A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Vármegyei Levéltára (MNL VaVL; 2012 előtt Vas Megyei Levéltár) Magyarország állami levéltárainak egyike, Vas vármegye hivatalos levéltára, a vármegye és a megyeszékhely Szombathely egyik legfontosabb közművelődési intézménye, és egyben a vármegye leghosszabb ideje fennálló intézménye. 2012 óta a Magyar Nemzeti Levéltárhoz tartozik, annak területi illetékességű tagegységeként.

A levéltár székhelye Szombathelyen, a Hefele Menyhért utca 1. alatt található, de az intézmény összességében négy épületben, mintegy 6000 négyzetméter területen működik; az őrzött iratok mennyisége megközelíti a iratfolyómétert. Az iratanyagra általánosan jellemző, hogy a közlevéltárak 1950-es állami irányításba vétele előtt más-más levéltárak anyagába tartoztak.

Története A vármegyei levéltár története Vas vármegyében a vármegye működése szempontjából fontos iratok rendezése és feldolgozása a 18. században indult meg. Balogh Gyula Vas vármegyei főlevéltárnok volt az elsők egyike, aki felismerte, hogy az objektív tényeket megőrző régi iratgyűjtemények nemcsak a tudósok, hanem a nagyközönség számára is értéket képviselnek, forrásanyagot biztosíthatnak. Ennek fényében határozta meg működési idejére a vezetése alatt álló intézmény hivatását is, a következő módon: „A levéltárak ama bűvös lámpák a haza tudósainak kezében, melyek világánál szemlélik az elmúlt századok képét.”

A történeti Vas vármegye levéltárának legkorábbi iratai a 14. századtól maradtak fenn, de a 16. század végét megelőző időszak tekintetében inkább csak szórvány iratanyagról lehet beszélni. Fő oka ennek az volt, hogy a vármegyének sokáig nem volt állandó székhelye, így a fontos aktákat ládákban őrizték, mindig az arra kijelölt ispán, alispán vagy hivatalnok lakóhelyén. Kötelezővé csak az 1723. évi 83. törvénycikk tette a vármegyék számára, hogy közgyűlési irataik biztonságos őrzésére megfelelő épületről gondoskodjanak. Szombathelyen ehhez képest is csak fél évszázaddal később, 1775 és 1779 között emelték azt az épületet, amely már kifejezetten megyeháza céljára létesült, és amelynek földszintjén a levéltár is stabil helyet kaphatott. Az iratok kezelőjét ettől az időtől kezdve levéltárnoknak nevezték.

Az iratanyag rendezéséről a legkorábbi adat 1840-ből származik, illetve azt is tudjuk, hogy a levéltár helyiségei a folyamatos iratgyarapodás miatt addigra már szűkösnek bizonyultak. Újabb előrelépésre, és a megfelelő elhelyezésre azonban azt követően nyílt lehetőség, hogy 1872-ben – a közigazgatás és bíráskodás szétválasztását követően – a vármegye új börtönt építtetett. Ekkor született határozat arról, hogy a megyeháza udvarán levő, funkcióját vesztett megyebörtönt és a hozzá tartozó dologházat levéltárrá alakítják. A levéltár tényleges költöztetésére még ezután is sokat kellett várni, arra csak 1890-ben került sor. Az intézmény azóta is folyamatosan használja az épületet, benne az eredeti, galériás fa állványzatrendszerrel.

A második világháború utolsó időszakában, a front közeledtével a vármegye jegyzőkönyveit és más fontosabb iratait Ausztriába menekítették, ahonnan azok csak 1948-ban kerültek vissza Szombathelyre. Az előrelátás helytállónak bizonyult, ugyanis a város 1945. március 4-i bombázása a levéltár épületében is súlyos károkat okozott. Az egyik tűzfal kidőlt, a légnyomás mintegy 2500 folyóméter iratot szórt szét. Számos dokumentum megsemmisült, de a megmentett anyagok rendezése, áttekinthető állapotba hozatala is több évet vett igénybe.

A második világháború vége óta a megyei levéltár illetékessége, a szocialista államberendezkedés irányelveinek megfelelően végrehajtott átalakítások eredményeként – az egyházi vonatkozású anyagok egy részének kivételével – a megyében képződött szinte valamennyi iratanyagra kiterjed. Az archívum 1950-től a Vas megyei Közlevéltár, majd 1952-től 1967-ig Szombathelyi Állami Levéltár nevet viselte. 1968. január 1-jétől egy kormányhatározat alapján került – mint megyei fenntartású közgyűjtemény – Vas Megye Tanácsa Végrehajtó Bizottsága hatáskörébe, Vas Megyei Levéltár néven. 1972-ben Kőszegen egy fióklevéltára is létrejött, ez azóta Kőszeg város iratanyagát őrzi.

Hosszú évtizedek kínzó helyhiányán a 2000-es évek elején egy nagy összegű címzett állami támogatás segített, aminek révén egy új szombathelyi épülettel gazdagodott az intézmény. A kifejezetten levéltári célra tervezett, nagy alapterületű, korszerű létesítményt függőfolyosó kapcsolja a régi épülethez. Az intézmény 2012. október 1. óta a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) tagintézménye, jelenlegi hivatalos elnevezését 2023-ban nyerte el, a megyék vármegyékké való átnevezésével párhuzamosan.A levéltár létrejötte. MNL VaVL; hozzáférés: 2025. december 21.

A szombathelyi városi levéltár története Szombathely, mint püspöki mezőváros hivatalos iratait a történelmi időkben a városházán őrizték, kezelőik a kor általános gyakorlatának megfelelően a mindenkori jegyző volt. A középkori eredetű iratanyag 1605-ben megsemmisült, mert a város, Bocskai István hajdúitól való félelmében az egészet a biztonságosabbnak vélt Németújvár várába menekítették. Ironikus módon az iratok az eredeti helyükön valószínűleg épségben maradtak volna, Németújváron viszont nem sokkal ezután tűz ütött ki a várban és pontosan az az épületszárny égett le, ahol a levéltári anyagot elhelyezték. A szerencsétlenségben megsemmisült Szombathely összes régi kiváltságlevele és jegyzőkönyve; utóbbiak éppen ezért csak 1606-tól kezdődően maradtak fent.

Az archív iratok rendezéséről szóló, legelső ismert városi határozat 1741-ből való, így addig az iratoknak vélhetően csak gyarapítása és őrzése történt a levéltárban. 1838-ban az iratanyag költöztetésére került sor, mivel a tanács a mai Szily János utca 6. szám alatt álló épületbe költözött át, és oda szállították át a levéltárat is. Egy évszázaddal később ez szerencsés döntésnek bizonyult, mivel az ott őrzött régi iratok épségben vészelték át a második világháborút – nem úgy, mint az újabb kori, főleg műszaki iratok, amiket a Berzsenyi Dániel téren álló városházán tároltak, azt az épületet ugyanis az 1945. évi bombatámadás romba döntötte, és az ottani iratanyag megsemmisült.A levéltárban őrzött iratanyag. MNL VaVL; hozzáférés: 2025. december 21.

Iratanyaga, értékei Vas vármegye levéltárának legértékesebb darabjai azok az oklevelek – összesen 684 darab –, amelyek még a mohácsi csatát megelőzően keletkeztek, tehát mára több mint fél évezredesek. Komoly értéket képviselnek a vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek is, amelyek sorozata 1595-től egészen 1849-ig folyamatos. További említést érdemlő iratok még a 17. századtól fennmaradt úrbéri összeírások, a Mária Terézia-féle úrbérrendezés iratai, az országgyűlési követutasítások, a határjárások gyűjteménye és a királyi adománylevelek. Különösen látványos a művészi kivitelű nemesi címeresleveleket magában foglaló gyűjtemény.

Gazdaságtörténeti szempontból értékesek a vármegyei adószedők 17–19. századi iratai, valamint a különféle cégek, vállalatok, szövetkezetek 19–20. századi dokumentációi. A sokezer darabot kitevő térkép- és tervtár is sok ritkaságot, egyedileg, kézzel rajzolt településtérképet és fontos középületek tervrajzait őrzi. E levéltár őrzi a trianoni békediktátum nyomán elcsatolt Felsőőri, Németújvári és Muraszombati járás iratait is.

A városi iratanyag a történelmi hányattatások ellenére is gazdag, sőt a polgári kori közigazgatási anyag szinte teljesnek mondható. A közgyűlési, polgármesteri iratok és a mérnöki hivatal anyaga értékes alapot kínálnak várostörténeti kutatásokhoz, csakúgy, mint a ritkaságokat is tartalmazó képeslap- és fényképgyűjtemény. Az egyházi eredetű anyagból kiemelést érdemelek a Vasvár–Szombathelyi Káptalan hiteleshelyi levéltárának jegyzőkönyvei, melyek több mint három évszázadot ölelnek fel az 1543–1874 közti évekből.

A gyűjtemény különlegességei Irattároló szekrény a 18. századból A levéltár központi épületének földszinti folyosóján ma is látható az a régi irattároló szekrény, amely eredetileg Szombathely város aktáinak elhelyezésére készült. A 42 fiókos szekrényt a város 1787 áprilisában rendelte meg, mivel akkorra az őrzött iratmennyiség áttekinthetetlenné kezdett válni, a tárolására használt ládák kezelése pedig igen nehézkes volt. Simon Antal szombathelyi asztalos május 16-án nyújtotta be árajánlatát a városi tanácshoz egy 537 cm hosszú, 215 cm magas és 46 cm mély szekrény elkészítésére, amiért összesen 50 forint munka- és anyagdíjat kért. A tanácsnak nem volt ellenvetése, sőt júniusban már a szükséges rézfogantyúkat is megrendelte Bájer Antal lakatostól. Szeptemberre elkészült a díszes szekrény és annak zöld festése is; a bútort vélhetően a város tanácstermében állították fel.

A levéltárnak a Szily János utcába való költöztetésekor a szekrényt két részre bontották. Talán ez lehetett az oka annak, hogy az utókor sokáig patikabútornak tartotta, bár hozzájárulhatott ehhez az is, hogy a megtervezésében valószínűleg részt vett Gutten György városbíró is, aki gyógyszerész volt. A szekrény felső párkányán végigfutó, kronogramos latin nyelvű szöveg azonban nem hagy kétséget bútor eredeti funkciójára, sőt a készítés idejére nézvést sem. A TABVLARIVM HOC SERVANDIS SVIS ACTIS SENATVS SABARIENSIS POSVIT CVRANTIBVS GENEROSIS GEORGIO GVTTEN PRETORE PROVTI ET ANTONIO EBERL PRIMARIO ATQVE IOANNE ERDELY ALTERO NOTARIIS (magyar fordításban: „Ezt a szekrényt, iratainak megőrzésére a szombathelyi tanács készíttette, Gutten György városbíró, Eberl Antal első- és Erdélyi János másodjegyző hivatali idejében”) feliratból, a római számként értelmezhető betűk összeadásával – némi kegyes csalást megengedve – pontosan kihámozható a készítés évszáma, 1787 és a szekrényt megrendelő tisztviselők hivatali idejének befejező éve, 1790. A kronogram ma hiányos, mert a bútor 1989-es restaurálásakor a felirat utolsó három betűjét elfelejtették pótolni.

A vármegyei börtön A levéltár régi épülete 1832 és 1836 között vármegyei börtön és dologház céljára készült és a maga idejében az ország egyik legmodernebb rabtartó létesítménye volt, ahol a 19. század számos híres vagy hírhedt alakját őrizték. Az azóta eltelt, közel 200 év alatt az épület több átalakításon esett át, de a 2002-es felújítással visszanyerte eredeti formáját. A föld alatti börtöncellák egy része ma is az eredetit megközelítő állapotában látható; a levéltárséták népszerű helyszíne az a cella, ahol a hagyomány szerint Savanyú Jóska bakonyi betyár is raboskodott.

Az első ismert hazai címeradományozás A magyar nyelv címer szava a francia „cimiére” (=sisakdísz) szóból ered, első írásos hazai említése pedig Károly Róbert 1326. április 7-én kelt oklevelében olvasható, amely okirattal az uralkodó sisakdíszt adományozott egy Imre fia Miklós nevű lovag számára, és amely oklevél a Vasvár-Szombathelyi Káptalan Hiteleshelyi Levéltárában őrződött meg a mai kor számára. Az iratból kiderül, hogy nem ez volt király legelső címeradományozása, de a legkorábbi olyan, aminek okirata fenn is maradt.

Az oklevél sajnálatos nevezetessége egy hamisítási kísérlet is: a szöveg negyedik sorában ugyanis, valamikor a későbbi századokban a „Nicolai filii Emerici filii” utáni szövegrészt kikaparták, és a helyére, láthatóan eltérő betűkkel és tintával a „Nag de comitatu Soproniensi” szavakat írták.Levéltártörténeti érdekességek. MNL VaVL; hozzáférés: 2025. december 21.

Díjak, elismerések A levéltár által elnyert díjak Az Év Levéltára díj (2019) A levéltár munkatársai által elnyert főbb díjak Pauler Gyula-díj: Bariska István kőszegi fióklevéltár-vezető (2003) Tilcsik György igazgató (2003) Szabó Ervin-emlékérem: Kiss Mária főlevéltáros, igazgatóhelyettes (1978) Széchényi Ferenc-díj: Kiss Mária ny. igazgató (2005) Tilcsik György igazgató (2010)

Nevezetesebb munkatársai, vezetői

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyarország levéltárai