A Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár egy magyar ipari üzem volt Budapest XVIII. kerületében.
Története A Continental Szalagszövőgyár Részvénytársaság 1921-ben alakult 12 millió korona alaptőkével, német és magyar textilipari és pénzügyi körök részvételével. A pestszentlőrinci Üllői út mentén modern gyártelepet építettek, ahol 1922 őszén indult meg a termelés. A vállalat korai fő profilját kalapszalagok, taft- és műselyemszalagok, írógépszalagok, majd 1925-től csipkék gyártása alkotta. Az 1920-as években folyamatos bővítések, új gépbeszerzések és a Magyar Bélésszövetgyárban való részesedés jellemezte működését. A világgazdasági válság hatására árbevételük és eredményük ingadozott, több tőkeműveletre is sor került.
A második világháború idején a gyár nyersanyaghiánnyal küzdött, vezetői közül többen a zsidótörvények miatt távoztak, 1944–45-ben pedig bombatalálatok és fosztogatások érték az üzemet. A háború után helyreállítás következett, miközben a német tulajdonrész szovjet kézbe került. A vállalatot 1948-ban államosították, 1949-ben a régi vezetés cégjegyzési jogát megszüntették.
1950-től az üzem neve Lőrinci Szalagszövő- és Csipkegyár lett, amikor a magyar csipkeverőgép-állományt ide telepítették. Ekkor kezdték el az addig importált írógépszalagok hazai gyártását is. A hagyományos taft-, ripsz- és díszszalagok mellett számos speciális termék készült, a sztahanovista korszak termelési versenyei között. 1955-ben például a szovjet hadsereg részére is gyártottak selyem díszítményeket. Az 1950-es években a gyár több átszervezést és épületátalakítást hajtott végre, valamint egy II. számú zuglói gyáregységgel működött. A korszak jelentős műszaki újítása a nylon hőrögzítő-gép megalkotása volt, amely lehetővé tette a nylon írógépszalag és más műszálas termékek gyártását. Termékválasztékuk ekkor a taft- és ripszszalagoktól a csipkéken, pólyákon és szigetelőszalagokon át a nylon nyakkendőig és sálakig terjedt. A gyár csipkekészítményeinek 40–50%-át exportálták, elsősorban Belgiumba és Hollandiába. A belföldi kereslet a klöplifüggönyök iránt volt a legmagasabb; ezek gyártását az országban egyedül a pestszentlőrinci üzem végezte 1933 óta. Az igényeket azonban az 1950-es években már meghaladták a gyár kapacitásai, ezért 1958-ban nagyobb géptelepítésekre került sor a termelés bővítése érdekében.
1960-tól a gyár nagyszabású korszerűsítést hajtott végre: új csipke- és szalagszövőgépeket állítottak üzembe, majd megérkeztek a hazai gyártású függönyverő gépek is. A termelés súlypontja a klöplifüggönyök és függönycsíkok gyártására helyeződött át, ezért több régi terméket – például a széles csipkés szekrénycsíkot – kivezettek. 1961-től az üzem készítette az orvosi műér alapanyagát is. Az 1960-as években a sálgyártás vált dominánssá, az export növekedett, és 1963-ban a gyár a Rövidáruipari Tröszthöz került. 1964-re a szövödét részben Debrecenbe telepítették, Pestszentlőrincen főként a sál-, csipke- és függönygyártás maradt meg. Az egész ország csipkeverő-gép-állománya ide került, a gyár több terméke pedig országos elismerést kapott. A legfontosabb külpiac a Szovjetunió volt. Az 1967-es szovjet megrendelés-kiesés komoly nehézséget okozott, 1969-re a hagyományos klöplifüggönyök iránti kereslet visszaesett, a gyár veszteségessé vált. Ekkor Nyíregyházi Sándor igazgató rekonstrukciós programot indított: a gépeket szintetikus csipkére állították át, és szociális fejlesztéseket végeztek. 1971-ben ünnepelték az üzem 50. évfordulóját.
Az 1970-es években a gyár termékkínálata jelentősen bővült: sálak, kendők, modern szintetikus függönyök, hálók, ipari textíliák és speciális termékek készültek, így például a Tisza Cipő felsőrész-anyaga és az Ikarus buszok hálói. A legnagyobb siker a Diolen poliészter függönycsalád volt (1977). A korszakban jelentős export folyt Európába, a Közel-Keletre és a szocialista országokba. 1976-ban a gyár „kiváló vállalat” címet kapott. Az 1980-as évekre a csipkegyártás veszteségessé vált, 1980-ban megszűnt, gépeit eladták. A vállalat eredményei visszaestek, de új beruházások indultak: Jacquard-függönygyártó gépeket telepítettek, korszerűsítették a csarnokokat, és új termékcsoportok – gumiszalagok, ruhadíszítő kellékek, védő- és mezőgazdasági hálók – jelentek meg. 1984-ben megnyílt a gyár saját mintaboltja is.
A gyár a rendszerváltás előtt még jelentős exportot bonyolított, de 1990 után a keleti piacok összeomlottak, a nyugati igényekhez pedig nehezen alkalmazkodott. 1990-ben kft-vé alakult, 1992-ben önprivatizációs engedélyt kapott, de 1994-ben felszámolási eljárás indult. 1995-ben az épületeket és gépeket árverezték. A működésből megmaradt függönygyártó gépsort a Cortina Brill Függönygyártó Kft. vásárolta meg, amely a 2010-es évekig itt folytatta a gyártást. A jellegzetes, manzárdtetős főépület – amelyet évtizedekig fenyegetett az Üllői út bővítésének terve – végül 2020-ban helyi védettséget kapott.
Források
Kapcsolódó szócikkek Budapesti gyárak listája
Kategória:Budapest XIX. kerülete Kategória:Magyarországi technikatörténet Kategória:1923-ban átadott építmények