Marcus Minucius Augurinus patrícius államférfi volt a korai Római Köztársaságban. I. e. 497-ben és i. e. 491-ben consuli hivatalt viselt, mindkét esetben Aulus Sempronius Atratinusszal közösen.
Élete Bár a Minucia gens a római történelem nagy részében plebeius család volt, eredete a patríciusok között keresendő; innen származott Minucius Augurinus is.
Fivére Publius Minucius Augurinus volt, aki i. e. 492-ben viselt consuli hivatalt.
Nemzetségéből Minucius Augurinus volt az első, aki a Köztársaság élére emelkedett. I. e. 509-ben quaestori hivatalt viselt,Broughton, vol i, pp.3 Plutarch, Parallel Lives Poplicola, 12:3 i. e. 497-ben és i. e. 491-ben pedig megválasztották consulnak; mindkét alkalommal Aulus Sempronius Atratinus volt a társa. Az első alkalommal ők szentelték fel a Forumon emelt új Saturnus-templomot és ebben az évben kezdték el ünnepelni a Saturnaliát.Livius, Ab Urbe Condita, 2.21Dionysius of Halicarnassus, Roman Antiquities, 6.1
I. e. 491-ben nagy mennyiségű gabonát importáltak Szicíliáról mert az előző évben éhínség sújtotta a várost. A szenátusban azon vitatkoztak, hogy milyen áron adják azt a népnek (amely néhány évvel korábban a szociális feszültségek miatt kivonult Rómából). A konzervatívok, élükön Cnaeus Marcius Coriolanusszal a gabonával akarták megzsarolni a népet, hogy vonják vissza a kivonulás során szerzett politikai jogait (mint a néptribunusi tisztség bevezetése).Livy, 2.34 A városban majdnem népfelkelés tört ki és amikor Coriolanust bíróság elé idézték, hogy adjon számot szavairól és ő nem jelent meg, a korábbi hőst száműzték Rómából. Később Minucius Augurinus egyike volt azon öt exconsulnak, akiket 488-ban követségbe küldtek a Róma felé tartó Coriolanushoz.Broughton, vol i. pp.6Dionysius, vii, 55.4
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:Consulok az i. e. 5. században Kategória:Ókori tisztviselők Kategória:Az i. e. 6. században született személyek Kategória:Az i. e. 5. században elhunyt személyek