A baby boomerek, gyakran csak boomereknek rövidítve, a csendes generációt követő és az X generációt megelőző demográfiai kohorsz. A generációt gyakran úgy definiálják, mint a második világháború után, a 20. század közepén bekövetkezett baby boom idején, 1946 és 1964 között született embereket. A dátumok, a demográfiai kontextus és a kulturális azonosítók országonként eltérőek lehetnek. A legtöbb boomer az X generáció és a millenniumi generáció szülei.
Nyugaton a boomerek gyermekkorát az 1950-es és 1960-as években jelentős oktatási reformok jellemezték, mind a hidegháború ideológiai konfrontációjának részeként, mind a két világháború közötti időszak folytatásaként. Az ő koruk a gazdasági prosperitás és a gyors technológiai fejlődés ideje volt, és sokan úgy nőttek fel, hogy azt várták, a világ idővel jobbá válik.
Amikor ez a viszonylag nagy számú fiatal tizenéves és fiatal felnőtt korba lépett, ők és környezetük egy nagyon sajátos retorikát alakítottak ki a korosztályukról és a számukból adódó társadalmi mozgalmakról. Ez hatással volt a társadalom boomerekről alkotott képére, és tovább népszerűsítette a generációs gondolkodást, ami akkoriban viszonylag új jelenség volt. Sok országban ez az időszak a háború utáni fiatalok számának ugrásszerű növekedése miatt mély politikai instabilitás jellemzője volt. Európában és Észak-Amerikában az idősebb boomerek az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek elejéig tartó ellenkultúra és annak visszhangja idején értek felnőttkorba. Az Amerikai Egyesült Államokban a fiatalabb boomerek (vagy Jones-generáció) az 1970-es évek közepétől az 1980-as évek elejéig tartó „rossz közérzet” éveiben értek felnőttkorba. Kínában a baby boom generáció tagjai átélték a kulturális forradalmat, és felnőttként az egygyermekes politika hatálya alá tartoztak.
A 21. század elején néhány fejlett országban a baby boom generáció tagjai a társadalom legnagyobb korcsoportját alkotják a helyettesítő szint alatti termékenység és a népesség elöregedése miatt. Population pyramids of the developed world without the U.S. and of the U.S. in 2030 . Az Egyesült Államokban, előrehaladott koruk ellenére, továbbra is a második legnagyobb korcsoportot alkotják a millenniumi generáció után.
Etimológia A „baby boom” kifejezés a születési ráta észrevehető növekedésére utal. A második világháború utáni népességnövekedést több újságíró is „boomnak” nevezte, köztük Sylvia F. Porter a New York Post 1951. május 4-i számában megjelent cikkében, amelyben az 1940 és 1950 közötti időszakban az Egyesült Államok népességének 2 357 000 fős növekedésére hivatkozott.Reader's Digest. August 1951, pg. 5.
A „baby boomer” kifejezés első dokumentált használata Leslie J. Nason 1963. januári Daily Press cikkében található, amelyben a legidősebb boomerek nagykorúságának közeledtével bekövetkező hatalmas egyetemi beiratkozási hullámot írja le. Az Oxford English Dictionary a kifejezés modern jelentését 1970. január 23-i The Washington Post cikkre vezeti vissza.
Időszak és meghatározások Az Egyesült Államok születési aránya (születések 1000 lakosra vetítve évente): Az 1946 és 1964 közötti időszak piros színnel van kiemelve, a születési arány 1949-ben érte el csúcspontját, 1958 körül folyamatosan csökkent, és 1965-ben elérte a háború előtti, a gazdasági válság idején mért szintet|thumb|right|250px
A baby boom generáció időtartamát illetően jelentős konszenzus van, a generációt 1946 és 1964 között születettekre kiterjedőnek tekintik olyan szervezetek, mint a Merriam-Webster Online Dictionary, a Pew Research Center, az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala, a Federal Reserve Board, az Australian Bureau of Statistics, a Gallup, a YouGov, az Australia's Social Research Center, és az United States Census Bureau, valamint Landon Jones 1980-as könyvében, a Great Expectations: America and the Baby Boom Generation című műben.
Azok közül, akik másképp határozták meg a baby boom időszakát, William Strauss és Neil Howe szerzők 1991-es Generations című könyvükben úgy definiálják ezt a generációt, mint azokat, akik 1943 és 1960 között születtek, akik túl fiatalok voltak ahhoz, hogy személyes emlékeik legyenek a második világháborúról, de elég idősek ahhoz, hogy emlékezzenek a háború utáni amerikai fellendülésre John F. Kennedy meggyilkolása előtt.
David Foot, a Boom, Bust and Echo: Profiting from the Demographic Shift in the 21st Century (1997) című könyv szerzője a kanadai baby boom generációt 1947 és 1966 között született személyekként definiálja, amikor több mint 400 000 csecsemő született. Elismeri azonban, hogy ez demográfiai definíció, és kulturális szempontból nem feltétlenül egyértelmű. Doug Owram szerint a kanadai baby boom 1946 és 1962 között zajlott, de kulturális szempontból a baby boom generáció tagjai mindenhol a háború végi években és 1955 vagy 1956 körül születtek. Az 1960-as években születettek nem érezhetik magukat kapcsolatban a korábbi baby boom generáció kulturális identitásjegyeivel.
A francia politikus Michèle Delaunay a Le Fabuleux Destin des Baby-Boomers (2019) című könyvében a baby boom generációt Franciaországban 1946 és 1973 között, Spanyolországban pedig 1958 és 1975 között helyezi el. Egy másik francia tudós, Jean-François Sirinelli egy korábbi tanulmányában, a Les Baby-Boomers: Une génération 1945-1969 (2007) címűben a generációt 1945 és 1969 között határozza meg.
A Nemzeti Statisztikai Hivatal leírása szerint az Egyesült Királyságban a 20. század közepén két baby boom volt, az egyik közvetlenül a második világháború után, a másik pedig az 1960-as években, az 1950-es évek egy részében pedig jelentősen alacsonyabb születési arány volt (de még mindig lényegesen magasabb, mint az 1930-as években vagy később, az 1970-es években). Bernard Salt az ausztrál baby boomot 1946 és 1961 közé helyezi.
Az Egyesült Államokban a generáció két nagyjából meghatározott csoportra osztható: a „vezető boomerek” (vagy „korai boomerek”) azok az egyének, akik 1946 és 1955 között születtek, és akik a vietnami háború és a polgárjogi mozgalom idején értek felnőttkorba. Ez a csoport a generáció valamivel több mint felét, vagyis körülbelül 38 002 000 embert képvisel. A generáció másik fele, amelyet általában „Jones generáció”-nak (vagy „késő boomereknek” vagy „hátsó boomereknek”) neveznek, 1956 és 1964 között született, és a Watergate-botrány és az 1970-es évek gazdasági nehézségei alatt nőtt fel. Ez a második kohorsz körülbelül 37 818 000 embert foglal magában. Mások a Jones-generáció kifejezést egy átmeneti generációra használják, amelybe azok tartoznak, akik a baby boom generáció második felében és az X generáció korai éveiben születtek, jellemzően 1954 és 1965 között.
Demográfia Ázsia
A Nagy Ugrás idején a Kínai Kommunista Párt (KKP) arra ösztönözte a párokat, hogy minél több gyermeket szüljenek, mert úgy vélte, hogy a szocialista elvek mentén történő nemzeti fejlődéshez növekvő munkaerőre van szükség. A Kína baby-boom generációja a legnagyobb a világon. A Kínában sok évet töltött újságíró és fotós, Howard French szerint 2010 közepére sok kínai városrészben aránytalanul sok idős ember élt, akiket a kínaiak maguk „elveszett generációnak” neveztek, és akik a kulturális forradalom idején nőttek fel, amikor a felsőoktatást nem ösztönözték, és sok embert politikai okokból a vidékre küldtek. Mivel Kína baby boom generációja a 2010-es évek végén és azt követően nyugdíjba vonul, a munkaerőpiacot az egygyermekes politika miatt sokkal kisebb korosztály fogja pótolni. Ennek következtében Kína központi kormánya kemény gazdasági kompromisszum előtt áll a „bot és vaj” között – mennyi pénzt fordítson az idősek támogatására szolgáló szociális jóléti programokra, például az állami nyugdíjakra, és mennyi pénzt fordítson a hadseregre a nemzet geopolitikai céljainak elérése érdekében.
A tajvani Nemzeti Fejlesztési Tanács szerint az ország népessége 2022-től csökkenni kezdhet, és a munkaképes korúak száma 2027-re 10%-kal csökkenhet. 2034-re a tajvaniak körülbelül fele 50 éves vagy annál idősebb lesz. A jelenlegi ütem mellett Tajvan nyolc év alatt fog átalakulni idősödő társadalomból szuperidős társadalommá, ahol a lakosság 21%-a 65 év feletti lesz, míg Szingapúrban ez hét év, Dél-Koreában nyolc év, Japánban 11 év, az Egyesült Államokban 14 év, Franciaországban 29 év, az Egyesült Királyságban pedig 51 év alatt fog bekövetkezni.
Japán jelenleg a világ egyik legidősebb népességével rendelkezik, és a termékenységi ráta tartósan a helyettesítési szint alatt van, jelenleg 1,4 gyermek/nő. Japán népessége 2017-ben érte el csúcspontját. Az előrejelzések szerint 2040-re az idősek a japán népesség 35%-át fogják kitenni. 2018-ban Japán már szuperöregedő társadalom volt, lakosságának 27%-a volt 65 évnél idősebb. A kormányzati adatok szerint Japán teljes termékenységi rátája 2017-ben 1,43 volt. A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézete szerint Japánnak az egyik legidősebb népessége van a világon, 2017-ben az átlagéletkor 47 év volt.
Dél-Koreában a koreai háború után baby boom következett be, és a kormány ezt követően arra ösztönözte az embereket, hogy ne legyen több mint két gyermekük párként. Bár Dél-Korea termékenységi rátája az 1970-es évekig jól meghaladta a helyettesítési szintet, azóta azonban a fiatalok romló gazdasági kilátásai és a nők emancipációja miatt csökken. Az utóbbi időben a dél-koreai kormány számos intézkedést hozott a nemzeti termékenységi ráta növelése érdekében, azonban ezek az intézkedések kudarcot vallottak, és Dél-Korea továbbra is a világ egyik legalacsonyabb termékenységi rátájával rendelkezik, ahol az egy nőre jutó teljes termékenységi ráta kevesebb, mint 1 gyermek.
Európa
1750 és 1950 között Nyugat-Európa a magas születési és halálozási arányokról az alacsony születési és halálozási arányokra váltott át. Az 1960-as évek végére vagy az 1970-es évekre az átlagos nő kevesebb mint két gyermeket szült, és bár a demográfusok eleinte „korrekciót” vártak, ilyen fellendülés soha nem következett be. Annak ellenére, hogy a 20. század végén (az 1980-as és 1990-es években) néhány európai országban, különösen Franciaországban és Skandináviában, emelkedett a teljes termékenységi ráta, az soha nem tért vissza a helyettesítési szintre; az emelkedés nagyrészt annak volt köszönhető, hogy az idősebb nők megvalósították anyai álmaikat. Az Európai Gazdasági Közösség tagállamaiban 1960 és 1985 között nemcsak a válások és a házasságon kívüli születések száma nőtt folyamatosan, hanem a termékenységi ráta is csökkent. 1981-ben az iparosodott világ országait felmérő kutatás megállapította, hogy míg a 65 év felettiek több mint fele úgy gondolta, hogy a nőknek gyermekekre van szükségük az önmegvalósításhoz, a 15 és 24 év közöttiek (a fiatalabb baby boom generáció és az idősebb X generáció) csak 35%-a értett egyet ezzel. A termékenység csökkenése az urbanizációnak és a csecsemőhalandóság csökkenésének volt köszönhető, ami csökkentette a gyermeknevelés előnyeit és növelte annak költségeit. Más szavakkal, kevesebb gyermekbe többet befektetni gazdaságilag ésszerűbbé vált, ahogyan Gary Becker közgazdász is érvelt. (Ez az első demográfiai átmenet.) Az 1960-as évekre az emberek a felsőoktatáshoz való hozzáférés és az az iránti törekvés, valamint a korábban csak a kulturális elit kisebbsége által gyakorolt életmódértékek elterjedése miatt a hagyományos és közösségi értékektől a kifejezőbb és individualistább világnézetek felé fordultak. (Ez a második demográfiai átmenet.)
A 21. század elején Európa népessége öregszik. Ez a probléma különösen élesen jelentkezik Kelet-Európában, míg Nyugat-Európában a nemzetközi bevándorlás enyhíti. Eric Kaufmann, Roger Eatwell és Matthew Goodwin demográfusok és politológusok kutatásai szerint az ilyen bevándorlás által kiváltott etnodemográfiai változás az egyik fő oka a gazdag liberális demokráciákban tapasztalható nemzeti populizmus formájában megnyilvánuló közvélemény-ellenállásnak, amelynek egyik példája a 2016-os brit EU-tagsági népszavazás (Brexit).