A Liverpooli katedrális (Liverpool Cathedral) az Anglikán Egyház székesegyháza az angliai Liverpool városában. A Liverpooli püspök székhelye és a Liverpooli egyházmegye anyaegyháza. A templomot hivatalosan Liverpooli Krisztus-székesegyháznak nevezik. Ez Nagy-Britannia legnagyobb székesegyháza és vallási épülete, valamint a világ nyolcadik legnagyobb alapterületű temploma.
A székesegyház Giles Gilbert Scott tervei alapján épült 1904 és 1978 között. Ez a világ leghosszabb székesegyháza; teljes külső hossza, beleértve a Lady Chapel-t (a Boldogságos Szűznek szentelt kápolnát) 189 méter, belső hossza 150 méter. Teljes térfogatát tekintve a Liverpooli székesegyház a világ ötödik legnagyobb székesegyháza, és a befejezetlen New York-i Szent János-székesegyházzal verseng a legnagyobb anglikán templom címért. 101 méteres magasságával a világ egyik legmagasabb toronycsúcs vagy kupola nélküli temploma és Liverpool negyedik legmagasabb épülete. A katedrális az angol nemzeti örökség listáján I. osztályú műemléképületként szerepel.
Az anglikán székesegyház a város két székesegyháza közül az egyik. A római katolikus érseki székesegyház körülbelül 0,8 km-re északra található. A székesegyházakat a Hope Street köti össze, amely nevét William Hope-ról kapta, egy helyi kereskedőről, akinek háza a Filharmóniai Terem helyén állt, és amelynek neve jóval a székesegyházak építése előtt lett elnevezve.
Története
Előzmények A rohamléptékben fejlődő Liverpool 1880-ban nyerte el a city státuszt, ami azt jelentette, hogy püspöki székhellyé válhat. J. C. Ryle-t 1880-ban nevezték ki a város első anglikán püspökévé, de az új egyházmegyének nem volt saját székesegyháza, csupán egy „előszékesegyház,” a Church Street-en található Szent Péter-plébániatemplom. Ez viszont nem volt megfelelő; túl kicsi volt a nagyobb egyházi eseményekhez, ráadásul Liverpool rektora szerint „csúnya és visszataszító” volt. Az 1885-ös Liverpooli Katedrális Törvény (48 & 49 Vict. c. li) engedélyezte egy katedrális építését a meglévő Szent János-templom helyén, a Szent György-csarnok mellett. Pályázatot írtak ki a tervezésre, amelyet William Emerson nyert meg. A helyszín nem bizonyult alkalmasnak a tervezett méretű épület felépítésére, ezért a tervet elvetették.
1900-ban Francis Chavasse követte Ryle-t a püspöki székben, és azonnal újraindította a katedrális építésének folyamatát. Chavasse egyházmegyei papsága közül néhányan ellenezték a tervet, mert szerintük nem volt szükség egy drága új épületre. Az építészettörténész John Thomas szerint ez „a liverpooli anglikán egyház nagyon evangelikalista vagy alacsony egyházi hagyományai, valamint az új egyházmegye vallási összetételében fellelhető egyéb erők közötti frakcióharcok mértékét tükrözte.” Chavasse püspök, bár maga is evangelikalista volt, a nagy templom építésre úgy tekintett, mint „Isten látható tanúságára a nagyváros közepén.” Tovább folytatta a tervét, és William Forwood vezetésével egy bizottságot nevezett ki, hogy megvizsgálja az összes lehetséges helyszínt. Miután a St John's helyszínt kizárták, Forwood bizottsága négy helyszínt jelölt ki: a St Peter's és a St Luke's, amelyek a St John's-hoz hasonlóan túl szűköseknek bizonyultak; egy háromszög alakú telek a London Road és a Monument Place kereszteződésénél, és a St James's Mount. Hosszas vita folyt a két lehetséges helyszín előnyeiről, és Forwood bizottsága a London Road háromszögét részesítette előnyben. Azonban a megvásárlás költségei túl magasak voltak, ezért a St James's Mount helyszínt ajánlották.
Az 1901-es pályázat 1901 végén két neves építészt neveztek ki bírálónak egy nyílt pályázatra, amelyen azok az építészek vehettek részt, akik a katedrális tervezésére pályáztak. George Frederick Bodley a neogótikus stílus vezető képviselője volt, Sir George Gilbert Scott egykori tanítványa és rokonának felesége. Richard Norman Shaw eklektikus építész volt, aki neogótikus stílusban kezdte pályafutását, majd később az életrajzírója, Andrew Saint által „teljes vérű klasszikus vagy birodalmi építészetnek” nevezett stílust részesítette előnyben.
Nyilvános hirdetés útján felkérték az építészeket, hogy nyújtsák be munkáik portfólióit Bodley és Shaw elbírálására.Shallcross, T Myddelton. "The Proposed New Liverpool Cathedral", The Times, 8 October 1901, p. 13 Ezek közül a két bíráló kiválasztotta az első szűkített listát azokról az építészekről, akiket felkértek az új épület terveinek elkészítésére. Meghatározták, hogy a terveknek neogótikus stílusban kell készülniük. Robert Gladstone, a bírálóknak jelentést tevő bizottság tagja így fogalmazott: „Kétségtelen, hogy a gótikus építészet nagyobb áhítatot kelt az emberben, mint bármely más, az emberi tehetség által kitalált stílus.” Ez a feltétel vitát váltott ki. Reginald Blomfield és mások tiltakoztak a gótikus stílushoz való ragaszkodás ellen, amelyet „elavult régiségimádatnak, a művészeti téveszmék limbusába száműzöttnek” neveztek. A The Times egyik szerkesztői cikke megjegyezte: „Előzetes korlátozás bevezetése nem bölcs és nem politikus lépés… a bizottság nem akadályozhatja magát azzal, hogy olyan feltétellel indul, amely biztosan kizárja a legjobbak közül sokakat.”"The Liverpool Cathedral Controversy", The Times, 23 October 1901, p. 7 Végül megegyeztek abban, hogy a bírálók „reneszánsz vagy klasszicista jellegű terveket” is figyelembe vesznek majd.
Az építészek számára a verseny fontos esemény volt; nemcsak azért, mert az akkori legnagyobb építési projektek egyikéről volt szó, hanem azért is, mert ez volt a harmadik alkalom, hogy a 16. századi reformáció óta anglikán katedrálist építettek Angliában (az első a londoni Szent Pál-székesegyház volt, amelyet a nagy londoni tűzvész után 1666-ban teljesen újjáépítettek, a második pedig a trurói székesegyház, amelynek építése a 19. században kezdődött). A versenyre 103 pályázat érkezett olyan építészek részéről, mint Temple Moore, Charles Rennie Mackintosh, Charles Reilly, valamint Austin és Paley.
1903-ban a bírálók a 22 éves Giles Gilbert Scott pályázatát javasolták, aki még mindig gyakornokként dolgozott Temple Moore irodájában, és még nem volt megépített műve. Elmondta a bírálóknak, hogy eddig egyetlen jelentős munkája egy csőtartó tervezése volt. A győztes kiválasztása még vitatottabbá vált a katedrális bizottság számára, amikor kiderült, hogy Scott római katolikus volt, mivel abban az időben az építészek csak a felekezetüknek megfelelő templomot tervezhettek, de a döntés érvényben maradt.
Scott első terve Bár fiatal volt, Scott jól ismerte az egyházi építészetet és jártas volt a neogótikus stílusban, mivel nagyapja, Sir Gilbert Scott, és apja, George Gilbert Scott, Jr. számos templomot terveztek. George Bradbury, a katedrális bizottság felügyelője így számolt be: „Úgy tűnik, Scott úr örökölte a Scott családban az elmúlt három-négy generáció óta meglévő építészeti zsenialitást... Nagyon kedves, barátságos, lelkes, magas, és jóval idősebbnek tűnik, mint amilyen valójában.” A látszat ellenére Scott tapasztalatlansága arra késztette a katedrális bizottságot, hogy Bodleyt bízza meg a részletes építészeti tervek és az építési munkák felügyeletével. A munkálatok késedelem nélkül megkezdődtek. Az alapkövet 1904-ben személyesen VII. Edward király tette le. Sir Frederick Radcliffe, akit a „katedrális atyjaként” ismertek, 1913 és 1934 között a katedrális bizottság ügyvezetője volt, és támogatta Scott kinevezését.
Cotton megjegyzi, hogy Bodley nagylelkű volt, amikor munkakapcsolatba lépett egy fiatal és tapasztalatlan hallgatóval. Bodley Scott apjának közeli barátja volt, de együttműködése a fiatal Scott-tal zökkenőmentes volt, különösen miután Bodley elvállalta két amerikai katedrális tervezését (ebből végül egy valósult meg, a Washingtoni Nemzeti Katedrális), ami miatt gyakran kellett távol lennie Liverpoolból. Scott panaszkodott, hogy ez „a munkakapcsolatot még inkább komédiává tette, és őszintén szólva, a türelmem a jelenlegi helyzet iránt már majdnem elfogyott”. Scott éppen lemondani készült, amikor Bodley 1907-ben hirtelen meghalt, és ráhagyta az építkezés vezetését. A katedrális bizottság Scottot nevezte ki egyedüli építésznek, és bár fenntartotta magának a jogot, hogy másik építészt nevezzen ki, ezt soha nem fontolta meg komolyan.
Az 1910-es áttervezés 1909-ben Bodleytől megszabadulva az egyre nagyobb önbizalommal rendelkező Scott egy teljesen új tervet nyújtott be a katedrális főépületére. Eredeti terve két toronnyal rendelkezett a nyugati végén és egyetlen kereszthajóval; a felülvizsgált terv egy 85,344 méter magas központi tornyot irányzott elő, amelynek tetején laterna volt, és amelyet iker kereszthajók vettek körül. A bizottságot megrázta a jóváhagyott terv ilyen radikális megváltoztatása, ezért megkérték Scottot, hogy dolgozza ki ötleteit részletesen, és terjessze be őket megfontolásra. Több mint egy éven át dolgozott a terveken, és 1910 novemberében a bizottság végül jóváhagyta azokat. A külső változások mellett Scott új tervei több belső teret biztosítottak, ugyanakkor módosította a díszítő stílust is, eltávolítva a gótikus részletek nagy részét, és bevezetve egy modernebb, monumentálisabb stílust.
A Lady Chapel befejezése Az önállóan is templomméretű Lady Chapel (eredetileg Morning Chapel néven tervezték) lett az épület első elkészült része, amelyet 1910-ben szentelt fel Chavasse püspök, két érsek és 24 másik püspök jelenlétében. A dátumot, június 29-ét (Szent Péter napját) az addigra lebontásra ítélt prokatedrális tiszteletére választották."Liverpool Cathedral", The Times, 30 June 1910, p. 11 A The Manchester Guardian így írta le az ünnepséget: „A liverpooli püspök pásztorbotjával kopogott az ajtón, és hangosan kiáltotta: „Nyissátok meg a kapukat!” Az ajtók kinyíltak, és a liverpooli egyetem kancellárjának aranyruhájában pompázó Derby gróf átadta Dr. Chavasse-nak a felszentelési kérelmet... A yorki érsek, akinek keresztjét előtte vitték, és akit két skarlátvörös szűk ruhát viselő kísérő követett, a sedillához vezették, a többi püspök pedig, kivéve Dr. Chavasse-t, aki a szentélyben püspöki szék előtt térdelt, helyet foglalt a kóruspadokban.”"Liverpool Cathedral — Consecration of the Lady Chapel", The Manchester Guardian, 30 June 1910, p. 7
A Lady Chapel gazdag díszítése valószínűleg megdöbbentette Liverpool evangelikális papságának egy részét. Thomas szerint ők egy „nőies épületet láttak, amelyben hiányzott a „férfias” és „izmos keresztény” gondolkodásmódra való utalás, amely a vallás korábbi nőiesedésére adott válaszként jelent meg”. Hozzáteszi, hogy sokan úgy vélték, az épületet inkább egy anglo-katolikus istentiszteletre tervezték. A díszítés részét képezi egy ólomüveg ablak, amelyen különböző háttérrel és szakmával rendelkező nők láthatók, akikről úgy tartják, hogy jelentősen hozzájárultak a társadalom fejlődéséhez.
A második építési fázis bélyegkép|A templom felszentelése 1924-ben Az első világháború alatt a munkaerő, az anyagok és az adományok hiánya miatt a munkálatok jelentősen korlátozottak voltak. 1920-ra a munkaerő létszáma ismét megnőtt, és újra megnyitották a wooltoni kőbányákat, amelyek a legtöbb épülethez a rózsaszínű-vörös homokkövet szolgáltatták. A székesegyház főépületének első szakasza 1924-re készült el. Ez magában foglalta a szentélyt, a szentélykörüljárót, a káptalantermet és a sekrestyéket."Liverpool Cathedral", The Times, 19 June 1924, p. 13 Az elkészült részt ideiglenes fallal zárták le, és 1924. július 19-én, az alapkő letételének 20. évfordulóján a katedrálist V. György király és Mária királyné, valamint a világ minden tájáról érkezett érsekek és püspökök jelenlétében szentelték fel. A főbb munkálatok egy évre leálltak, míg Scott ismét átdolgozta terveit az épület következő szakaszára: a toronyra, a torony alatti részre és a középső kereszthajóra. Végleges tervében a torony magasabbá és keskenyebbé vált, mint 1910-es elképzelésében.