Fazekas Csilla (Mosonmagyaróvár, 1993. február 18.) közgazdász, politikus, a Fidesz színeiben Budapest I. kerülete általános alpolgármestere.
Pályafutása Mosonmagyaróváron született 1993. február 18-án. Középiskolai tanulmányait a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban folytatta, 2010-ben "A szép magyar beszédért" Kazinczy emlékérem kitüntetésben részesült. Ezt követően Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, majd marketing mesterképzésen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Németül és angolul beszél.
Közéleti pályafutása 2017-től két éven át volt a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa Bécsben. 2021-ben a Budai Polgári Közösség elnökének választották. Az 1999-ben alapított egyesület célja a budai polgári hagyományok fenntartása, ápolása, a lokálpatriotizmus erősítése, a környezet épített és természeti értékeinek védelme, a budai polgárok kulturális igényeinek színvonalas ellátása, valamint a helyi nyilvánosság szélesítése. 2022-ben időközi önkormányzati képviselő választáson győzött Budapest I. kerületében. A képviselő-testületben a Népjóléti, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke, valamint a Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottság alelnöke lett. Kezdeményezésére fűtéstámogatást vezettek be a kerületben élőknek, csatlakoztak a Vándorbölcső mozgalomhoz és kiadták a budavári kutyás kisokost az állatvédelem és felelős állattartás népszerűsítése érdekében.
A 2024-es magyarországi önkormányzati választáson ismét mandátumot szerzett egyéni önkormányzati körzetében, és általános alpolgármesternek választották.
Munkájának fő területe a kultúra, a szociális és a civil ügyek. Kezdeményezésére az önkormányzat lokálpatrióta mesekönyvet adott ki Marci és Galagonya budavári kalandjai címmel. A kötet a Tabán és a Krisztinaváros híres helyszíneit és alakjait mutatja be játékos formában a legkisebbek és szüleik számára.
Közösségi programok kezdeményezője és szervezője: almavásárt és fenyőfavásárt szervezett, valamint sokat tesz a zöldebb lakókörnyezetért és a mindennapos testmozgás népszerűsítéséért is.
Jegyzetek
Források Fazekas Csilla alpolgármester Facebook-oldala Fazekas Csilla alpolgármester oldala a Budavári Ökormányzat honlapján Fazekas Csilla adatlapja az Önkormányzati TV oldalán
Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:Budapestiek Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek