A japán nagydíj (hivatalos nevén Formula One Aramco Japanese Grand Prix 2026) a 2026-os Formula–1 világbajnokság harmadik futama volt, amelyet 2026. március 27. és március 29. között rendeztek meg a Suzuka Circuit versenypályán, Szuzukában. A versenyt a pole pozíciót elérő Kimi Antonelli nyerte a Mercedesszel, mögötte Oscar Piastri a McLarennel és a ferraris Charles Leclerc végeztek. A futamot követően Antonelli a pontverseny élére állt, 19 évesen és 216 naposan, ezzel megdöntötte Lewis Hamilton rekordját, és ő lett a legfiatalabb pilóta, aki valaha vezette a bajnoki tabellát.

Áttekintés Harminchatodik alkalommal rendezték meg a japán nagydíjat a szuzukai versenypályán, összesen pedig a negyvenedik japán nagydíj volt ez a sportág történetében. A futam előtt George Russell állt a bajnoki összetett élén 51 ponttal, négy ponttal csapattársa, Kimi Antonelli előtt, aki élete első győzelmét aratta Kínában. Már17 pont hátránnyal következett Charles Leclerc. A konstruktőri tabellát 98 ponttal vezette a Mercedes, 31 ponttal a Ferrari és 80 ponttal a McLaren előtt.

A hétvége során volt várható Fernando Alonso első gyermekének születése, és ezért, valamint azért is, mert minden csapatnak az idény során tesztlehetőséget kellett adnia egy olyan versenyzőnek is, aki két futamnál többet nem teljesített, beugróként ott volt az első szabadedzésen Jak Crawford is az Aston Martin csapatnál.

Választható keverékek AbroncsFrissHasználtKemény keverék (C1)30x30px30x30pxKözepes keverék (C2)30x30px30x30pxLágy keverék (C3)30x30px30x30pxÁtmeneti esőgumi (I)30x30px30x30pxTeljes esőgumi (W)30x30px30x30px

Szabadedzések A japán nagydíj első szabadedzését március 27-én, pénteken délelőtt tartották, magyar idő szerint 3:30-tól.

helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1.Mercedes1:31,666– 26 2. Kimi AntonelliMercedes 1:31,692 +0,026 26 3. McLaren-Mercedes 1:31,798 +0,132 20 4. McLaren-Mercedes 1:31,865 +0,199 23 5.Ferrari 1:31,955 +0,289 25 6.Ferrari 1:32,040 +0,374 23 7. Red Bull-Ford RBPT 1:32,457 +0,791 27 8.Racing Bulls-Ford RBPT 1:32,529 +0,863 27 9. Haas-Ferrari 1:32,601 +0,935 22 10. Arvid LindbladRacing Bulls-Ford RBPT 1:32,665 +0,999 29 11. Audi 1:32,759 +1,093 27 12.Audi 1:32,798 +1,132 26 13. Red Bull-Ford RBPT 1:32,803 +1,137 27 14. Haas-Ferrari 1:32,900 +1,234 27 15. Alpine-Mercedes 1:32,978 +1,312 25 16. Alpine-Mercedes 1:33,361 +1,695 24 17. Williams-Mercedes 1:33,383 +1,717 26 18. Williams-Mercedes 1:33,697 +2,031 22 19. Cadillac-Ferrari1:34,221 +2,555 18 20. Cadillac-Ferrari1:34,490 +2,824 23 21. Aston Martin-Honda1:35,294 +3,628 22 22. Jak CrawfordAston Martin-Honda1:36,362 +4,696 11

A japán nagydíj második szabadedzését március 27-én, pénteken délután tartották, magyar idő szerint 7:00-tól.

helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1.McLaren-Mercedes1:30,133– 28 2. Kimi AntonelliMercedes 1:30,225 +0,092 27 3. Mercedes 1:30,338 +0,205 28 4. McLaren-Mercedes 1:30,649 +0,516 16 5.Ferrari 1:30,846 +0,713 27 6.Ferrari 1:30,980 +0,847 26 7. Audi 1:32,441 +1,308 26 8.Williams-Mercedes 1:31,496 +1,363 29 9. Haas-Ferrari 1:31,498 +1,365 27 10. Red Bull-Ford RBPT 1:31,509 +1,376 28 11. Haas-Ferrari 1:31,532 +1,399 29 12.Racing Bulls-Ford RBPT 1:31,590 +1,457 30 13. Williams-Mercedes 1:31,608 +1,475 29 14. Alpine-Mercedes 1:31,734 +1,601 28 15. Red Bull-Ford RBPT 1:31,759 +1,626 28 16. Audi 1:31,933 +1,800 10 17. Alpine-Mercedes 1:32,438 +2,305 27 18. Cadillac-Ferrari 1:32,615 +2,482 27 19. Aston Martin-Honda1:33,596 +3,463 24 20. Cadillac-Ferrari1:33,689 +3,556 13 21. Aston Martin-Honda1:33,951 +3,818 21 22. Arvid LindbladRacing Bulls-Ford RBPTidő nélkül 1

A japán nagydíj harmadik szabadedzését március 28-án, szombat délelőtt tartották, magyar idő szerint 3:30-tól.

helyezésversenyzőcsapat/motorelért időkülönbségfutott kör 1. Kimi AntonelliMercedes1:29,362– 18 2. Mercedes 1:29,616 +0,254 17 3. Ferrari 1:30,229 +0,867 19 4. McLaren-Mercedes 1:30,364 +1,002 19 5.Ferrari 1:30,383 +1,021 23 6.McLaren-Mercedes 1:30,600 +1,238 13 7. Audi 1:30,658 +1,296 21 8.Red Bull-Ford RBPT 1:30,910 +1,548 22 9. Audi 1:31,000 +1,638 21 10. Alpine-Mercedes 1:31,082 +1,720 20 11. Red Bull-Ford RBPT 1:31,094 +1,732 21 12.Racing Bulls-Ford RBPT 1:31,097 +1,735 21 13. Arvid LindbladRacing Bulls-Ford RBPT 1:31,288 +1,926 17 14. Haas-Ferrari 1:31,326 +1,964 22 15. Haas-Ferrari 1:31,558 +2,196 18 16. Williams-Mercedes 1:31,733 +2,371 20 17. Alpine-Mercedes 1:31,759 +2,397 25 18. Williams-Mercedes 1:31,829 +2,467 26 19. Cadillac-Ferrari1:32,503 +3,141 20 20. Cadillac-Ferrari1:32,540 +3,178 18 21. Aston Martin-Honda1:33,485 +4,123 19 22. Aston Martin-Honda1:33,529 +4,167 14

Időmérő edzés A japán nagydíj időmérő edzését március 28-án, szombat délután tartották, magyar idő szerint 7:00-tól. A Q1-ben, ahogy arra lehetett számítani, a két Aston Martin és a két Cadillac esett ki, viszont némi meglepetésre Oliver Bearman is búcsúzott a Haas-szal, és vele együtt a williamses Alexander Albon is. A Q2 meglepetése Max Verstappen kiesése volt, vele együtt Esteban Ocon, Nico Hülkenberg, Liam Lawson, Franco Colapinto és Carlos Sainz Jr. búcsúztak. A pole pozíciót majdnem 3 tizedes előnnyel Kimi Antonelli szerezte meg csapattársa, George Russell előtt, aki mögött nem sokkal lemaradva Oscar Piastri ért be a harmadik helyen.

helyezés rajtszám versenyző csapat/motor Q1 Q2 Q3 futott kör 112 Kimi Antonelli Mercedes1:30,0351:29,0481:28,778 1 15 263 Mercedes1:29,9671:29,6861:29,076 2 21 381 McLaren-Mercedes1:30,2001:29,4511:29,132 3 20 416 Ferrari1:29,915 1:29,3031:29,405 4 18 51 McLaren-Mercedes1:30,4011:29,7951:29,409 5 20 644 Ferrari1:30,3091:29,5891:29,567 6 20 710 Alpine-Mercedes1:30,5841:29,8741:29,691 7 18 86 Red Bull-Ford RBPT1:30,6621:30,1041:29,978 8 17 95 Audi1:30,3591:29,9901:30,274 9 20 1041 Arvid Lindblad Racing Bulls-Ford RBPT1:30,7811:30,1091:30,319 10 21 113 Red Bull-Ford RBPT1:30,5191:30,262 11 12 1231 Haas-Ferrari1:30,9151:30,309 12 15 1327 Audi1:30,3581:30,387 13 14 1430 Racing Bulls-Ford RBPT1:30,6571:30,495 14 15 1543 Alpine-Mercedes1:30,9311:30,627 15 12 1655 Williams-Mercedes1:30,9271:31,033 16 15 1723 Williams-Mercedes1:31,088 17 9 1887 Haas-Ferrari1:31,090 18 9 1911 Cadillac-Ferrari1:32,206 19 6 2077 Cadillac-Ferrari 1:32,330 20 9 2114 Aston Martin-Honda 1:32,646 21 9 2218 Aston Martin-Honda 1:32,920 22 9 107%-os idő: 1:36,209

Futam A japán nagydíj futamát március 29-én, vasárnap délután tartották, magyar idő szerint 7:00-tól. A rajtot tíz perc késéssel ejtették meg, ugyanis a verseny előtt zajlott a japán Porsche Carrera kupa betétfutama, ahol a 12-es kanyarban egy baleset miatt megsérült a védőfal, és ezt meg kellett javítani.

A rajtnál Oscar Piastri és Charles Leclerc jöttek el az élen, miközben a két Mercedes visszaesett a harmadik és a hatodik helyre. Russell végül visszaelőzte az előtte haladó Norrist és Leclerc-t is a harmadik körre, de az élen haladó Piastritól már messze volt. A tizedik körben Antonelli is feljött negyediknek. Az elrontott időmérő után Verstappen is feljebb jött, és a hetedik helyért csatázott Pierre Gaslyval. Az élen állók közül Norris jött ki először kereket cserélni a 16. körben, majd egy körrel később jött Leclerc is. Hogy megakadályozzák az alávágást és hogy tartsák a pozíciót Russell-lel szemben, hamarosan érkezett Piastri is. Emiatt előbb Russell állt az élre, majd nem sokkal később ő is kiállt, és Antonelli örökölte meg a vezetést. A 20. körben Oliver Bearman megpróbálta megelőzni Franco Colapintót. Az Alpine hirtelen lelassult, mert a motor töltő-üzemmódba kapcsolt, miközben Bearman autója előzési módban volt, és veszélyesen lecsökkent köztük a távolság. A Spoon-kanyarba érve, hogy megakadályozza az ütközést, balra húzódott, de ettől a fűre kerültek a kerekei, az autója megcsúszott, megpördült, majd nagy sebességgel a védőfalba csapódott. Az óriási baleset után Bearman sántikálva szállt ki az autóból, ezért óvatosságból kórházba szállították. Megállapították, hogy 50G-s erőhatás érte, és csak a jobb térde zúzódott.

Az eset miatt beküldték a biztonsági autót, így Antonelli megtarthatta a vezetést az élen, azután is, hogy ő is kiállt kereket cserélni. Hamilton, Gasly és Verstappen számára is jól jött ki a lépés, mert ők még nem álltak addig ki. Hamilton a saját kiállása idején időt vesztett, mert Verstappen miatt nem tudták időben kiengedni, így csak a negyedik helyen jött vissza Antonelli, Piastri és Russell mögé. Az újraindításnál Antonelli elhúzott az élen, a nyomában Piastrival, Russellt pedig mindkét Ferrari megelőzte. Leclerc tempója volt a jobb, így végül megelőzte Hamiltont is a harmadik helyért. Russell nem sokkal később megelőzte Hamiltont, de Leclerc-lel már nem bírt. Gasly sikeresen megtartotta a hetedik helyét Verstappennel szemben, a legvégén pedig Norris is megelőzte Hamiltont, így ötödik lett.

Győzelmével Antonelli a pontverseny élére állt, mögötte az idényben az első versenyét nemcsak hogy befejező, de egyáltalán megkezdő Piastri a második lett, Leclerc pedig a harmadik. A verseny után a Bearman-balesettel összefüggésben a pilóták vizsgálatot sürgettek, valamint a szabályok módosítását, ugyanis már korábban jelezték, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet. Az FIA illetékes bizottsága április 9-ére tűzött ki tárgyalást az ügyben.

helyezés rajtszám versenyző csapat/motor futott kör idő/kiesés oka rajthely pont 112 Mercedes 53 1:28:03,403 1 25 281 McLaren-Mercedes 53 +13,722 3 18 316 Ferrari 53 +15,270 4 15 463 Mercedes 53 +15,754 2 12 51 McLaren-Mercedes 53 +23,479 5 10 644 Ferrari 53 +25,037 6 8 710 Alpine-Mercedes 53 +32,340 7 6 83 Red Bull-Ford RBPT 53 +32,677 11 4 930 Racing Bulls-Ford RBPT 53 +50,180 14 2 1031 Haas-Ferrari 53 +51,216 12 1 1127 Audi 53 +52,280 13 126 Red Bull-Ford RBPT 53 +56,154 8 135 Audi 53 +59,078 9 1441 Racing Bulls-Ford RBPT 53 +59,848 10 1555 Williams-Mercedes 53 +1:05,008 16 1643 Alpine-Mercedes 53 +1:05,773 15 1711 Cadillac-Ferrari 53 +1:32,453 19 1814 Aston Martin-Honda 52 +1 kör 21 1977 Cadillac-Ferrari 52 +1 kör 20 2023 Williams-Mercedes 51 +2 kör 17 Ki18 Aston Martin-Honda 30 víznyomás 22 Ki87 Haas-Ferrari 20 baleset 18

A futam után A versenyt követően a technikai szabályok miatt volt a leghangosabb a paddock. Oliver Bearman balesete egy indok volt arra, hogy a szabályok felülvizsgálatát követeljék, de nem ez volt az egyetlen. Carlos Sainz elmondta, hogy ők figyelmeztették az FIA-t, hogy ilyenek (az energiarendszerek működéséből adódó hirtelen visszalassulás miatti balesetveszély) megtörténhetnek, és hogy remélik, hogy ez majd ráébreszti őket a szabálymódosítás szükségességére. Ugyanezt nyilatkozta Oscar Piastri is.

Max Verstappen ezzel szemben az új szabályokat azért kritizálta, mert szerinte azok "antiversenyzést" eredményeznek. Azt nyilatkozta, hogy a gondok nem az autójukkal vannak, és nem is az erőforrással, hanem az energiamenedzsment korlátaival, és emiatt az autó vezethetetlen. Belengette továbbá azt is, indirekt módon, hogy ha nem változik semmi, akkor akár vissza is vonulhat. Laurent Mekies Red Bull-csapatfőnök véleménye szerint ha gyorsabb autót adnak Verstappennek, biztos megváltozik majd a véleménye. Most már hozzá hasonlóan kritikusan fogalmazott a címvédő Lando Norris is, aki szerint ez nem versenyzés, hanem jojózás. Velük ellentétben a Mercedes és a Ferrari csapatfőnökei, Toto Wolff és Frederic Vasseur is pozitívan nyilatkoztak a versenyzésről.