Ruben Sosa Ardaiz (Montevideo, 1966. április 25. –) uruguayi válogatott labdarúgó.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Danubio csapatában kezdte, ahol fiatalon kitűnt gyorsaságával, technikai képzettségével, lövőerejével és már 15 évesen bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. Teljesítményének köszönhetően 1985-ben Európába szerződött a spanyol Real Zaragozához, ahol három évet töltött. 1988 és 1992 között az olasz Lazio játékosaként vált nemzetközileg ismertté. Rómában több idényen át meghatározó szerepet töltött be, a közönség kedvence lett. 1992 és 1995 között az Internazionale játékosa volt, melynek tagjaként az 1993–94-es szezonban megnyerte az UEFA-kupát. Az 1995–96-os idényben Németországban játszott a Borussia Dortmundban és az év végén csapatával megnyerte a Bundesligát.
Később megfordult még a spanyol Logroñés együttesében, de mindössze néhány mérkőzésen szerepelt és 1997-ben hazatért Uruguayba a Nacionalba, mellyel három bajnoki címet szerzett (1998, 2000, 2001). 2002-ben rövid ideig a kínai Sanghaj Senhua csapatában játszott, majd visszatért a Nacionalhoz. 2006-ban a Racing Montevideo színeiben fejezte be a pályafutását.
A válogatottban 1984 és 1995 között 46 mérkőzésen szerepelt az uruguayi válogatottban és 15 gólt szerzett. Tagja volt az 1987-ben és 1995-ben Copa Américát nyert válogatottak keretének és részt vett az 1989-es és az 1993-as Copa Américán, valamint az 1990-es világbajnokságon, ahol a Spanyolország, a Belgium, és a Dél-Korea elleni csoportmérkőzésén kezdőként, az Olaszország elleni nyolcaddöntőben pedig csereként lépett pályára.
Sikerei, díjai Real Zaragoza Spanyol kupagyőztes (1): 1985–86 Internazionale UEFA-kupa győztes (1): 1993–94 Borussia Dortmund Német bajnok (1): 1995–96 Nacional Uruguayi bajnok (3): 1998, 2000, 2001 Uruguay Copa América győztes (2): 1987, 1995 Egyéni Az uruguayi bajnokság társgólkirálya (1): 1998 (13 gól) A Copa Libertadores társgólkirálya (1): 1999 (6 gól) Jegyzetek
Források
Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Uruguayi labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Danubio labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:Az SS Lazio labdarúgói Kategória:Az Internazionale labdarúgói Kategória:A CD Logroñés labdarúgói Kategória:A Borussia Dortmund labdarúgói Kategória:A Club Nacional de Football labdarúgói Kategória:A Sanghaj Greenland labdarúgói Kategória:Az 1990-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Copa América-győztes labdarúgók Kategória:Német bajnok labdarúgók