bélyegkép|jobbra|A mészárlás kortárs hugenotta festőhöz kötődő, utólagos emlékezeti ábrázolása François Dubois festményén. A kép nem szó szerinti „riportkép”, hanem a protestáns emlékezet egyik legismertebb vizuális megfogalmazása.
Szent Bertalan éjszakája vagy Szent Bertalan-napi mészárlás a francia vallásháborúk egyik legismertebb és legtöbbet vitatott eseménye volt. 1572. augusztus 24-ének hajnalán, Szent Bertalan apostol ünnepének napján kezdődtek meg Párizsban azok a gyilkosságok, amelyek először a városban tartózkodó hugenotta vezetők egy részét, köztük Gaspard de Coligny admirálist érték, majd tömeges hugenottaellenes vérengzéssé szélesedtek.
Az esemény közvetlen előzménye Valois Margit és a protestáns Navarrai Henrik 1572. augusztus 18-i házassága, valamint Coligny admirális augusztus 22-i sikertelen meggyilkolási kísérlete volt. A források szerint IX. Károly jóváhagyásával a királyi tanácsban olyan döntés született, amely a hugenotta katonai-politikai vezetők megölésére irányult. Ez az akció azonban Párizsban gyorsan ellenőrizhetetlenné vált, és a következő hetekben több vidéki francia városban is mészárlások követték.
A mészárlás értelmezése a történetírásban régóta vitatott. A régebbi magyarázatok gyakran Medici Katalint és a királyi udvart tették meg egy előre kitervelt, országos hugenottaellenes összeesküvés fő felelősének. A modern kutatás inkább különbséget tesz a hugenotta vezetők elleni udvari döntés, a párizsi városi tömegerőszak és a vidéki mészárlások helyi lefolyása között. Az esemény a királyi hatalom válsága, az udvari frakcióharc, a hugenotta politikai-katonai fenyegetéstől való félelem, a párizsi katolikus radikalizmus és a korabeli vallási erőszakkultúra együttes összefüggésében érthető meg.
Elnevezése
A magyar történeti nyelvben az eseményt leggyakrabban Szent Bertalan éjszakája néven említik, mivel a párizsi gyilkosságok Szent Bertalan apostol ünnepének hajnalán kezdődtek. A szakirodalomban elterjedt a Szent Bertalan-napi mészárlás megnevezés is, amely pontosabban érzékelteti, hogy az esemény nem pusztán egyetlen éjszakára korlátozódott: Párizsban több napig tartott, majd számos vidéki városra is átterjedt.
A párizsi vérnász vagy véres menyegző irodalmias megnevezés arra utal, hogy a gyilkosságok közvetlenül Navarrai Henrik és Valois Margit házassága után törtek ki. Használata óvatosságot igényel, mert azt a benyomást keltheti, mintha a házasságot eleve a hugenotta vezetők csapdába csalására rendezték volna. Ezt a modern történetírás többsége nem tekinti bizonyítottnak.
A történészi vita főbb kérdései
A Szent Bertalan-napi mészárlásról kialakult közvélekedést hosszú ideig erősen befolyásolták a kortárs és későbbi felekezeti értelmezések. A protestáns emlékezetben az esemény a katolikus árulás és a vallási erőszak egyik fő példája lett. A katolikus vagy királypárti magyarázatok egy része ezzel szemben a hugenotta összeesküvés leveréseként próbálta igazolni a történteket. A modern történetírás mindkét leegyszerűsítő hagyományt forráskritikával kezeli.
A történészi vita egyik visszatérő kérdése, hogy az esemény mennyiben tekinthető előre megszervezett országos irtási tervnek. A modern kutatás általában nem fogadja el azt az egyszerű magyarázatot, hogy a mészárlást a katolikus Egyház mint intézmény szervezte volna meg; a közvetlen döntés a francia királyi udvarhoz kapcsolódott. Ugyanakkor a római hálaadó gesztusok, az emlékérem és a Vasari-freskók ténylegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a protestáns emlékezetben a pápaság az esemény utólagos jóváhagyójaként jelenjen meg.
A vidéki mészárlások lefolyása városonként eltérő mintát mutatott: a helyi hatóságok, prédikátorok, városi milíciák, korábbi felekezeti konfliktusok és helyi bosszúk szerepe mindenütt másként alakult. Egyes városokban a gyilkosságokat ösztönözték vagy eltűrték, másutt királyi tisztviselők, kormányzók vagy városi vezetők korlátozták, illetve megakadályozták azokat.
Történeti háttér
A reformáció Franciaországban
A reformáció franciaországi terjedésében elsősorban a kálvini irányzatnak volt jelentősége. A francia protestánsokat a 16. század közepétől általában hugenottáknak nevezték. A hugenotta mozgalom nem kizárólag vallási közösség volt: a francia vallásháborúk során politikai, katonai és társadalmi szerveződéssé is vált. Támogatói között nemesek, városi polgárok, értelmiségiek, kézművesek és egyes regionális elitcsoportok is megtalálhatók voltak.
Franciaországban a vallási konfliktus különösen összetett politikai helyzetben bontakozott ki. A Valois-ház uralma alatt a királyi hatalomnak egyszerre kellett számolnia a főnemesi családok versengésével, a királyság pénzügyi nehézségeivel, a Spanyolországgal és a Habsburg-házzal fennálló külpolitikai ellentétekkel, valamint a felekezeti megosztottsággal. A katolikus és protestáns közösségek közötti konfliktus nem vezethető vissza csupán hittani vitákra vagy puszta hatalmi harcra. A vallási identitás, a közrend kérdése, a dinasztikus érdekek és a helyi társadalmi feszültségek egymással összefonódtak.
A 16. században a vallási „türelem” nem a mai értelemben vett lelkiismereti szabadságot jelentette. A legtöbb európai politikai közösségben a vallási egységet a közrend alapjának tekintették. A francia királyi udvar kompromisszumos rendeletei ezért gyakran mindkét félben bizalmatlanságot keltettek: a katolikusok egy része a vallási egység feladását, a hugenották pedig elégtelen és bármikor visszavonható biztonságot láttak bennük.
A francia vallásháborúk 1562 és 1570 között
A nyílt fegyveres konfliktus 1562-ben robbant ki, amikor Vassy mellett a Guise herceg kíséretéhez tartozó fegyveresek protestáns istentiszteletre összegyűlt hugenottákra támadtak. A halálos áldozatokkal járó esemény a vallásháborúk egyik közvetlen kiindulópontjává vált.
Az ezt követő években a háború nem folyamatos hadviselést jelentett, hanem fegyverszünetekkel, békékkel, helyi zavargásokkal és újra meg újra fellángoló fegyveres küzdelmekkel tarkított polgárháborús időszakot. A konfliktusban a főnemesi családok, a városi közösségek, a királyi tisztviselők és a külföldi hatalmak is szerepet játszottak.
A felekezeti erőszak nem egyoldalú jelenség volt. Katolikus oldalon hugenották elleni vérengzések, protestáns oldalon templomfoglalások, képrombolások, katolikus szentélyek és relikviák meggyalázásai, valamint helyi gyilkosságok is előfordultak. A protestáns oldali erőszak legismertebb példái közé tartozott a nîmes-i Michelade 1567-ben, amelynek során katolikus papokat, szerzeteseket és világiakat öltek meg. Az ilyen esetek nem magyarázzák vagy igazolják a Szent Bertalan-napi mészárlást, de jelzik, hogy a francia vallásháborúk közege már korábban is a kölcsönös félelem, szentséggyalázási vádak, megtorlások és helyi bosszúk világává vált.
Az 1570-es saint-germaini béke a harmadik vallásháborút zárta le. A hugenották korlátozott vallásgyakorlási jogokat és több biztonsági helyet kaptak, köztük La Rochelle-t, Cognacot, Montaubant és La Charité-sur-Loire-t. Ezek a biztosított helyek azt is jelentették, hogy a hugenotta közösség nem pusztán vallási kisebbségként, hanem katonailag is szervezett politikai tényezőként volt jelen a királyságban.
Katolikusok, hugenották és a királyi hatalom
A francia korona politikája a vallásháborúk idején ingadozott a korlátozott türelem, a fegyveres fellépés és a politikai kompromisszum között. Medici Katalin, IX. Károly anyja nem egyszerűen felekezeti fanatikusként, hanem dinasztikus és államérdeki szempontokat követő udvari politikusként értelmezhető. Többször kísérelt meg kompromisszumot, de egyúttal kész volt erkölcsileg és jogilag vitatható eszközöket is támogatni, ha a királyi hatalmat vagy saját politikai pozícióját veszélyben látta.
A katolikus tábor sem volt egységes. Voltak Guise-párti radikálisok, királyhű mérsékeltek, városi katolikus csoportok, valamint a később politiques néven ismert irányzat tagjai, akik a királyság egységét és a közrendet a felekezeti küzdelem fölé helyezték. Hasonlóképpen a hugenották között is különböző politikai és vallási irányok léteztek: egyesek katonai ellenállásban, mások udvari kompromisszumban vagy területi biztosítékokban látták közösségük fennmaradásának eszközét.
A hugenotta mozgalom a vallásháborúk idején jelentős katonai és politikai szervezettségre tett szert. Saját vezetői, erődített városai, külföldi kapcsolatai és hadseregei voltak. Ez nem szünteti meg áldozati helyzetüket a Szent Bertalan-napi mészárlásban, de megmagyarázza, hogy a királyi udvar és sok katolikus város miért nem csupán vallási kisebbségként, hanem lehetséges politikai-katonai fenyegetésként tekintett rájuk.
A nemzetközi helyzet
A francia vallásháborúk nemzetközi környezetét a Habsburg–francia ellentét, a Németalföldön kibontakozó spanyolellenes felkelés, II. Fülöp spanyol király politikája és az angol–francia kapcsolatok is meghatározták. Coligny admirális a spanyol uralom elleni németalföldi beavatkozást sürgette. Terve szerint egy külső hadjárat a katolikus és protestáns francia nemesség közös vállalkozásává válhatott volna, és ezzel enyhíthette volna a belső felekezeti feszültséget.
A terv ugyanakkor rendkívül kockázatos volt. Franciaország hivatalos háborúba sodródhatott volna II. Fülöp Spanyolországa ellen, miközben a királyság pénzügyileg kimerült, belsőleg megosztott, katonailag pedig a korábbi vallásháborúktól meggyengült állapotban volt. Medici Katalin és több udvari tanácsadó ezért attól tartott, hogy Coligny befolyása a fiatal királyra újabb, immár nemzetközi válságba sodorja Franciaországot.
Az 1572-es királyi házasság és Párizs feszültségei bélyegkép|jobbra|Navarrai Henrik és Valois Margit házasságát a királyi udvar a megbékélés eszközének szánta, de a párizsi közegben a protestáns nemesek jelenléte fokozta a feszültséget. Valois Margit és Navarrai Henrik házasságát 1572. augusztus 18-án kötötték meg Párizsban. A házasság a Valois-ház és a Bourbon-ház közötti dinasztikus kapcsolatot, valamint a katolikus és hugenotta elit közötti politikai megbékélést volt hivatott jelképezni. A vőlegény protestáns volt, ezért a házasság egyházi és politikai szempontból is rendkívül kényesnek számított.
A házassághoz pápai felmentésre volt szükség, részben a rokonsági fok, részben a felekezeti különbség miatt. A szükséges felmentés a szertartás idején nem állt rendelkezésre, és Róma nem támogatta a házassági tervet. A szertartást ezért sajátos kompromisszumos formában tartották meg a Notre-Dame előtt; a protestáns vőlegény nem vett részt a katolikus misén.
Párizs ebben az időben erősen katolikus város volt, ahol sokan a hugenottákat a vallási és társadalmi rend veszélyeztetőinek tekintették. A protestáns nemesek és kíséretük tömeges jelenléte, az udvari esküvő fényűzése, a rossz termés, az élelmiszerárak emelkedése és a prédikátorok hugenottaellenes retorikája együtt fokozta a feszültséget.
A feszültséget tovább növelte a Gastines-kereszt ügye. Philippe de Gastines hugenotta kereskedőt 1569-ben kivégezték, házát lerombolták, helyére pedig keresztet állítottak. Az 1570-es béke után a kereszt eltávolítása és áthelyezése körül heves párizsi zavargások törtek ki. Az ügy a katolikus városi közvélemény szemében annak jelképe lett, hogy a királyi türelempolitika az „eretnekeknek” enged, míg a protestánsok számára a büntető és megalázó katolikus városi rend szimbóluma maradt.
A párizsi közhangulat megértéséhez fontos, hogy a 16. századi városi erőszak nem pusztán rendezetlen tömegreakció volt. A vallási zavargások résztvevői gyakran saját közösségük védelmeként, a „szennyezés” eltávolításaként vagy az igaz hit oltalmaként értelmezték tetteiket. Ez a gondolkodásmód mind katolikus, mind protestáns zavargásokban megjelent, bár a Szent Bertalan-napi mészárlás célpontjai döntően a hugenották voltak.
Coligny szerepe és a merénylet
Coligny befolyása