Az Against Democracy (szó szerinti fordításban: A demokrácia ellen) Jason Brennan amerikai politikafilozófus könyve. A mű Brennan kritikai nézeteit tartalmazza a demokráciáról, egy olyan kormányzati formáról, amelyben minden polgár egyenlően élvezheti az politikai jogait, és amellett érvel, hogy azt a korlátozóbb episztokráciával kell felváltani, melyben ezek a jogok a hozzáértőket illetik meg. A könyv 2016. szeptember 6-án jelent meg a Princeton University Press gondozásában, és más nyelvekre is lefordították. A következő évben megjelent német fordítása, a Gegen Demokratie, a Der Spiegel bestseller lett.
Brennan három kategóriába sorolja a polgárokat: hobbitok (tartózkodnak a szavazástól és gondatlanok), huligánok (irracionálisak és elfogultak), és vulkániak (perceptívek és nem érdeklődők). Azt állítja, hogy a legtöbb polgár beleillik az első két kategória egyikébe, vagy legalábbis ebbe a spektrumba tartozik. Így a szavazati jog vulkániként karakterizált választópolgárokat kíván meg. Azt állítja, hogy a legtöbb polgár ki van téve a félretájékoztatásnak, elfogult nézőpontokat képviselnek, és nem is érdeklik őket a politikával kapcsolatos hasznos ismeretek megszerzése, ami tudatos ignoranciának tulajdonítható. Még ha léteznek is vulkáni jellegű polgárok, csekély számarányuk miatt szinte nincsenek hatással a választásokra vagy bármilyen kormányzati döntésre.
A könyvben Brennan kifejti ellenvetéseit a politikai participáció és a deliberatív demokrácia alkalmasságával kapcsolatban, amelyről azt állítja, hogy csak akkor lenne elérhető, ha mindenki úgy viselkedne, mint a vulkániak, azaz tiszteletben tartaná az eltérő nézeteket. Számos episztokratikus kormányzási formát javasol, amelyek között szerepel a korlátozott választójog és a többes szavazás, és egyet nem értését fejezi ki a demokrácia melletti, matematikai tételekre épülő érvekkel szemben.
Az Against Democracy című könyvet a demokrácia ritkán vitatott témája és olvashatósága folytán elismerés fogadta. Bírálták a polgárok csoportosítását, továbbá azt, hogy nem tárgyalja a demokráciának tulajdonított problémák mögöttes okait, valamint az episztokratikus rendszerrel való visszaélés lehetőségeit. A kritikusok azt is megjegyezték, hogy Brennan felméréseket használ állítása bizonyítására – amelyek arra utalnak, hogy a választók körében széleskörű a tudatlanság –, és nem veszi figyelembe azokat a tudósokat, akik kétségesnek tartják ezek megbízhatóságát.
Szinopszis Az első fejezetben Jason Brennan három kategóriába sorolja a polgárokat:
Hobbitok: Közömbösek a politika iránt, ezért nincs kialakult véleményük a politikai kérdésekről. Számukra a mindennapi élet prioritást élvez, ismereteik az aktuális politikai kérdésekről hiányosak, és a megértésükhöz szükséges tudományos elméleteket és adatokat nem tudják értelmezni. A tipikus amerikai nem-szavazó: hobbit. Huligánok: A „politika megszállott sportrajongói” ők, akik szilárd politikai véleménnyel rendelkeznek, és érveket tudnak felhozni nézeteik alátámasztására. A sajátjuktól eltérő nézőpontokat nem képesek megérteni, és általában elfogultak az információk fogyasztása során; csak azokat keresik, amelyek összhangban vannak a hitükkel, és elvetik azokat, amelyek ellentmondanak annak. Ebbe a kategóriába tartozik a legtöbb rendszeres szavazó. Vulkániak: Ők gondolkodnak a politikáról a leginkább racionálisan. Véleményük társadalomtudományi és filozófiai ismereteken alapul és érvekkel támasztják alá. A vulkániak a velük ellentétes felfogásúak számára is képesek nézeteiket érthetővé tenni. Vulkáninak lenni annyit tesz, mint elfogulatlannak lenni, és mivel senki sem elfogulatlan, senki sem lehet "igazi vulkáni".
Brennan szerint, hogy a legtöbb polgár az első két kategóriába tartozik, és ezért úgy gondolja, hogy távol kellene maradniuk a politikától. Úgy véli, hogy a politikai szabadság és részvétel nem feltétlenül jó, és olyan eredményekre vezethet, amelyek károsak magukra vagy másokra nézve. Brennan három demokrácia melletti érvet említ: pozitívabb eredményekhez vezet, mint bármely más kormányzati forma, felvilágosultabbá és műveltebbé teszi az embereket, és alapjában előnyökkel jár – és az ellenkezője mellett érvel.
A második fejezetben Brennan arról ír, hogy a polgárokat félretájékoztatással, például összeesküvés-elméletekkel manipulálhatják, mivel nem rendelkeznek elegendő tudással, és ezt olyan adatokkal támasztja alá, amelyek megmutatják, hogy az amerikaiak általában mennyire tudatlanok, amikor történelmükről és politikusaik álláspontjáról van szó. A polgárokat kevéssé érdekli a tudás, mert úgy vélik, hogy a megszerzésének ára túl magas a hozadékához képest. Gyakori a megerősítési torzítás is, amelynek során az ember ragaszkodik azokhoz az álláspontokhoz, amelyekben hisz, és olyan érveket keres, amelyek alátámaszthatják azokat, miközben figyelmen kívül hagyja az ellene szóló bizonyítékokat.
A harmadik fejezet a politikai részvételt tárgyalja. Brennan párhuzamot von a filozófia szakos hallgatókkal, akik diplomájukat annak köszönhetően szerezték, hogy már korábban is érdeklődtek a filozófia iránt. Továbbra is a deliberatív demokráciáról beszél, amely a demokrácia különféle fajtáit foglalja magában, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy megosszák és megvitassák az eszméiket, így konszenzusra juthatnak arról, hogy mit tegyenek és milyen elgondolások érvényesek. Az ilyen tanácskozás lefolytatásának szabályai közé tartozik, hogy a résztvevők következetesek, őszinték és hozzáértőek legyenek; hogy a kényszerítés és a manipuláció minden formáját kerülni kell; és hogy mindenkinek ugyanolyan joga van a véleménynyilvánításhoz. Mivel a szerző szerint a legtöbb ember inkább huligán, mint vulkáni, így a tanácskozás azzal telne, hogy a saját nézeteiket hangoztatják, és félrevezetik egymást, hogy zavart keltsenek vagy téves következtetésekre jussanak.
Brennan a negyedik fejezetben arról ír, hogy a demokrácia csoportokat, nem pedig egyéneket hatalmaz fel, és számos demokrácia melletti érvet elemez. Az első a beleegyezés érve, amely szerint a politikai szabadságjogok birtoklása és a politikai részvétel elengedhetetlen ahhoz, hogy kifejezzük egyetértésünket a kormányzattal, vagy konszenzusra jussunk. Szerinte, ha egy egyéni választópolgár egy politikai pártra szavaz, és kiderül, hogy nem nyert, akkor – egyetértése nélkül – a győztes párt által előírt szabályok szerint kell élnie. Egy másik érv a demokrácia mellett az, hogy a kormányzatot érzékennyé teszi az egyén érdekei iránt. Ám a szerző szerint önmagában az egyén semmilyen változást nem képes kiváltani, mivel voksa ugyanolyan hatású, mint bármely másik egyén szavazata.
Az ötödik fejezetben tárgyalja az episztokráciát érő kritikát: bizonyos csoportok kizárásához vezet, és a politikai hatalmat egyenlőtlenül osztja el. Brennan szerint az episztokrácia célja, hogy jobb eredményeket érjen el olyan emberek révén, akik jobb ítélőképességgel rendelkeznek a politikai kérdésekben.
A hatodik fejezetben a demokráciával szemben érvel és az episztokrácia mellett emel szót. A hetedik fejezetben pedig cáfolja a demokrácia matematikai elméleteken alapuló védelmét, amelyek szerint ugyan a legtöbb szavazó tudatlan, mégis hozhatók kompetens döntések
A nyolcadik fejezetben Brennan több episztokratikus kormányzati formát mutat be; ezek hasonlóak a demokráciához, de feltűnő különbség van a szavazati jogok eloszlásában. Ezek a formák magukban foglalják a korlátozott választójogot, ahol a polgárok alkalmassági vizsgát tesznek, így az elégtelen választ adók kizárásra kerülnek; továbbá a többes szavazást, ahol a polgároknak alapértelmezés szerint egy szavazatuk van, de eredményeik alapján több szavazatot kaphatnak. Ezután az episztokratiával szembeni ellenérveket tárgyalja, így a demográfiai kritikát, amely szerint a politikai ismeretek kiegyensúlyozatlanul oszlanak el a demográfiai csoportok között. A kilencedik fejezet egy "rövid utóirat", amelyben arra a megállapításra jut, hogy a politika az egymás elleni küzdelem eszközévé vált, ami magából a politika természetéből fakad, és az emberek között "nyíltan ellenséges kapcsolatokat" teremt.
Kiadás A Princeton University Press a keménykötésű változatot 2016. szeptember 6-án, a puhakötésűt pedig 2017. szeptember 26-án jelentette meg. Az Against Democracy című könyvet több nyelvre fordították le. Németre Stephan Gebauer fordította Gegen Demokratie címmel. Az Ullstein Verlag adta ki 2017. április 7-én, és Der Spiegel bestseller lett. A svéd fordítás, az Efter demokratin ( A demokrácia után ) a Timbro förlag kiadó gondozásában jelent meg 2017. november 23-án. Ugyanebben az évben a Gradiva kiadta a portugál fordítást Contra a Democracia címmel. A Ramón González Férriz által készített spanyol fordítás, a Contra la democracia, a Deusto kiadó gondozásában jelent meg 2018. április 26-án.
Fogadtatás Az Essays in Philosophy című művében Valerie Soon a könyvet olyan „elegáns érvekkel előadott, empirikusan alátámasztott nem ideális politikai elméletként” jellemezte, mely hasznos lehet azoknak a politikafilozófusoknak, akiknek szakterülete az ideális és a nem ideális elmélet kapcsolata. Ugyanakkor Brennan számos feltevését vitatta, köztük azt, hogy egy tájékozottabb ember nagyobb valószínűséggel igazságos, és kisebb a kKognitív torzítása. Ilja Somin jogászprofesszor The Washington Postban megjelent cikkében dicsérte őt, amiért „erős érveket hoz fel amellett, hogy a jelenlegi választók jogköre közel sem annyira védhető, mint amilyennek feltételezzük”. Annak ellenére, hogy Brennan episztokratikus elképzelései aligha valósíthatók meg országos szinten, alapos megfontolást érdemelnek.
Simone Chambers, a Perspectives on Politics munkatársa a könyvet „provokatívnak” nevezte, mivel – ahogy maga a cím is sugallja – nem az episztokráciát tárgyalja, hanem inkább a demokrácia kritikájáról szól. Kifogásolja továbbá, hogy a könyv inkább az episztokrácia melletti érvelésre összpontosít, mint arra, hogy az megvalósítható-e vagy hasznos-e a társadalom számára. Noha Brennan kérdésessé teszi az amerikaiak többségének politikai ismereteit, valamint a csoportidentitás és a politikai preferenciák közötti kapcsolatot, úgy véli, hogy sokkal mélyebben kellett volna elemeznie ezeket a kérdéseket, ahelyett, hogy „elpazarolta volna a lehetőséget”. Kétségei vannak a szerző azon állításával kapcsolatban is, miszerint a „legtöbb rendszeres szavazó” napjainkban a huligánokat képviseli, és úgy véli, hogy ez még az Egyesült Államokban sem igaz, ahonnan a könyvben idézett adatok nagy része származik.
Molly Sauter, a Los Angeles Times kritikusa azt írta, hogy Brennan demokráciával kapcsolatos kétségei „indokoltak, elevenek, de nem különösebben újszerűek” annak számára, aki jártas a demokráciaelméletben. Szerinte az Against Democracy érvényesen tárgyalja a demokrácia problémáit, és kívánatosnak tartotta volna, hogy a szerző nagyobb figyelmet fordítson a leírt problémák mögöttes okainak feltárására. Egy 2017-es cikkében Nathan J. Robinson, a Current Affairs munkatársa a könyvet „a despotikus uralom filozófiailag koherens igazolására tett legélénkebb és legátfogóbb kísérletnek”, és bírálta Brennant, amiért nem foglalkozott az episztokrácia sebezhetőségével.