Alan D. Lowry (Miami, Oklahoma, 1950. november 21. –) amerikai amerikaifutball-játékos és -edző, 1999 és 2013 között a Tennessee Titans speciális csapatának edzője. Korábban a csapat wide receivereit edzette.
2012-ben az Irving High School dicsőségcsarnokának tagja lett.
Fiatalkora Az Irving High School quarterbackje volt, 1969-ben érettségizett.
Játékosként A Texas Longhorns játékosaként defensive backként és quarterbackként, majd punterként játszott. Ő az utolsó csapattag, aki két pozícióban is elnyerte az All-Southwest Conference elismerést. Csapatával játszott az 1968-as állami bajnokság negyeddöntőjén, emellett baseballozott is. Másodévesen sérülések miatt csak nyolc mérkőzésen (köztük az 1970-es Cotton Bowlon játszott). Harmadévesen újra játszhatott a bowlon.
Az 1972-es Cotton Bowl után edzője visszahívta a baseballcsapatból, mivel az edzőtáborra kellett fókuszálnia. Fred Akers ekkoriban a védők helyett a támadók edzője lett, és Lowryt támadójátékossá tette. A következő szezonban egy karsérülés ellenére minden mérkőzésen kezdőjátékos volt, és quarterbackként a konferencia legjobb játékosai közé választották. Az 1973-as Cotton Bowlon a csapat quarterbackjei között a második legjobb eredményt érte el, így csapatkapitánnyá és a legértékesebb támadójátékossá választották.
1971-ben és 1973-ban a baseballcsapat kezdőjátékosa volt; 1971-ben vízisízés közben megsérült, ezért több mérkőzést kihagyott. Az 1972-es szezon amerikaifutball-edzései miatt nem játszhatott a College Worldon, de az Austin Astecas nyári mérkőzésein igen. 1973-ban beállós volt, azonban egy izomsérülés miatt be kellett fejeznie baseballkarrierjét. Diplomaszerzése idején egy évig még játszhatott volna.
Az 1973-as NFL-draftben a New England Patriots kiválasztotta. Miután karfájdalmai nem múltak, ujjai pedig elkékültek, idegsérülésre gyanakodtak, de végül vérrögöket találtak karjaiban, így májusban pályafutása befejeződött. A sérüléseket egy baseballmérkőzésen szerezte; édesapja 1972 elején vérrögök miatt hunyt el.
1989-ben a Texas Longhorns dicsőségcsarnokának tagja lett.
Edzőként 1973-ban a Texas Longhorns toborzási helyettese, 1974-ben pedig a Virginia Tech Hokies munkatársa lett. 1975-ben a Wyoming Cowboysnál Fred Akers helyettese lett, de édesanyja betegsége miatt 1976 nyarán lemondott. Anyja halálát követően a Dallas Cowboys toborzási filmjeit osztályozta, ezután Akers helyetteseként visszatért a Longhornshoz.
32 szezont töltött NFL-beli csapatoknál. 1982-től a Cowboys speciális csapatát, majd 1988 és 1990 között wide receivereit edzette; a csapat ezalatt négyszer vett részt a rájátszáson, illetve konferenciabajnokságot nyertek és az országos bajnokságon is játszottak. 1991-ben a Tampa Bay Buccaneers speciális csapatát és tight endjeit, 1992 és 1995 között pedig a San Francisco 49ers speciális csapatát edzette. Utóbbi csapat ezalatt játszott a Super Bowlon. 1996-tól tizenhét szezonon át volt a Houston Oilers munkatársa, akik ezalatt Tennessee Titansra nevezték át magukat.
Leginkább a Music City Miracle mérkőzésen kialakított „csodálatos” stratégiájáról ismert. 2000. január 8-án a Buffalo Bills elleni mérkőzésen az utolsó tizenhat másodpercben az ellenfél játékosa, Steve Christie által eldobott labdát Lorenzo Neal elkapta, majd Frank Wycheck a teljes pályán átfutva lepasszolta Kevin Dysonnak, aki touchdownnal gólt dobott.
2013. január 11-én kirúgták. 2016-tól a Ravenwood középiskola önkéntes tanácsadója.
Családja Feleségével, Donnával a Tennessee állambeli Franklinben élnek. Két lányuk (Maria és Lindsay) született.
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:A Wyoming Cowboys amerikaifutball-edzői Kategória:Amerikai amerikaifutball-játékosok Kategória:Oklahomaiak Kategória:Texasiak Kategória:Tennesseeiek Kategória:1950-ben született személyek Kategória:Élő személyek