Frank Joseph Pallone Jr. (Long Branch, New Jersey, 1951. október 30. –) amerikai politikus és jogász, 1988 óta New Jersey hatodik (1988–1993 között harmadikként számozva) kongresszusi kerületének szövetségi képviselője. A Demokrata Párt tagja.

1984-ben választották be New Jersey Szenátusába, négy évig szolgált. 1988-ban James J. Howard halála után jelentette be, hogy elindul a megüresedet képviselőházi székért. A rendkívüli választás a terminus befejezésére, illetve a következő teljes terminusra egy napra esett, Pallone mindkettőt megnyerte. Ugyan első néhány újraválasztása nehézkes volt, a 2000-es évek óta többségét könnyen megnyerte. 2006-ban és 2013-ban is elindult New Jersey szenátusválasztásán, először Robert Torricelli, majd Frank Lautenberg székéért, mindkétszer sikertelenül, először Bob Menendez, másodjára Cory Booker ellen veszítette el az előválasztást.

A Progresszív Frakció tagja.

Jegyzetek

Források

Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai demokrata politikusok Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának demokrata tagjai Kategória:New Jersey-i politikusok