Románia 1923-ban elfogadott alkotmánya a két világháború közötti Román Királyság alaptörvénye volt 1923–1938, illetve részlegesen 1944–1947 között. Azzal a céllal készült, hogy az 1918-as nagy egyesülést, azaz Nagy-Románia kialakulását követően egységesítse az államszervezetet, és alkalmazkodjon a megváltozott társadalmi-gazdasági helyzethez. Az alkotmány, amely az országot egységes nemzetállamként határozta meg, sokat megőrzött az első, 1866-os alkotmány előírásaiból, de összességében demokratikusabb volt annál. Biztosította a férfiak általános, egyenlő és titkos választójogát, megnyitotta az utat a nők és a zsidók emancipációja számára, megerősítette a törvényhozás szerepét, de az uralkodó számára is jelentős jogköröket biztosított.

Az 1923-as alkotmány egyes elvei és értékei megjelennek a jelenleg (2025-ben) hatályos 1991-es alkotmányban is.

Története bélyegkép|Nagy-Románia 1930-ban bélyegkép|A Gazeta Transilvaniei 1923. március 11-i számának címlapja. A vezércikk címe: Harc a liberális alkotmány ellen Az első világháborút követően, mivel az újonnan létrejött Nagy-Románia részei (Regát, Besszarábia, Bukovina és Erdély) korábban különböző alkotmányos rendszerekhez tartoztak, szükségessé vált az állam szervezetének egységesítése. Szintén a változás igénye felé mutattak az ország első alkotmányának elfogadása (1866) óta bekövetkezett társadalmi változások. Fontos kérdéskört jelentett az ország lakosságának 18%-át kitevő kisebbségek ügye, amely a Párizs környéki békeszerződések során a leghosszabb ideig egyeztetett kérdés volt. Az alkotmány kérdése egyre fontosabbá vált a politikai pártok és csoportok, illetve a közélet szereplői számára, akik ezzel kapcsolatos elgondolásaikat a sajtóban, a pártok programjaiban, előadásokon és vitákon tették közzé.

Az első alkotmánytervezetet a Nemzeti-Liberális Párt körei tették közzé 1921. márciusban. Ugyanezen év nyarán Kolozsváron jelent meg Romul Boilă alkotmányjogász tervezete, amely a Román Nemzeti Párt hatását tükrözte. A Parasztpárt első, 1921. novemberi kongresszusán fogadta el Constantin Stere alkotmányjogász tervezetét. 1922-ben Cernăuţi-ban jelent meg a bukovinaiak álláspontját tükröző tervezet, Constantin Berariu munkája.

1922. január 19-én a Nemzeti Liberális Párt alakított kormányt Ion I. C. Brătianu vezetésével. Két nappal később a párt arra kérte Ferdinánd királyt, hogy új választásokat írjon ki, és a megválasztandó országgyűlés legyen alkotmányozó gyűlés. Az 1922. márciusban tartott visszaélésekkel és csalásokkal terhelt választásokon a Nemzeti Liberális Párt szövetségeseivel együtt kétharmados többséget szerzett a parlamentben, így megnyílt az út politikai és gazdasági elképzeléseik megvalósítására. Az ellenzéki pártok alkotmányellenesnek tartották az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakulását, és bejelentették, hogy nem ismerik el jogszerűen az ily módon megalkotandó alkotmányt, és nem vesznek részt a június 19-ével kezdődő ülésszakon. Az alkotmány tervezete 1923. március 5-én került a parlament elé. Március 17-én Sándor József, az Országos Magyar Párt képviselője szólalt fel, elutasítva az alkotmányt, egyrészt az alkotmányozás körülményei, másrészt az 1919-ben aláírt párizsi kisebbségi szerződés be nem tartása miatt. Az erdélyi szászok, akik az 1919-es medgyesi gyűlésen egyetértettek Erdély Romániához csazolásával, szintén az alkotmány ellen léptek fel, mivel az nem tartalmazta a gyulafehérvári határozatokat.

A tervezet általános vitája március 19-én zárult, és ezután következett a cikkelyenkénti szavazás, amelynek során a szöveg kevés módosítást szenvedett. Március 26-án illetve 27-én képviselőház és a szenátus megszavazta az új alkotmányt, amelyet a király március 28-án írt alá, és a március 29-i hivatalos közlönyben jelent meg.

Számos kormányválság után, és a politikai élet radikalizálódása közben 1938. február 10-én II. Károly feloszlatta a parlamentet, bevezette a királyi diktatúrát, és megbízta Istrate Micescut egy új alkotmány kidolgozásával. A sietve elkészült szöveget február 20-án népszavazással erősíttette meg, majd február 27-én kihirdették az új alkotmányt, ezzel az 1923-as alkotmány érvényét vesztette.

1926-tól kezdve került sor a jogszabályok felülvizsgálatára, egységesítésére és alkotmányosságuk ellenőrzésére. A jogegységesítési munka Besszarábia vonatkozásában 1928-ban, Bukovina esetében 1938-ban, Erdélyre vonatkozóan 1943-ban fejeződött be.

Az 1944. augusztus 23-i fordulatot követően szeptember 2-án I. Mihály rendelete részlegesen hatályba helyezte az 1866-os és az 1923-as alkotmány egyes rendelkezéseit; a gyakorlatban azonban a szovjet megszállás miatt az alkotmány rendelkezései nem érvényesültek. 1947. december 30-án a Román Népköztársaság kikiáltásáról szóló törvény visszavonta Mihály királynak ezt a rendeletét.

Az 1923-as alkotmány egyes elvei és értékei megjelennek a jelenleg (2025-ben) hatályos 1991-es alkotmányban is.

Tartalma Az alkotmány nyolc fejezetből és 138 cikkelyből állt, melyeknek jelentős része a korábbi alkotmányból származott: 87 cikkely változtatás nélkül vagy minimális változtatással került bele.

Alapvető rendelkezések és jogok A kinyilvánított elvek a népszuverenitás, a hatalmi ágak szétválasztása, a jogállam és a decentralizáció voltak. Az állampolgári jogokat nemzetiségtől, nyelvtől és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül biztosította, garantálta a tulajdonhoz való jogot, és előírta az ásványi kincsek államosítását. Az országot „egységes és oszthatatlan nemzeti állam”ként határozta meg, melynek területe területe elidegeníthetetlen, és ahova „idegen népfajok nem telepíthetők”. Biztosította a szólási-, gyülekezési- és sajtó szabadságot.

Államszervezet Az alkotmány a szenátusból és képviselőházból álló országgyűléshez és a királyhoz rendelte a törvényhozó hatalmat. A végrehajtó hatalom a királyhoz tartozott, aki azt a minisztertanács által gyakorolta, a bírói hatalom pedig a bírói hatóságok körébe tartozott. A szavazati jogok tekintetében az 1923-as alkotmány kiterjesztést jelentett az előző alkotmányhoz képest: általános, egyenlő, közvetlen, kötelező és titkos szavazati jogot jelentett a férfiak számára. A képviselőháza megválasztása közvetlenül történt, a szenátus tagjait különböző testületek választották, illetve egyes személyek hivatalból a szenátus tagjai voltak: a trónörökös, a metropoliták, az ortodox és a görögkatolikus egyház megyéspüspökei, az állam által elismert vallási felekezetek egyházfői, a Román Akadémia elnöke, korábbi miniszterelnökök (ha legalább négy évig hivatalban voltak), korábbi miniszterek (ha legalább hat évig hivatalban voltak), a törvényhozó testületek volt elnökei (ha legalább hat évig viselték a tisztséget), korábbi szenátorok és képviselők (ha legalább tíz törvényhozásnak voltak tagjai), a legfelsőbb bíróság korábbi elnökei, nyugalmazott és tartalékos tábornokok (bizonyos feltételekkel és létszámkorláttal), valamint az 1918-as egyesülést kimondó kisinyovi, csernovici és gyulafehérvári nemzetgyűlések elnökei.

Külön cikk rendelkezett arról, hogy a trón I. Károly király egyenes törvényes leszármazóinak ágán öröklődik, az elsőszülöttség rendje szerint, a nők és leszármazottjaik kizárásával. Ugyan az alkotmány végrehajtó hatalommal ruházta fel a királyt, de a király által kinevezett miniszterek tartoztak felelősséggel; az uralkodó minden ténykedését egy miniszternek kellett ellenjegyeznie, aki ezáltal vállalta a felelősséget.

Gazdasági kérdések A gazdaság fejlődése miatt különböző gazdasági kérdések is bekerültek az alkotmányba: a 19. cikk a bányászatról, a 20. cikk a közlekedésről, a 21. cikk az iparról szólt, a 112. cikkben pedig a monopóliumokat szabályozták. A 131. cikk beemelte az alkotmányba az ország különböző területeire vonatkozó 1920-1921-ben meghozott agrártörvényeket. A tulajdonhoz való jogot garantálta, de a magántulajdont nem minősítette szentnek és sérthetetlennek, mint az előző alkotmány; kisajátításokat csak meghatározott állami célok érdekében lehetett végezni.

Társadalmi kérdések A 126. cikk hivatalos nyelvként a román nyelvet rögzítette. A 22. cikk kinyilvánította, hogy „a román ortodox egyház a románok nagy többségének vallása lévén, az ortodox egyház uralkodó egyház a román államban; a görögkatolikus egyháznak pedig elsőbbsége van a többi felekezetek elôtt.” Az alkotmány 6. cikke lehetővé tette a nők politikai jogainak elismerését, amelyet egy külön, kétharmad többséggel megszavazandó törvény hatáskörébe rendelt. A 133. cikk elismerte a regáti zsidók honosítását és egyenjogúságát; ezt még az 1878-as berlini kongresszus írta elő a román állam függetlensége elismeréséért cserébe.

Megítélése Román és magyar szerzők egyetértenek abban, hogy az 1923. évi alkotmány Románia jogtörténetének kiemelkedő eredménye: illeszkedett a kor demokratikus irányvonalához és választ adott az állam területi és népességnövekedéséből fakadó integrációs kihívásokra. Összehasonlítva elődjével, az 1866-os első alkotmánnyal, illetve a következő, diktatórikus jellegű alkotmányokkal (1938, 1948, 1952, 1965) ezt tartják Románia legjobb alkotmányának, a hatályos alkotmányt leszámítva. Egy, a román királyi család weblapján megjelent cikk egyenesen az 1923-as alkotmány újbóli hatályba helyezésének előnyeit tárgyalja.

Ugyanakkor az is tény, hogy konszenzus nélkül született, és számos hiányossága volt: következetlenségeket és ellentmondásokat tartalmazott, nem tartalmazott semmilyen rendelkezést a nemzeti kisebbségek védelmére, nem tartotta be a gyulafehérvári határozatokat, a népakarat megnyilvánulását a mindenkori kormány ellenőrizte, így az általános választójog üres szólam maradt.

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Alkotmány 1923 Kategória:Alkotmányok Kategória:1923