínűleg a természetből, egy madár szárnyáról mintázták. Éber megjegyzi, hogy a címer igen nagy teret foglal el, ami az olasz kora reneszánszban sem oltáron, sem síremléken nem jellemző.

Története

A középkori és kora újkori Diósgyőrnek és környékének két jelentős épülete a vár, valamint a tőle kb. egy kilométerre, az akkori Felsőgyőr (más néven Majlád vagy Majláth) településen fekvő pálos kolostor volt.

A vár 1340-től királyi tulajdonban állt, 1424-től hagyományosan a királynék jegyajándéka volt, majd 1540-es zálogba adásától kezdve különböző földesurak tulajdonát képezte. A 16. századtól már feljegyzik egyre romló állapotát. A 18. században ismét királyi birtok lett, ebben az időszakban több leltár is készült a felszereléséről.Czeglédy Ilona: A diósgyőri vár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. pp.12–24 Kápolnája a vár keleti oldalán épült, és Diósgyőr református hitre téréséig (16. század második fele) használatban volt. A reformátusok eleinte a település régi katolikus templomát használták, amely a 16. század végére elpusztult. Az istentiszteletek innentől eleinte szabad ég alatt zajlottak, majd a vár lovagtermében, amelyet innentől „prédikáló palotaként” említenek. Az eredeti kápolnát egy 1662-es feljegyzés alapján fegyvertárként használták. Ekkor már a lovagterem sem volt használatban, mert 1658-ban a reformátusok fa templomot építettek a váron kívül.Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben – Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 3. Miskolc, 1998. pp.57–58. 1705-től ismét katolikusok a váruradalom birtokosai, és megkezdődik a település katolikus betelepítése.Balázs, 1998, pp.65–67. 1720-ban még az eredeti kápolnában zajlanak a szentmisék. Az 1746-os canonica visitatio szerint ez a kápolna már romos, az istentiszteletek átköltöztek az északi termekben kialakított kápolnába; utóbbiról azt írja, hogy a népnyelv Szent György-kápolnának tartja, de semmi jel nem utal rá, hogy fel van szentelve. Felszerelései közt vörös márvány oltárt említ Szűz Mária, Szent György, valamint Mihály és Gábriel arkangyalok ábrázolásával. A romos kápolnáról megemlíti, hogy a talapzatok alapján három oltár lehetett benne. Az 1769-es canonica visitatio, valamint az 1775-ös kincstári összeírás is említi az eredeti várkápolnát, Szentháromság-kápolna néven, de utóbbi szerint ekkor már gabonát tárolnak benne.Balázs, 1998, pp.17–19.

A pálos kolostort 1304-ben említik először. 1549-ben elpusztították, majd 1739-42 között az egyház visszaépítette, és egészen a szerzetesrendek 1786-os feloszlatásáig működött.Joó Tibor – Sólyom Dezső: A diósgyőri pálos kolostor. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, 12. (1973) pp. 87–91

A dombormű 1485 és 1490 között készült. Alkotója, Giovanni Dalmata Mátyás király szobrásza volt, akinek neve már régóta ismert a történészek előtt, de a Diósgyőri Madonna az első, teljes bizonyossággal az ő művének tekinthető műalkotás.Wolf Mária: Miskolc története 12. – Gótikus és reneszánsz leletek a diósgyőri várban. In: Déli Hírlap, 1982. január 19. Diósgyőr viszontagságos évszázadaiban a mű megrongálódott, az arcokat valószínűleg a törökök zúzták össze rajta a 16.Szendrey János: A diósgyőri vár története. In: Hadtörténelmi Közlemények 28. évf. 1. sz. (1927.) p.343 vagy a 17. században, amikor portyáik során felégették Diósgyőrt. Sok más faragott kőtömbhöz hasonlóan nem kerülte el az a sors, hogy építőanyagként hasznosítsák újra, így kerülhetett az alsó töredék a kolostor kerítésfalába annak újjáépítésekor. Nem tudni, a felső töredék mikor került a földbe, de vele egy rétegben találták meg II. Szelim oszmán szultán (1566–1574) aranypénzét, valamint egy ezüst karikagyűrűt, amelybe az 1600-as évszámot vésték.

A dombormű alsó, nagyobbik részét Bartalos Gyula egri áldozópap, amatőr régész és műgyűjtő bontotta ki 1892-ben az egykori pálos kolostor külső kerítésfalából.Szilasi Ágota, H.: Mátyás király kegyeltje. Estei Hippolit püspök reneszánsz címefreskója az egri várban. In: Megfejtett múlt 1. (Eger, 2016) Ezután egri otthonában őrizte, mint arról édesanyjának írt, 1892-es levele tanúskodik: „...hazajövet a szobámban találtam már a diósgyőri domborművet, nem sokára Veszprém megyéből is kaptam két római emlékkövet, tisztán olvasható felirattal, mindez lakásomat egy kis múzeummá avatta fel...” Itt készített róla fényképet Gerecze Péter 1897-ben. Bartalos 1898-ban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a töredéket, ahonnan 1936-ban a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került.Balogh, 1966, p. 283 Első és máig legrészletesebb leírását 1898-ban készítette el Éber László.Joó–Sólyom, 1973, p.107

A dombormű felső része a diósgyőri vár 1958–1960 közti, Komáromy József vezette feltárása során került elő az északkeleti rondella melletti törmelékhalomból. Komáromy ásatási beszámolója alapján a töredékre 1959. június 30-án bukkantak rá, 5,40 m mélységben, többszörösen átforgatott, szemetes-korhadékos részekkel váltakozó, épület- és kőtörmelékes réteganyagban, melyen már az újkori kőbányászat is rajta hagyta nyomait. Komáromy első pillantásra a Bartalos-töredék felső részeként azonosította a domborművet.Komáromy József: A diósgyőri vár rondellájában 1958-59-ben végzett régészeti kutatás. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 3. (1963) p. 170