Babos Károly (Budapest, 1955. április 11. –) néptáncos, táncpedagógus, zenész, rendezvényszervező.

Élete 1973-ban finommechanikai műszerész lett. 1988-ban néptáncpedagógusként végzett az Állami Balett Intézetben. 2003-ban kulturális menedzser képesítést szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

1976-1995 között a Bihari János Táncegyüttes táncosa, majd tánckarvezetője. 1983-1988 között a Nemzeti Színház Nemzeti Stúdiójában, 1991-1996 között pedig a Nemzeti Színház Nemzeti Színi Akadémián tánctanárként dolgozott.

1987-1991-ben a Kertészeti Egyetem Táncegyüttesének együttesvezetője volt.

Zenei pályafutása alatt (ütőhangszeresként), négy együttesben játszott: 1994-ben a Bihari-sokk zenekarban, 1995-ben a Kimnowak zenekarban, 1996-ban az Etnofon Zenei Társulásban, 1998-2008 között pedig az Odessa Klezmer Bandben.

Rendezvényszervezőként dolgozott a Hagyományok Házában, létrehozta a Babosart rendezvényszervező irodát. 2002–2007 között a kerepesi Művelődési Ház igazgatója volt, ügyelőként dolgozott a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben, ahol színpadmester is volt, valamint a MOM Kulturális Központ műszaki vezetőjeként is dolgozott. 2018 óta Visual Europe Groupnál szcenikus, színpadmester a Pesti Vigadóban.

A budapesti Vörösmarty téren több mint 10 évig állította össze és szervezte az évenként megrendezésre kerülő Karácsonyi Vásár színpadi programjait. Ezen kívül több, nívós fővárosi nagy rendezvény szervezésében és lebonyolításában vett részt (Mesterségek Ünnepe, Nemzeti Vágta, Nyár a Lánchídon, Európai Autómentes Nap, Budapesti Búcsú – Hősök tere 4X4 jazz-tér/Jazz koncertek, Bor és Pezsgő Fesztivál, Pünkösdi Fesztivál – Szentedre, Skanzen, Jazz és Tánc az Operában, Jazz és Dal az Operában, Találkozások – Művészetek Palotája – Majazz, Győri Filharmonikusok, CIOFF World Folkloriada – Hungary).

2009-2011-ben fesztiválminősítőként dolgozott, a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program általa minősített fesztiváljai: Debreceni Civis Korzó, Gyereksziget, Duna Menti Folklórfesztivál, Veszprémi Ünnepi Játékok.https://babosart.hu/m1.html

Koreográfusi munkái Karnyóné szerelme – rendező: Ivánka Csaba Piros bugyelláris – rendező: Ruszt József A velencei kalmár – rendező: Sík Ferenc

Főbb asszisztensi munkái

1982–1987 Kőműves Kelemen – Pesti Színház – rendező: Marton László 1991 Kőműves Kelemen – Izrael, Tel-Aviv, Habima – rendező: Marton László 1985. István a király – Nemzeti Színház – rendező: Kerényi Imre 1986. Advent a Hargitán – Nemzeti Színház – rendező: Sík Ferenc 1988. Nostoi – Dél-Korea, Szöul (asszisztens, táncos szólista) – rendező: Jancsó Miklós 1991, 1993 Hegedűs a háztetőn – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy – rendező: Schlanger András 1997. Sárga csikó – Csiky Gergely Színház, Kaposvár rendező: Bezerédi Zoltán

Főbb színházi és filmes munkái 1992. Kék Duna keringő – szereplő – rendezte: Jancsó Miklós 1997. Ég és Föld – Veszprémi Petőfi Színház – zenész, rendezte: Silló Sándor A negyedik kapu – Tatabányai Jászai Mari Színház – zenész Kaukázusi Krétakör – Tatabányai Jászai Mari Színház – zenész, rendezte: Novák Eszter 2009. Oda az igazság – zenész – rendezte: Jancsó Miklós

Jegyzetek

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Magyar néptáncosok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar népzenészek