A kolozsvári rakott káposzta vagy kolozsvári káposzta vagy erdélyi rakott káposzta savanyú káposzta, hús és rizs felhasználásával készült főétel, az egyik legrégebbről ismert erdélyi étel.
Története A „káposztás hús” a 16. században is ismert volt a kolozsvári konyhában; Komáromy Andor gyűjtése szerint a második leggyakrabban említett étel volt a sültek után. Mivel ekkor a rizs még igen drága és ritka hozzávaló volt, darált árpával helyettesítették. A Misztótfalusi Kis Miklós által 1695-ben kiadott Szakáts mesterségnek könyvetskéje című könyvében „káposzta kolozsvári módon” néven szerepel. A kolozsvári fésűs céh szabályzatába 1711-ben került be, hogy a mesterré váláskor a céh új tagja köteles megvendégelni a társait, és az ételek sorában a második „kolozsvári káposzta egy tisztességes fazékkal” legyen.
Aranka György gyűjteményében maradt fenn az a 18. század végi kocsmadal, amelyben többek között a kolozsvári káposztát is emlegetik: Iszom egészségedért, kedves társom, szire! Én is, pajtás, tiedért, váljék örömünkre! Kolozsvári káposzta vala az ebédem, Töltött kolbász, szalonna vala vendégségem.
Szirmay Antal 1804-ben megjelent Hungaria in parabolis, sive commentarii in adagia et dicteria Hungarorum című művében a nemzeti ételek között sorolta fel. Az étel szerepelt a reformkor legismertebb és legkedveltebb receptgyűjteményében, Czifray István művében is. Edvi Illés Pál Első oktatásra szolgáló kézikönyv, vagyis a legszükségesebb tudományok öszvesége, vallási különbség nélkül minden néptanítók és tanulók számára című, 1837-ben megjelent tankönyvében az erdélyi vármegyék és városok felsorolásánál a kormányszék és az országgyűlések mellett a kolozsvári káposztát említette a város nevezetességeként.
Déryné Széppataki Róza 1823–1827 közötti naplójában feljegyezte, hogy kolozsvári tartózkodása idején Nagy Lázár ebédet adott tiszteletére, ahol kolozsvári káposztát szolgáltak fel. A színésznő véleménye szerint „igaz, hogy fölséges étel, de sokba is kerül”. (Magyar Elek szakácskönyve szerint a vendégség, ahol Déryné rakott káposztát evett, Nagyváradon volt, Hajdú Károly alispánnál; jóllehet ezt a művésznő naplója nem támasztja alá, az interneten számos helyen olvasható.)
Táncsics Mihály emlékirataiban azt írta le, hogy 1830-as erdélyi vándorlása során a bánffyhunyadi fogadós nem akarta felszolgálni neki ezt az ételt, mert „nem ilyen gyalog-utazóknak való a kolozsvári káposzta, értvén, hogy az drága, nem az erszényemhez való.”
Hasonló ételt az erdélyi szászok is készítettek.
Elkészítése A külön-külön megpárolt savanyú káposztát, hagymán megpirított darált sertéshúst és húslében megfőtt rizst rétegesen egymásra rakják, a tetejére tejfölt tesznek, és sütőben megsütik. A rétegek közé vagy a tetejére kerülhetnek füstölt kolbász darabok is.
Jegyzetek
Kategória:Magyar ételek Káposzta